Tanácsok közlönye, 1966 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1966 / 44. szám
874 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 44. szám. (2) A 68/1965. (Ép. Ért. 49.) ÉM. számú utasítás mellékletében meghatározott 1966. november és december havi fizetési napok változatlanok maradnak. r Dr. Trautmann Rezső s. k., építésügyi miniszter Vegyes rendelkezések Közúti balesetek megelőzése (Az FM Gazdasági Hivatalának közleménye) Az utóbbi időben egyre gyakrabban fordul elő, hogy mezőgazdasági vontatóvezetők súlyos kimenetelű balesetet okoznak. A balesetet előidéző okok között több alkalommal szerepel az, hogy a közúti forgalomra vizsgáztatott traktorokat, vontatókat olyan személyek vezetik, akik vontató vezetésre jogosító igazolvánnyal nem rendelkeznek. A belügyminiszter és a közlekedés- és postaügyi miniszter 2/1962. (IX. 29.) BM—KPM számú együttes rendelete előírja, hogy a közúti forgalomban csak olyan személyek vezethetnek vontatót, akik annak vezetésére jogosító, érvényes igazolvánnyal rendelkeznek. Az e téren mutatkozó lazaságok felszámolása érdekében felhívjuk a mezőgazdasági üzemek vezetőit, hogy a jövőben fokozottabb gonddal és figyelemmel kísérjék a vontatóvezetők munkáját. Hassanak oda, hogy érvényes jogosítvány nélküli személyek Közúton vontatót ne vezethessenek. Gyakrabban ellenőrizzék a vontatók műszaki állapotát, és a műszaki szempontból meg nem felelő gépeket ne engedjék részt venni közúti forgalomban. A közlekedésrendészeti szervek a jövőben fokozott mértékben ellenőrzik majd a mezőgazdasági járműveket és a szabálysértőkkel szemben fokozott felelősségre vonást alkalmaznak. Amennyiben a termelőszövetkezetnek még nem áll elég jogosítvánnyal rendelkező vontatóvezető a rendelkezésére, a megyei tanácsok vb. mezőgazdasági osztályai által szervezett traktorvezetői tanfolyamokra küldjék el az erre kijelölt személyeket, ahol a tanfolyam sikeres elvégzése után jogosítványt szerezhetnek. A termelőszövetkezetek AKÖV-menetlevél igénylése (Az F M Terv- és Közgazdasági Főosztály közleménye) A termelőszövetkezetek tehergépjármű fuvarozását az 1/1966. (VI. 30.) FM—KPM együttes rendelet* szabályozta. A rendelet 3. §-ának (2) bekezdé* Megjelent a Tanácsok Közlönye 1966. évi 28. számában. sében meghatározott fuvarozásokat AKÖV-menetlevéllel kell lebonyolítani. Az AKÖV-menetlevelek a tárgynegyedévet megelőzően 30 nappal igényelhetők az Autóközlekedési Vállalattól; a me^ netlevelekkel pedig a tárgynegyedévet követő hó 20. napjáig kell elszámolni. A KPM Autóközlekedési Vezérigazgatóság 35/ 1966. vezérigazgatói utasításával — a többi között — az AKÖV-menetlevélek kiadását részletesen szabályozta. Ennek értelmében: — Az Autóközlekedési Vállalatok csak az írásban bejelentett igényt fogadják el; az igénylésre a vállalatok a 26. számú kisalakú menetlevelet szolgáltatják ki darabonként 50 filléres térítés ellenében. A tárgynegyedév folyamán előterjesztett pótigényléseket folyamatosan elégítik ki. — A vállalat a menetlevelek kiadásával üzemegységeit és főnökségeit is megbízhatja, de erről a termelőszövetkezeteket előre megfelelően tájékoztatni tartozik. — A termelőszövetkezetek a menetlevelekkel a kiadó szolgálati helynél számolhatnak el. A felhasznált menetlevelek visszaküldésével egyidejűleg a termelőszövetkezet köteles írásban közölni a fel nem használt menetlevelek darabszámát és sorszámát. A következő negyedévben az előző negyedévben fel nem használt menetleveleket kell elsősorban felhasználni. Ha egymást követő két negyedévben az elszámolás nem történik meg, a következő negyedévre menetlevél nem adható. — A menetlevél elvesztéséről a termelőszövetkezet köteles jegyzőkönyvet felvenni és azt az AKÖV-nek megküldeni. A termelőszövetkezetekben munkaszerződéssel alkalmazott magasabb vezetőállást betöltő dolgozók fogalmi köre (Az F M Titkárságának közleménye) A Munka Törvénykönyve végrehajtási rendeletének (Mt. V.) 247. § (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a mezőgazdasági termelőszövetkezet munkaviszonyban álló magasabb vezetőállású dolgozója a munkaügyi vitát — a Munka Törvénykönyve 145. §-ának szabályai szerint — közvetlenül a területi munkaügyi döntőbizottság, illetőleg a járásbíróság elé terjesztheti. A magasabb vezetőállást betöltő dolgozók fogalmi körét vállalati viszonylatban az Mt. V. 245. § (1) bekezdése, míg a nem vállalati formában működő szerveknél e § (2) bekezdésében adott felhatalmazás alapján a miniszter a szakszervezettel egyetértésben határozza meg. Mivel ilyen tárgyú rendelkezés a termelőszövetkezetekre nézve nem jelent meg, a jogalkalmazási gyakorlatban vitássá vált, hogy milyen munkakört betöltő személyt lehet a termelőszövetkezetben magasabb vezetőállású dolgozónak tekinteni.