Tanácsok közlönye, 1964 (12. évfolyam, 1-70. szám)

1964 / 42. szám

532 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 42. szám. kereset elbírálására, hiszen a biztosítási szerv alakszerű határozatot nem hozott, csupán úgy nyilatkozott, hogy a vele szemben támasztott követelést nem ismeri el, mert a dolgozók betegségi biztosítás alá estek. Konkrét ügyben a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a kereseti igény elbírálására a bíróságnak hatásköre van. Ezzel kapcsolatosan az alábbiakra mutatott rá: A biztosítási szerv a munkáltatónak a járulék vissza­fizetésére irányuló kérelmét elutasította, mert a fizikai munkát vég/.ő dolgozók a munkában töltött napokon biz­tosításra kötelezettek, miért is a biztosítási járulék befi­zetése helyesen történt. A biztosítási szerv ezt az iratát nem nevezte ugyan -határozatnak, a tartalmát illetően azonban határozatnak minősül, mert a munkáhatc. által előterjesztett kérelem tárgyábai. hozott döntését tartal­mazza. A felvetett kérdés tekintetében tehát — ha nem is alakszerűén — de határozott, ezért a psr megszünte­tésének azon az alapon, hogy csak az 1955. évi 39. sz. tvr. 30. §-ának (1) bekezdésében meghatározott ügyekben lehet a bírósághoz keresettel fordulni — nincsen helye. (A Legfelsőbb Bíróság Pf. IV. 30.223/1964,11. számú ítélete alapján.) Be nem építhető belterületi ingatlan kisajátítása esetén nem értékemelő tényező az, hogy a kisajátított területen a kisajátítást követően utca nyitására kerül sor. A kérdés megoldásánál a kisajátítási kártalanítás kö­rében irányadó abból az általános elvből kell kiindulni, hogy a kártalaaítási összeget a kisajátítás időpontjában meglevő értékemelő és értékcsökkentő tényezők számba­vételével kell meghatározni. Ennek megfel.'lően rendel­kezik a Legfelsőbb Bíróság XIX. számú polgári elvi dön­tése is, amely szerint a kisajátított ingaclan ellenértékét a 25/1957, (VI. 26.) P. M. sz. rendelet 1. §-ának (3) bekez­désében kimerítően felsorolt tényezők figyelembevételé­vel, az ingatlannak a kisajátításkor volt állapota és érték­viszonyai alapján kell megállapítani. A kisajátítást kö­vető változások nem vehetők Ugyelembe. Az, hogy a ki­sajátítás utáni időben a kisajátító az ingatlanra építke­zett, azt kozművesítette, az értékelést nem befolyásol­hatja. Ezzel szemben jelentősége van annak, ha az érték­növekedését a kisajátítást szenvedő magatartásától füg­getlen körülmények idézték elő akként, hogy ezek érték­növelő hatása a kisajátítás idején már jelentkezett. Ha tehát pl. város- és községfejlesztés, vagy néngazdasági beruházások eredményeként nagyarányú általános fejlő­dés következett be, a kisajátítást szenvedő az ezek foly­tán a kisajátítás ideiére már kialakult magasabb értéket követelheti. Az a körülmény azonban, hogy a kisajátí­tást követően a kisajátított ingatlanon utca nyitására ke­rült sor és a kisajátítás után indult meg a terület na­gyobb arányú fejlesztése, a kártalanítás megállapításánál nem vehető figyelembe. A házastársak volt közös lakása használatának rende­zésénél a bíróságnak vizsgál ia kell, hogy van-e reális lehetőség a lakásnak oly módon történő elcserélcsére, amely mindkét házasfél méltányos érdekeinek megfelel. A Legfelsőbb Bíróság 795. számú polgári kollégiumi ál­lásfoglalását egyes bíróságok akként értelmezték, hogy amennyiben a házasfelek volt közös lakásának elkülöní­tett használata nem lehetséges, a felek egyikét a kizáró­lagos használatra kell feljogosítani. Az egyik fél által javasolt, hatóság által igazolt vagy egyébként valószínű­sített az a megoldás, hogy a bíróság a másik felet a lakás elcserélésére kötelezze, a per kereteit meghaladja. A Legfelsőbb Bíróság kimondotta, hogy a hasonló tár­gyú perekben a bíróságoknak nagy körültekintéssel kell eljárniuk. Amennyiben a felek egyike a csere reális lehe­tőségét az államigazgatási hatóság igazolásával vagy egyébként bizonyítja, illetve valószínűsíti, úgy a bíróság­nak ezt figyelembe kell vennie. A bíróság ilyenkor csak a cserelehetőség igazolt hiánya esetén jogosíthatja fel a a felek egyikét a lakás kizárólagos használatára. Különösen indokolt volt a megyei bíróság ítéletének megváltoztatása a konkrét ügyben, melyben a bíróság a beteg férjet (alperes) annak ellenére kívánta megfosztani a csere lehetőségétől, hogy a lakást jó munkája elisme­réséül szolgálati lakásként kapta, egészségromlása nagy­mértékben felesége magatartására volt visszavezethető, és végül a csere lehetőségét is valószínűsítette. A bíróság tehát olyan igény érvényesítéséhez kíván segítséget nyúj­tani a feleség részére, mely a Ptk. 4. §-ának (1) bekez­désében foglalt rendelkezéssel ellentétes, amennyiben a beteg házastárs jogának és törvényes érdekeinek csorbí­tására irányult. (Legfelsőbb Bíróság P. törv. III. 21.019/1963. számú határozata alapján.) A 35/1956. (IX. 30.) M. T. sz. rendelet (R) 37. §-ának alkalmazására önálló bérleményt érintő igénybevétel esetén kerülhet sor, a 15/1957. (III. 7.) Korm. számú ren­delet (Vhr.) 84. §-a pedig már társbérletesített lakásokra vonatkozik. A bírói gyakorlatban vitássá vált, hogy milyen viszony­ban van a R. 37. §-a és a Vhr. 84. §-a. A Legfelsőbb Bíróság elnökségi tanácsa a kérdésben a következőkre mutatott rá: A R. 37. §-ában foglalt szabályozás életbeléptetésével a társbérleti jogviszony kialakításának korábbi feltételei lényegesen módosultak. Az, hogy a bérlő a jogos lakás­igényét meghaladó lakrészre az igénybevételt megelő­zően maga választhatja meg a társbérlő személyét, olyan tásbérleti jogviszony kialakítását teszi lehetővé, melv a társbérlők közötti súrlódások és ellentétek megelőzését jelentősen elősegíti. Ugyanakkor a jogszabály az újabb társbárletek kialakításának a megelőzésére is törekszik azáltal, hogy lehetővé teszi a bérlőnek lakása 6 hónapon belüli elcserélését. A R. 37. §-ában biztosított eme jogot — a Vhr. 87. §-ából is következtethetően — csak a még nem társbérletesített lakások (önálló bérlemények) vo­natkozásában lehet alkalmazni. Más a helyzet azonban a Vhr. 84. §-a esetében. Míg a R. 37. §-a kizárólag a még nem társbérletesített laká­sok vonatkozásában, addig a Vhr. 84. §-a csak olyan esetekben alkalmazható, amikor a lakásban már több társbérletet alakítottak ki. Ez következik abból is, hogy a R. 37. §-a társbérletek kialakításának a megelőzésére, a Vhr. 84 §-a viszont a már meglevő társbérletek szá­mának csökkentésére törekszik. A Vhr. 84. §-a (1) bekezdésének a) és b) pontja csafc olyan esetekben alkalmazható, amikor társbérleti lakrész üresedik meg. (A Legfelsőbb Bíróság P. törv. eln. tan. 20.313/1964. számú határozata alapján.) Albérleti szerződés érvénytelenségének megállapítása a társbérlő hozzájárulásának hiánya miatt. A társbérleti lakrészben albérleti jogviszonyt csak a többi társbérlő hozzájárulásával lehet létesíteni. E tila­lom ellenére létesített albérleti jogviszony semmis, és a társbérlő kérelmére a lakásügyi hatóság a R. 80. §-ának (6) bekezdésében foglalt rendelkezések szerint kiköltöz­teti az albérlőt. (R. 43. §, Vhr. 99. §.) A lakásügyi hatóságok, az ügyészségek és bíróságok előtt újabban többször felmerült az a kérdés, hogy a társbérlő meddig hivatkozhat hozzájárulásának hiányára, illetve bizonyos időn át tartó hallgatása nem tekinthető-e az albérleti jogviszony létesítéséhez való hozzájáru­lásnak. A Legfelsőbb Bíróság a közelmúltban nem foglalko­zott ezzel a kérdéssel. Az ügyészségek tájékoztatása vé­gett a Legfelsőbb Bíróság egy régebbi állásfoglalására kell felhívni a figyelmet, mely a kérdés megoldásánál

Next

/
Thumbnails
Contents