Tanácsok közlönye, 1964 (12. évfolyam, 1-70. szám)

1964 / 14. szám

168 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 14. szám a honvédelmi hozzájárulás fizetése kárként nem is értékelhető, mert az így szerzett jövedelme rendszerint meghaladja a — kereső foglalkozásban akadályozott — sorkatonai szolgálatot teljesítők zsoldjövedelmét, illetve a honvédség által nyújtott természetbeni szolgáltatások értékét. Ha a munkáltató (szövetkezet) a hitelező követelését kezesi minőségben kielégíti, igényét az adóssal szemben végreha tási úton érvényesítheti. Az ítélkezési gyakorlatban vitás volt, hogy ha a munkáltató a Vht. 152. §-ának (1) bekezdésében, illetve a Vht. 156. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezéseknek megfelelően a hitelező követelését kezesi minőségben kiegyenlíti; a munkáltatónak az adóssal szemben keletkező igénye végrehajtási úton érvényesíthető-e. A Legfelsőbb Bíróság elvi éllel mutatott rá arra, hogy a Vht. 152. §-ának (1) bekezdése értelmében a munkabérre (egyéb járandóságra) vezetett végrehajtásra vonatkozó rendelkezésekben megszabott kötelezettségek elmulasztása esetén a végrehajtást kérővel szemben — a le nem vont összeg erejéig — a munkáltató készfizető kezesként felel. Hasonlóan alakul a munkáltató felelőssége a Vht. 156. §-ában meghatározott előfeltételek meglétében is. Az említett rendelkezéseket — a Vht. 157. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel — nemcsak az alkalmazottaknak, hanem a kisipari szövetkezetek tagjainak járó munkadíjra vezetett végrehajtás esetén is alkalmazni kel'. A kezességgel kapcsolatos szabályokat a Ptk. 272—276. §-ai tartalmazzák. A Ptk. 276. §-ának (1) bekezdése szerint; amennyiben a kezes a jogosultat kielégíti, a követelése az azt biztosító és a kezességvállalást, (illetve a jogszabályon alapuló kezesség létrejöttét) megelőzően keletkezett jogokkal, valamint a végrehajtási joggal együtt reá száll. Az ismertetett rendelkezésekből adódóan, minthogy a kezesi minőségben kiegyenlített összeg erejéig a hitelező végrehajtási joga törvényi engedmény folytán a munkáltatóra (illetve a szövetkezetre) száll át, a bíróságnak a munkáltató végrehajtási kérelme alapján — a Vht. 7. §-ában meghatározott eljárás keretében kell a jogutódlás kérdését vizsgálnia és ebben a körben a felek és a jogutód meghallgatása mellett azt kell tisztáznia, hogy a jogerősen megítélt követelés kiegyenlítése a kezes részéről valóban megtörtént-e. Ilyen jellegű bizonyítás lefolytatásának a Vht. 7. §-a (1) bekezdésének utolsó mondata értelmében a végrehajtási eljárás során is helye van. (A Legfelsőbb Bíróság P. törv. 21.187/1963/2. számú határozata alapján.) A büntető bíróság felmentő ítélete akkor sem zárja ki a fegyelmi vétség megállapítását, ha a vád tárgya kizárólag kötelességszegéssel vagy kötelesség elmulasztásával megvalósítható bűntett volt. (Pp. 9. §.) Egyes bíróságok elvi álláspontja az, hogy amennyiben a fegyelmi határozattal azonnali hatállyal elbocsátott dolgozó ellen indított büntető ügyben a büntető bíróság által hozott ítélet indokolása szerint a csak kötelességszegéssel vagy kötelesség elhanyagolásával elkövethető hanyag kezelés büntette nem volt megállapítható, ezért a vádlottat bűncselekmény hiányában fel kellett menteni — a Pp. 9. §-ának (1) bekezdése értelmében a polgári bíróság fegyelmi vétség elkövetésének megállapítására sem jogosult. A Legfelsőbb Bíróság ezzel kapcsolatban az alábbiakat mondotta ki: A Pp. 9. §-ának (1) bekezdése szerint, ha a polgári perben a büntetőbíróság által jogerős ítélettel már elbírált bűncselekmény polgári jogi következményei felől kell határozni, a büntetőbírói ítélet a polgári perben eljáró bíróságra abban a kérdésben irányadó, hogy követtek-e el bűncselekményt és annak elkövetője a terhelt volt-e. A büntető bíróság felmentő ítélete azonban nem jelenti egyúttal azt is, hogy a felmentett vádlott fegyelmi vétséget sem követett vagy követhetett el. Adott tényállás mellett ugyanis fennállhat olyan helyzet, hogy a vádlott magatartása a büntető bíróság felmentő ítélete esetén is fegyelmi vétséget valósít meg, de olyan helyzet is, amelynél a fegyelmi vétség megállapítására nem kerülhet sor. A Legfelsőbb Bíróság polgári kollégiuma 796. számú állásfoglalásának 37. pontja világosan kimondja, hogy a büntető bíróság ítéletében elbírált — bűncselekménynek nem tekinthető — magatartás a Mt. 112. §-ának (2)—;4) pontjaiban írt feltételek megléte esetén fegyelmi vétségnek minősülhet. Ebben a vonatkozásban a polgári per bírósága önállóan bírálja el a felperes magatartását és állapítja meg, hogy az fegyelmi vétség-e, és azzal a kiszabott fegyelmi büntetés arányban áll-e. Téves tehát az a jogi álláspont, mely szerint a büntetőjogilag nem értékelhető kötelességszegés fegyelmi vétséget sem valósíthat meg. (A Legfelsőbb Bíróság P. törv. IV. 21.048/1963/3. számú határozata alapján.) Az adópótlékot megállapító államigazgatási határozat a bíróság előtt keresettel nem támadható meg. Nem egységes a bírói gyakorlat abban a kérdésben, hogy az adópótlékot megállapító államigazgatási határozat ellen van-e helye bírói út igénybevételének. A bíróságok az adópótlékot megállapító határozat hatályon kívül helyezésére irányuló keresetet sokszor érdemben tárgyalták, és azt vizsgálták, hogy az adózó az adófizetéssel késedelembe esett-e, helye volt-e vele szemben a késedelmi kamatnak minősülő adópótlék felszámításának. A Legfelsőbb Bíróság rámutatott arra, hogy az adópótlék az 1957. évi IV. számú tv. 57. §-a (1) bekezdésének e) pontja alkalmazása szempontjából nem esik az adó fogalmi körébe. Az adópótlék felszámítására akkor kerülhet sor, ha az adózó a reá jogerősen kivetett adót késedelmesen fizeti meg. Az adópótlék tehát nem adó, mert nem az adókivetési kötelezettsége alapján terheli az adó alanyát, hanem a késedelmes adófizetés következménye. Az adópótlék összegét nem kivetés, hanem felszámítás útján állapítja meg a pénzügyi hatóság a késedelmesen befizetett adó összegének alapulvételével. [104/1961. (P. K. 2.) P. M. számú utasítás 41. §-a.] A bíróságok a perben csak azt vizsgálhatják, hogy az adófizetési kötelezettség fennáll-e. Nem terjed ki azonban a hatáskörük az adón, illetőleg az illeték fogalmán kívül eső egyéb kérdésekben döntő államigazgatási határozatok felülbírálására. (A Legfelsőbb Bíróság P. törv. II. 21.211/1963. számú határozata alapján.) A bér nem fizetésére alapított felmondás előtt ismételt késedelem esetében is fel kell hívni a bérlőt a fizetésre. A Ptk. 442. §-a szerint: ha a bérlő a bérfizetésre megállapított időpontig a bért nem fizeti meg, a bérbeadó köteles a bérlőt — a következményekre figyelmeztetéssel — a fizetésre írásban felszólítani. Ha a bérlő a felszólításnak 8 napon belül nem tesz eleget, a bérbeadó további 8 napon belül írásban felmondással élhet. E rendelkezésből következik, hogy ha a bérlő a felszólításnak eleget tesz és 8 napon belül a hátralékos bért kifizeti, de ezt követően ismét késedelembe esik, a bérbeadó nem élhet közvetlenül a felmondás jogával, hanem először fel kell szólítani az* újabb hátralék megfizetésére. Éppen ebben különbözik a Ptk. 441. §-ának a) pontján alapuló felmondás az egyéb okokra alapított felmondástól. A bér nem fizetésre alapított felmondás esetén ugyanis a jogszabály nem teszi lehetővé a megismétléstől való tartózkodásra irányuló felszólítást, ha-