Tanácsok közlönye, 1962 (10. évfolyam, 1-90. szám)

1962 / 30. szám

1. A megyei tanács végrehajtó bizottsága a helyszíni szemle előtt — a tanács távlati fejlesz­tési irányelveit is figyelembevéve — köteles megvizsgálni: a) az építési hely alkalmasságát és a tervezett létesítmény gazdaságos elhelyezési lehetőségeit; b) a beruházáshoz kapcsolódó és járulékos léte­sítmények megvalósítási és elhelyezési lehetősé­geit, s ezekkel kapcsolatban a tanácsot terhelő esetleges kötelezettségeket, illetőleg a tanács által az irányító hatósággal szemben támasztott igé­nyeket; c) a mezőgazdasági rendeltetésű földek védel­méről szóló 1981. évi VI. törvény, valamint an­nak végrehajtása tárgyában kiadott 7/1982. (III. 13.) Korm. számú rendelet vonatkozó rendelkezé­seinek megfelelő alkalmazását. 2. A megyei tanács végrehajtó bizottsága — az illetékes járási (járási jogú városi stb.) tanács végrehajtó bizottságának javaslatát is mérlegelve i— köteles vizsgálni azt is, hogy a beruházás ke­retében előirányzott kulturális, egészségügyi, szociális, kommunális és kereskedelmi létesítmé­nyek szükségesek-e a terület lakosságának ellá­tására, illetőleg kielégítik-e az ilyen természetű igényeket. 3. A végrehajtó bizottság állásfoglalásához szük­séges anyagokat és javaslatokat — az 1. aj pont esetében a megyei tanács vb. építési- és közlekedési osztálya, a fővárosi tanács­nál a végrehajtó bizottság városrendezési- és épí­tészeti osztálya; — az 1. b) és 1. c), valamint a 2. pont esetében az ágazatilag érintett szakigazgatási szervekkel és az illetékes alsóbb fokú tanácsok végrehajtó bizottságaival együttműködve a végrehajtó bi­zottság tervosztálya készíti elő. 4. Az előző pontokban foglaltak alapján a terv­osztály és az építési- és közlekedési osztály együttes javaslatot dolgoz ki és terjeszt a megyei tanács végrehajtó bizottsága elé. 5. A helyszíni szemlén a megyei tanács végre­hajtó bizottságát az építési- és közlekedésig osz­tály képviseli és gondoskodik a végrehajtó bizott­ság állásfoglalásának érvényesítéséről, illetőleg jegyzőkönyvben történő rögzítéséről. VIIT. A beruházási program egyeztetése A Vhr. 30. § (3) bekezdése és annak r) pontja alapján a beruházási program kidolgozása során egyeztetési eljárást kell lefolytatni. Az érdekelt irányító hatóság az egyeztetésbe köteles bevonni a területileg illetékes megyei tanács végrehajtó bizottságát is. A megyei tanács végrehajtó bizottsága a terü­letén létesülő minden beruházásnál köteles állást foglalni az összes helyi szempontokra, különösen a kapcsolódó és a járulékos beruházások célszerű és gazdaságos megoldására; a beruházásoknak a tanácsi gazdaság ágazataival való összefüggéseire; a beruházás keretében tervezett kulturális, szo­ciális, egészségügyi és kommunális, valamint ke­reskedelmi létesítményeknek a terület lakossága ellátásának javítása céljából történő felhaszná­lási lehetőségeire. 1. A megyei tanács végrehajtó bizottsága ál­lásfoglalásának kialakításával kapcsolatos eljá­rást a végrehajtó bizottság tervosztálya folytatja le és annak alapján tesz javaslatot a végrehajtó bizottságnak. 2. A végrehajtó bizottság tervosztálya az 50 millió forintot el nem érő beruházások esetében 15 napon belül, egyéb beruházások esetében pe­dig 30 napon belül — a végrehajtó bizottság érintett szakigazgatási szerveinek, valamint a te­rületileg illetékes alsóbb fokú tanács végrehajtó bizottságának véleménye alapján — köteles ja­vaslatot tenni a végrehajtó bizottságnak. Az érintett tanácsi szervek véleményük, illetve javaslatuk kialakítása során a programban foglal­takat a távlati, illetve éves terv birtokukban levő adataival, s amennyiben előzetes területfel­használási hozzájárulás került kiadásra, annak adataival is kötelesek összehasonlítani. 3. A javaslat előkészítése során a végrehajtó bizottság tervosztályának a megyei tanácsoknál minden esetben meg kell. hallgatni a végrehajtó bizottság a) építési- és közlekedési, b) egészségügyi osztályát, valamint c) minden egyéb olyan szakigazgatási szervet, amelynek ügykörét a beruházás érinti. A fővárosi tanácsnál a) városrendezési- és építészeti, b) egészségügyi osztályát, továbbá £» c) közlekedési, d) közmű- és szolgáltatási igazgatóságát, vala­mint ej a végrehajtó bizottság minden olyan szak­igazgatási szervét (igazgatóságát), amelynek ügy­körét a beruházás érinti. A felsoroltakon kívül — szükség szerint — vé­leményt kell kérni a területileg illetékes járási (járási jogú városi, városi kerületi) tanács végre­hajtó bizottságától is. 4. A megyei tanács végrehajtó bizottságának a program egyeztetése és véleményezése során kü­lönös figyelmet kell fordítania: a) a beruházásnak a tanácsi gazdasággal való összefüggéseire; b) a beruházás megvalósítása során a tanácsi gazdaságra háruló kötelezettségekre, illetve a kö­telezettségek teljesítési lehetőségeire, a megvaló­sítási határidőkre; c) a beruházással kapcsolatosan a megyei ta­nácsnak az irányító hatósággal szemben jelent­kező igényeire; d) a kulturális, szociális, egészségügyi, kommu­nális és belkereskedelmi létesítményeknek a te­rület lakossága ellátásának javítása céljából tör­ténő felhasználásának módjára, üzemhatáron kí­vüli telepítés szükségességére; e) a munkaerőszükséglet biztosítási lehetősé­geire (beleértve a bejáró munkaerők közlekedési lehetőségeit);

Next

/
Thumbnails
Contents