Tanácsok közlönye, 1961 (9. évfolyam, 1-85. szám)

1961 / 70. szám

TANÁCSOK KÖZLÖNYE 70. szám, 1. Korábban felmerült az a kérdés, hagy a jelentősebb j szerződéseknél a közgyűlésnek a megkötésre vagy a szer- j ződés jóváhagyására vonatkozó döntése érvényességi kel- j lék-e, illletve ilyen döntés hiányában a szerződés érvény-; telenségére hivatkozhat-e akár a szövetkezet, akár a külső szerződő fél. A Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiuma 800/20. sz. j (B. H. 1961. 8—9. sz.) állásfoglalásában kimondotta, i hogy a bíróság a külső szerződő fél sze npontjából a szer­ződés érvénytelenségét a közgyűlési döntés, illetve jóvá­hagyás hiánya miatt nem állapíthatja meg és ebből a i szempontból ezt a kérdést nem is vizsgáihatja sem hiva- i tálból, sem kifogás alapján. Mint arra a hivatkozott ál­lásfoglalás .rámutat, a jelentős szerződés megkötésére, , vagy jóváhagyására vonatkozó közgyűlési döntésnek, il- j letve .hiányának a szerződés megkötésében a szövetkezet képviseletében eljáró vezetőségi tagok anyagi felelőssége szempontjából van jelentősége, amikor a termelőszövet- . kezet velük szemben kártérítési vagy egyéb igényt ér- | vényesít azon az alapon, hogy a közgyűlés erre vonat- ; kozó döntése vagy jóváhagyása hiányzott. A közgyűlési döntés vagy jóváhagyás tehát nem a. szerződés érvényességére hat ki, hanem az annak meg- , kötésében a termelőszövetkezet képviseletében eljáró ve- j zetőségi tagok ifelelősségére, illetve a felelősség alóli man- j fésülésére. A Tvr. 48. § (3) bekezdés e) pontjának ilyen ér- , telmezését támasztják alá a Tvr. 37. §-ának és a 191959. 1 (V:II. .12.) F. ;M. sz. r. (továbbiakban: R.) 85. §-ának ;ren­delkezései, amelyek a szövetkezet megalakulása előtt; kötött szerződés esetén a közgyűlési jóváhagyáshoz, illet- j ve annak megtagadásához szintén nem a szerződés érvé- I nyességére kiható, hanem felelősségi jogkövetkezménye- : kot fűznek. Egyébként a Tvr. 48. § (3) bekezdésének • többi pontjaiban felsorolt, szintén kizárólagos közgyűlési ; hatáskörbe tartozó ügyek is mind olyanok, amelyeknek í csak a termelőszövetkezeten belüli jogviszonyok szem­pontjából van jelentőségük. 2. A gyakorlatban több helyen felmerült az a kérdés, hogy a jelentősebbb szerződések közgyűlési jóváhagyó- | sára vonatkozó szabályok hogyan alkalmazandók az i olyan szerződések (különösen termelési szerződések) ese- i tében, amelyek a termelőszövetkezet számára alapul i szolgálnak ;bankhitel felvételére; ilyen esetben a szer­ződés hitelnyújtás alapjául való felhasználásához szük- j séges-e a szerződés közgyűlési jóváhagyása. Az 1/1960. (XII. 23.) P. M.—F. M. sz. r. 16. § (3) bekezdés i a .hitelkérelemhez a közgyűlés erre vonatkozó határoza­tát — sürgős esetben utólagos jóváhagyását — általános j feltételként írja elő, tehát attól függetlenül, hogy a hi- 1 tel ífedezetéül termelési szerződésből eredő bevétel szol­gál-e vagy nem. A költségvetésben megtervezett hitelek felvételét a közgyűlés a költségvetés tárgyalása során ha­tározza el, az ott elő nem irányzott (rövidlejáratú) hite­lek pedig külön közgyűlési határozat alapján igényelhe­tők. A 17. •§ (•!) ibekezdés kimondja, hogy a termelőszövet­kezet rövidlejáratú hitelt kaphat, ha termelési szerződé­seit, illetve ezekből eredő követeléseit a hitel fedezetéül leköti. Minthogy a hiteligénylésnek az erre vonatkozó • közgyűlési határozat általános feltétele, a termelési szer­ződés pedig érvényes lehet a közgyűlés arra vonatkozó döntésétől, illetve jóváhagyásától függetlenül is, így a hi­teligénylés és a termelési szerződés közgyűlési jóváha­gyása egymástól független, a termelési szerződés közgyű­lési jóváhagyása tehát nem lehet előfeltétele a hiteligény- , lésnek. Ezt az álláspontot nem érinti a bankszervnek az j a helyes gyakorlata, hogy a termelési szerződések alapján történő hitelkérelem elbírálása céljából szakszerű módon megvizsgálják az egyes szerződések realitását, -áruter­melési szempontból való megalapozottságát. 3. A -jelentősebb szerződések megkötésére vagy jóvá­hagyására vonatkozó közgyűlési határozatnak konkrét­nak ;kell ;lennie, .vagyis kifejezetten az adott szerződé­sekre kell vonaíkoznia. Nem lehet ilyen hozzájárulásnak, vagy jóváhagyásnak tekinteni a jelentősebb szerződés ] alapjául szolgáló, de általánosabb jellegű közgyűlési ha­ítórozatot, így pl. a termelőszövetkezet valamilyen fon­tos beruházására vagy létesítményének felépítésére vo­natkozó közgyűlési határozat nem jelenti a kivitelező vál­lalattal kötendő, vagy megkötött szerződéshez való hoz­zájárulást, vagy a könyvelő alkalmazására vonatkozó közgyűlési határozat nem jelenti a konkrét személlyel megkötendő, illetve megkötött munkaszerződéshez való hozzájárulást. Ugyanígy az éves termelési terv, vagy az ennek alapján készült áruértékesítési terv elfogadá­sára vonatkozó közgyűlési határozat nem tekinthető a meghatározott vállalatokkal (MÉK, KÖZÉRT stb.) kö­tendő vagy megkötött értékesítési szerződéshez való­hozzájárulásnak. A termelőszövetkezet egyes nagyobb gazdasági műve­leteire vonatkozó közgyűlési határozatok végrehajtása különböző konkrét szerződések megkötésével történik és ezek között a szerződések között több olyan van, ame­lyek a termelőszövetkezet választásától függően kül.in­:böző szerződő felekkel, vállalatokkal, vagy személyekkei köthetők. Ezért mint lényeges kérdést a közgyűlésnek .kell eldöntenie azt is, hogy az adott gazdasági művele­tekre vonatkozólag a szerződés megkötése a több lehet­séges szerződő fél közül melyikkel volna a legelőnyö­sebb. A Tvr. 48. § (3) bekezdés e) pontjában foglalt ren­delkezésnek csak ilyen értelmezése felel meg a törvény céljának, a termelőszövetkezetek érdekeinek. A Tvr. hivatkozott rendelkezésének ilyen értelmezé­sét egyes termelőszövetkezetek vezetősége hátrányosnak tartja, mert úgy látja, .hogy az egyes szerződések meg­kötéséhez való közgyűlési hozzájárulás, illetve jóváha­gyás megszerzése az egyes szerződések megkötését hát­ráltatja, vagy lehetetlenné teszi. Ez az ellenérv a Tvr. 48. § (3) bekezdés e) pontjának rendelkezésével, illetve helyes, törvényes értelmezésével .szemben nem alapos. Egyrészt: a Tvr. 48. § (3) bekezdés e) pontja a jelentősebb szerződésekkel kapcsolatban az ilyen szerződések megkötése, vagy jóváhagyása felőli döntésről szól. Ebből következően a jelentősebb szerző­dések megkötéséhez a közgyűlés előzetesen is hozzájá­rulhat, .vagy utólag is adhat jóváhagyást. így a vezető­ség a termelőszövetkezet ügyeinek, fontos gazdasági mű­veleteinek tervszerű vitelével a jelentősebb szerződések megkötéséhez való hozzájárulás kérdését már előre, ide­jében a közgyűlés napirendjére tűzheti, ha azonban srre nincs lehetőség, a jóváhagyást utólag is kérheti. Másrészt: a szerződés a közgyűlés előzetes hozzájáru­lása vagy utólagos jóváhagyása nélkül is érvényes, ilyen hozzájárulásra vagy jóváhagyásra csupán a vezetőség felelősség alóli mentesülése céljóból van szükség. 4. Végül több helyen felmerült az a kérdés, hogy a Tvr. 48. •§ (3) bekezdés e) pontjának alkalmazása szem­pontjából milyen szerződéseket kell jelentősebbeknek te­kinteni. A jogszabályok erről nem rendelkezhetnek, de gyakorlatilag nem is rendelkezhetnek. Ezt a kérdést az egyes.szerződések, illetve ezek megkötéséből eredő —szö­vetkezeten belüli kártérítési — jogviták konkrét vizsgá­lata során, az adott termelőszövetkezet körülményeitől, gazdálkodási viszonyait stb. függően, tehát megfelelő mérlegeléssel lehet eldönteni. Általában figyelembe kell venni az egyes szerződéses ügyletek értékét, de figye­lembe kell venni azt is, hogy az adott szerződés — eset­leg értéken túlmenő — milyen kihatással, van a termelő­szövetkezet gazdálkodására (pl. egy tenyészállat eladása). A nagy taglétszám és a települési viszonyok a kül­döttgyűlés alakításának vagylagos feltételét A Tvr. 51. § (1) bekezdés lehetővé teszi; hogy ha a ter­melőszövetkezet nagy taglétszáma, vagy a települési vi­szonyok indokolják, az alapszabály a közgyűlés jogkörét részben vagy egészben a küldöttgyűlésre ruházhatja át. A Tvr. e rendelkezését a R. 96. §,részletezi. A.hivaíkp­zptt jogszabályi rendelkezések értelmezésével kapcsolat­ban felmerült az a kérdés, .hogy figyelemmel a 96. ..§ bevezető rendelkezéseiben megjelölt 200ras taglétszámra, a küldöttgyűlés létesítéséhez elengedhetetlenül szükséges íelíétel-e a 200 főt meghaladó taglétszám, vagy más ok-

Next

/
Thumbnails
Contents