Tanácsok közlönye, 1961 (9. évfolyam, 1-85. szám)

1961 / 9. szám

9. szám. TANÁCSOK KÖZLÖNYE 101 e) Nem .jár arra a fizetett munkaszüneti napra díjazás, amelyet megelőzően vagy követően hat napon belül a dolgozó igazolatlanul mulasztott. (Mt. V. 120. § d) pontja.) f) Az igazolatlanul mulasztót fegyelmi úton felelősségre lehet vonni. A vállalatok egy részénél tapasztalható, hogy a fentebb felsorolt joghátrányok helyett — vagy esetleg mellett — az igazolatlanul mulasztó dolgozót a befizetett betegségi biztosítási járulék összegének megtérítésére is kötelezik. A vállalatok említett eljárása törvénysértő. A betegségi biztosítás költségeinek fedezésével kapcsolatban az 1955. évi £9. sz. tvr. 27. §-ának (1) bekezdése egyértelműen kimondja, hogy a betegségi biztosítás költségeit a betegségi biztosítási járulékból kell fedezni. A betegségi biztosítási járulékot a munkáltató fizeti, azt a munkaviszonyban álló dolgozótól levonni nem szabad. A 6/1955. (XII. 31.) SZOT szabályzat még részletesebben kifejti, hogy a kérdéses járulékot a dolgozó fizetésnélküli szabadsága idejére is fizetni kell. A munkaviszony fenntartása esetén a járulékot az igazolatlanul mulasztás, az előzetes letartóztatás, a szabadságvesztés büntetés és az üzem időleges szünetelése, valamint az egy évet, illetőleg gümőkóros megbetegés esetén a két évet meghaladó keresőképtelenség idejére is meg kell fizetni. A fentiek egybevetéséből nyilvánvaló, hogy az irányadó jogszabályok — a dolgozó vétkességétől függetlenül — a vállalat kötelességévé tették a betegségi biztosítási járulék fizetését és a munkaviszony fennállása alatt történt befizetések tekintetében a vállalat a dolgozóval szemben kártérítési követeléssel nem léphet fel. (A Munkaügyi Minisztériummal és a SZOT-tal egyetértésben kialakított állásfoglalás.) Ha a vállalat igazgatója a kár felfedezésétől számított 30 napon belül kártérítési határozatot nem hozott és az ügyész kártérítési eljárást kezdeményez, a kártérítési igény csak a járásbíróság előtt érvényesíthető. A fegyelmi útra terelt bűncselekmények esetén előfordul, hogy az ügyészség vagy a rendőrség a Btá. 56. §-ára alapított nyomozást megtagadó vagy megszüntető határozatot 30 napon túl hozza meg. A vállalati igazgatók a kár keletkezéséről már a nyomozó hatóság eljárását megelőző időben a feljelentéskor, vagy még korábban tudomást szereznek. így abban az időpontban, amikor az ügyészség az 1£59. évi 9. sz. tvr. 25. §-ának (1) bekezdése értelmében kártérítési eljárást kezdeményez, a Mt. 122. § (1) bekezdésében meghatározott, a kár felfedezésétől számított 30 napos határidő már eltelt. Ennek ellenére előfordul, hogy az igazgatók kártérítési határozatot hoznak és az említett 30 napos határidőt a kártérítési eljárást kezdeményező ügyészi intézkedés kézhezvételétől számítják. Ez a gyakorlat helytelen. Ha a vállalat igazgatója a kárt okozó magatartásáról tudomást szerez, a munkajogi anyagi felelősség szabályai szerint (Mt. V. 191. §. (1)~(4) bek.) a vétkes dolgozóval szemben a büntető eljárásra tekintet nélkül a Mt. 122. §-ának (1) bekezdésében meghatározott határidőn belül kártérítési határozatot hozhat. Hasonló a helyzet akkor is, ha a vállalati tulajdonban bekövetkezett kárról a nyomozó hatóság közlése alapján értesül és korábban kártérítésre kötelező határozatot azért nem hozhatott, mert a károkozás ténye előtte ismeretlen volt. A 30 napos határidő ilyenkor a nyomozó szervek közlésétől kezdődik. Előfordulhat azonban az is, hogy a vállalat igazgatója a kárt okozó cselekményről tudomást szerzett, sőt a bűncselekmény elkövetője ellen feljelí-ntést is tett. mégis a büntető eljárás eredményétől teszi függővé a kár megtérítésével kapcsolatos intézkedését. Ha a büntető eljárás a nyomozás megszüntetésével vagy megtagadásával fejeződik be, a vállalat igazgatója csak a Mt. 122. §-ának (1) bekezdésében említett 30 napos határidőn belül hozhat kártérítésre kötelező határozatot. A kár felfedezésétől számított 30 nap elteltével a kártérítési igény már csak járásbíróság előtt, illetve a büntetőper bírósága előtt mint polgári jogi igény érvényesíthető. A kártérítési eljárás ügyészi kezdeményezésénél tehát az általános munkajogi szabályokra figyelemmel kell lenni és a vállalat kárának megtérítése érdekében olyan jellegű kezdeményezéssel kell élni, mely a határidők vonatkozásában is összhangban van a jogszabályokkal. Ha tehát a kár felfedezésétől még nem telt el 30 nap, kártértési határozat hozatalát kell kezdeményezni. Ellenkező esetben azt kell biztosítani ügyészi kezdeményezés útján, hogy a vállalat a kár igényét a bíróság előtt érvényesítse, kivételesen indokolt esetben a polgári felügyeletet ellátó ügyész indíthat keresetet a dolgozó ellen. (A Munkaügyi Minisztériummal és a SZOT-tal egyetértésben kialakított állásfoglalás.) ' Ha a dolgozó évi rendes szabadságát tartós betegsége miatt nem vehette ki s munkaviszonya megszűnik, a munkaviszonyban töltött hónapokra eső szabadságidőt, illetve annak arányos részét pénzben kell meg-* váltani. A Mt. V. 101. §-ának (1) bekezdése szerint az olyan dolgozó részére, akinek az év végére beosztott szabadsága rendkívüli okok miatt nem adható ki, a miniszter a szabadságnak a következő év március 31. napjáig való kiadását engedélyezheti. Ugyanezen § (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a miniszter által megállapított kereten belül kell biztosítani a szabadság kiadását annak a dolgozónak is, aki a szabadságot — többek között — huzamosabb betegség miatt az év végéig nem vehette ki. Előfordul azonban az is, hogy a tartós betegség a következő évre is áthúzódik, sőt utóbb valamelyik fél kezdeményezésére maga a munkaviszony is megszűnik. A Mt. V. 102. §-ának (2) bekezdése értelmében, ha a munkaviszony évközben szűnik meg, és a dolgozó szabadságát még nem vette igénybe, szabadságának a munkában töltött teljes naptári hónapokra eső arányos részét meg kell váltani. E két rendelkezés (Mt. V. 101. és 102. §.) egybevetéséből következik, hogy amennyiben a dolgozó betegsége a megbetegedést követő évben is tovább tart, és a munkaviszony utóbb a Mt. V. 102. §-ának (2) bekezdése szerint megszűnik, a munkavállaló önhibáján kívül esett el attól a lehetőségtől, hogy az őt megillető évi rendes szabadságát, illetőleg annak egy részét természetben kivegye. A Mt. V. 102. §-ának (2) bekezdésének rendelkezéséből nyilvánvaló, hogy ilyen esetben a munkáltató nemcsak arra az évre eső szabadság arányos részét köteles megváltani, amelyben a munkaviszony megszűnt, hanem a megelőzően esedékessé vált szabadságnak azt a részét is, amelyet a dolgozó megbetegedése miatt már nem vehetett igénybe. Szabadságmegváltás címén a dolgozó részére az átlagkeresetet kell megtéríteni. Az ügyészséghez beérkező panaszok alapján megállapítható, hogy egyes vállalatok ezzel ellentétes gyakorlatot folytatnak és a munkaviszony megszűnése esetén a szabadságidő pénzbeni megváltását megtagadják. Ez az eljárás törvénysértő és az ellen egyeztetőbizott* sági eljárásnak, ennek eredménytelensége esetén pedig ügyészi intézkedésnek van helye. (A Munkaügyi Minisztériummal és a SZOT-tal egyetértésben kialakított állásfoglalás.)