Tanácsok közlönye, 1960 (8. évfolyam, 1-86. szám)

1960 / 77. szám

722 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 77. szám. Arról, hogy a szabálysértési eljárásban mit és mikor lehet elkobozni, az 1959. évi 36. sz. tvr. 2. §-ának (1) és (2) bekezdése rendelkezik. Ennek értelmében el lehet kobozni azt a dolgot, amelyet a szabálysértés elkövetéséhez eszközül használtak, vagy arra szántak, illetőleg amely a szabálysértés eredményeként jött létre, ha annak az elkövetőnél hagyása a közbiztonságra, vagy a közrendre veszélyes. El lehet kobozni továbbá bármely más dolgot is, amelyre': elkobzását a szabálysértést megállapító jogszabály megengedi. Minthogy a vállalkozói díj elkobzásáról külön jogszabály nem rendelkezik, az elkobzás — a tvr. 2. §-ának (2) bekezdése értelmében nem rendelhető el. De nem rendelhető el az elkobzás a 2. § (1) bekezdése alapján sem, mert ez a szabálysértés eredményeként létrejött dolognak az elkobzását csak akkor engedi meg, ha annak az elkövetőnél történő hagyása a közbiztonságot, vagy a közrendet veszélyezteti. Az utóbbi előfeltétel viszont a konkrét esetben nem állapítható meg, mivel a vállalkozási díj a közbiztonságra, vagy a közrendre veszélyesnek nem minősíthető és nem is szabálysértés útján jött létre. De nem lehet helye elkobzásnak azért sem, mert az elkövető a vállalkozási díjat még nem kapta meg, a jogszabály viszont a szabálysértés eredményeként létrejött dolognak az „elkövetőnél való hagyásáról" szól. Ebből folyik az a további kérdés, hogy nem lehet-e a vállalkozási díjat a megrendelőtől elkobozni. A közbiztonság és a közrend veszélyeztetettségének hiányában arra az* álláspontra kell helyezkedni, hogy a vállalkozói díj a megrendelőtől sem kobozható el. Ha a szabálysértést is megvalósító magatartás következtében valaki jogalap nélkül gazdagodott, vele szemben a szabálysértési eljárás körén kívül, a Ptk. XXXII. fejezetének szabályai szerint lehet eljárni. Munkajogi kérdések. A panaszos és a vállalat igazgatója (képviselője) az egyeztető bizottság ülésén végig jelen lehet és a bizonyítási eljárás során észrevételeit megteheti. A Mt. V. 241. §-ának (1) bekezdése szerint az egyeztető bizottság ülésén álláspontját mindkét fél előterjesztheti és megindokolhatja. Az említett jogszabályi rendelkezést az egyeztető bizottságok sokszor tévesen értelmezik. Az egyeztető bizottsági eljárás során ugyanis a vállalat igazgatóját és a panaszost külön-külön, egymás távollétében hallgatják meg, a felek előadásában észlelhető eltérések okait nem tisztázzák, továbbá a bizonyítási eljárást (szemle, tanúk, szakértők meghallgatása stb.) a munkaügyi vitában érdekelt felek távollétében foganatosítják. Az említett helytelen gyakorlat következménye, hogy az egyeztető bizottságok érdemi határozata sokszor ténybelileg nem kellőképpen megalapozott, vagyis törvénysértő. A Munka Törvénykönyve végrehajtási rendeletének fentebb idézett rendelkezése az eljárás közvetlenségének elvét félreérthetetlen módon nem fejezi ki ugyan, ez azonban nem jelentheti azt, hogy a szocialista eljárásjogok általános alapelveit (nyilvánosság, szóbeliség, közvetlenség elve stb.) éppen a dolgozók sokszor létfontosságú érdekeit is érintő munkaügyi vitáiban nem kellene figyelembe venni. Az egyeztető bizottság csak akkor hozhat a valóságnak megfelelő tényállásra alapított érdemi határozatot, ha a dolgozót és az igazgatót egymás jelenlétében hallgatja meg, a felek egymás előadására kölcsönösen észrevételeket tehetnek, továbbá jelen vannak a bizonyítási eljárás egész tartama alatt és a bizonyítékokra észrevételeket, a szükséghez képest további bizonyítási indítványt terjeszthetnek elő. Az egyeztető bizottságok kellően megalapozott határozata csökkentheti a további jogorvoslatok, eljárások számát, mert a felek az érdemi döntésben többször megnyugszanak és a munkaügyi vitát nem terjesztik a területi egyeztető bizottság, vagy bíróság elé. A jól tisztázott tényállás alapján keletkezett érdemi döntés megkönnyíti a munkaügyi vitában esetleg később eljáró szervek (területi egyeztető bizottság, bíróság, ügyészség stb.) munkáját is. A fentiekből következik, az egyeztető eljárás során lehetővé kell tenni, hogy a dolgozó és az igazgató (képviselője) az egyeztető bizottság ülésén végig jelen legyenek, és ott észrevételeiket minden irányban megtehessék. (A Munkaügyi Minisztériummal és a SZOT-tal egyetértésben kialakított állásfoglalás.) A vállalat igazgatója részéről adott meghatalmazás alapján a vállalatot képviselő ügyvéd azokat a jogokat gyakorolhatja, amelyek a Munka Törvénykönyve szerint nem tartoznak kifejezetten az igazgató személyes hatáskörébe. Az ügyvédi hivatás gyakorlásáról és az ügyvédek szervezeteiről szóló 1958. évi 12. sz. tvr. 13. §-ának (2) bekezdése szerint az ügyvédi meghatalmazás feljogosítja az ügyvédet minden olyan cselekményre, amely a rábízott ügy szabályszerű ellátásával jár, így különösen okirat, pénz és más vagyontárgy átvételére, valamint helyettes megbízására. A jogszabály a meghatalmazott ügyvéd jogait — a fentiek szerint — csak példaszerűen sorolja fel. A vállalati igazgató meghatalmazása alapján eljáró ügyvédek egyes esetekben úgy értelmezték a jogi képviseletre vonatkozó megbízást, hogy bármely, a munkaügyi vitával kapcsolatos intézkedést megtehetnek, így az igazgató előzetes hozzájárulása nélkül nyilatkozhatnak a dolgozó más munkakörbe történő áthelyezése, munkaviszonyának helyreállítása, kedvezőbb besorolása, a fegyelmi határozatnak a Mt. V. 189. §-a alapján történő felülvizsgálata stb. tárgyában. Ez az álláspont téves. A Munka Törvénykönyve a munkáltatói jogok egy részét kifejezetten az igazgató személyes hatáskörébe utalja. (Pl. a munkaszerződés megkötése, módosítása, besorolás, áthelyezés, a fegyelmi határozat felülvizsgálata az Mt. V. 189. §-a alapján stb.) A meghatalmazás alapján eljáró ügyvéd tehát az igazgató személyes hatáskörébe tartozó jogok tekintetében csak külön meghatalmazás alapján nyilatkozhat, egyébként esetenként előzetesen köteles az igazgató véleményét kikérni. (A Munkaügyi Minisztérium és a SZOT egyetértésével kialakított állásfoglalás.) Az 1962. évi naptárak és kalendáriumok engedélyezése. Az Országos Tervhivatal elnökének 6/1958. (Tg. É. 7.) O. T. számú utasítása értelmében az 1962-ben megjelenésre tervezett (nyomdai úton előállított, bármilyen alakban megjelenő, kereskedelmi forgalomba kerülő, vagy ajándékozás céljára szolgáló) naptár és kalendárium kiadására a Művelődésügyi Minisztérium Kiadói Főigazgatóságától (V., Szalay utca 10—14.) 180. december 20-ig engedélyt kell kérni. A határidő után beérkező kéréseket a Kiadói Főigazgatóság nem veszi figyelembe. Művelődésügyi Minisztérium Szerkeszti: Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány Titkársága. Szerkesztésért felelős: Dr. Kormos Géza. Kiadja: Magyar Közlöny Lapkiadó Vállalat. Kiadásért felelős: Hegedűs L. Ákos. Budapest, V., Bajcsy-Zsilinszky út 78. III. Telefon: 121-592, 118—007. (7, 58.) Terjeszti a Magyar Posta. Budapest, V., József nádor tér 1. Telefon: 183—022, 180—850. 609883/2 — Zrínyi Nyomda, Budapest.