Tanácsok közlönye, 1960 (8. évfolyam, 1-86. szám)
1960 / 71. szám
663 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 71. szaru. (2) Az összesítő-jegyzéket úgy kell elkészíteni, hogy abból a házkezelési szerv által kivetett lakbérpótlék kerületi végösszege is kitűnjek. Ugyanígy készítendők el a házkezelési szervek által kezelt többi városi (községi) épületek lakbérpótlék fizetésére köteles bérlőinek az összesítő jegyzékei is. (3) A személyi tulajdonban és kezelésben levő épületek esetében a lakbérpótlék megállapítását tartalmazó érte- , sííéseket nem kell összesítő-jegyzékbe foglalni. Ezekben az esetekben az értesítés egy-egy példányát kell az illetékes adóügyi csoportnak megküldeni. 3. §. (1) Az adóügyi csoport részére megküldött összesítőjegyzékek, illetve értesítések egyelőre csak nyilvántartás céljaira szolgálnak. Ezek alapján az adóügyi csoport a tanácsi házkezelési szervek által kezelt épületekkel kapcsolatban házkezelőségenként, a személyi tulajdonban levő épületekről pedig épületenként a 2153. rakt. sz. nyomtatványon sommás nyilvántartási számlát nyit. A nyilvántartási számlán az összesítő jegyzékeit, illetőleg értesítések alapján a megállapított !akbérpó+lékot nyilvántartásszerűen kell előírni. A lakbérpót! 4 fizetésére kötelezettek ugyanis fizetési kötelezettségüknek elsősorban a bérbeadónál tartoznak eleget tenni, s csak az ott be nem folyt lakbérpótlékot kell egyénileg külön főkönyvben előírni. (2) Az összesítő-jegyzékek, valamint az értesítések alapján nyilvántartásba vett lakbérpótlék havi összegnek felel meg. A nyilvántartott összeget mindaddig változatlanul • kell havonként — házkezelőségi szervenként sommásan, illetve tulajdonosonként, épületenként — előírni, amíg a lakbérpótlék fizetendő havi összegében változás nincsen. A változást követően a helyesbített lakbérpótlékot kell tovább nyilvántartani. 4. §. A lakbérpótlék fizetés ~e kötelezett bérlők bevallásadási kötelezettségének a teljesítését, a bevallott, illetőleg bejelentett adatok helyességét társadalmi tulajdonban levő lakások esetében a házkezelési szervek, személyi tulajdonban levő, tanácsi rendelkezés alatt álló lakások esetében pedig az illetékes adóügyi csoport rendszeresen ellenőrizni tartozik. Utóbbi esetben azi ellenőrzést a házadókivetési lajstromnak a bérbeadott lakásokra vonatkozó része és ezzel párhuzamosan a házadóbevallási ívek adatai alapján kell elvégezni. 5. §. (1) Ha a bérlő a lakbérpótlék fizetési kötelezettséget megállapító értesítésben közölt összeget kifogásolja, az értesítés kézhezvételétől számított nyolc napon belül írásban, illetékmentesen kérheti a megállapított lakbérrótlék helyesbítését, vagy a fizetési kötelezettség alóli mentesítését. (2) Az adóügyi csoport a kifogás tárgyában hozott határozatát mind a bérbeadóval, mint i bérlővel közölni köteles. A határozatban közölni kell azt is, hogy a határozat ellen fellebbezésnek van helye. A határozatban tel keli hívni a figyelmet arra is, hogy a fellebbezést írásban, a határozatot hozó adóügyi csoport közvetlen felettes szakigazgatási szervéhez kell címezni ™s az adóügyi csoportnál benyújtani, továbbá, hogy a fellebbezés 20 Ft illeték alá esik. (3) A jogorvoslati eljárás során hozott határozartal elrendelt változást a nyilvántartási számlán, a megfelelő hónapban keresztül kell vezetni és az esedékes lakbiroótlekot már a helyesbítésnek megfelelő összegben kell előírni. Ha a változás 1960. november 1. után, de december «1. előtt következett be, 1961. január 1-től kezdve a változásnak megfelelő lakbérpótlékot kell nyilvántartani és előírni. Az ezt követő változások esetében a változást követő hónap 1. napjától kezdve kell a helyesbített lakbárpótlékot előírni. 6. §. (1) A lakbérpótléknak akár a bérlő bejelentése, akár a bérbeadó megállapítása folytán bekövetkező változása esetén a bérbeadó a lakbérpótlék fizetendő összegét újból kiszámítja s a kiszámítás eredményét mind a bérlővel, mind az adóügyi csoporttal a lakbérpótlék eredeti megállapításához hasonló módon az „Értesítés ' nyomtatványon közli. (2) Ha a bérbeadó a lakbérpótlék új megállapításira, vagy ennek a bérlővel való közlésére vonatkozó kötelezettségének a változás tudomására jutásától számított 15 napon belül nem tesz eleget, a bérlő az illetékes adóügyi csoport útján kérheti a fizetendő lakbérpótlék új összegének a megállapítását. (3) A lakbérpótléknak a bérlő bejelentése, illetőleg a bérbeadó megállapítása folytán bekövetkezett változások eredményeképpen módosított összege általában a változást követő hónaptól kezdve esedékes. Abban az esetben azonban, amikor a lakásban állandóan lakó személyek számában csökkenés következik be, amelynek alapján lakbérpótlék új kivetése, vagy a már kivetett lakbérpótlék : elemelése válna szükségessé, a változást az ezt követő hetedik hónap 1. napjáig nem kell keresztülvezetni, ha a bérlő a lakásügyi hatósághoz bejelentette, hogy lakását kisebb lakásra kívánja elcserélni. A bejelentés megtörténtét igazolni kell. 7. §. (1) A lakbérpótlék fizetési kötelezettség könnyebb ellenőrzése érdekében a tanácsi házkezelési szervek az általuk kezelt, s akár társadalmi tulajdonban, akár személyi tulajdonban levő lakások lakbérpótlék fizetésére kötelezett bérlőiről nyilvántartást vezetnek. A nyilvántartás tartalmazza a fizetésre köteles bérlők nevét, az általuk fizetendő lakbérpótlék összegét, valamint a havonként befizetett, vagy hátralékban maradt lakbérpótlék összegét. (2) Az illetékes adóügyi csoport a házkezelési szervek által vezetett nyilvántartást a hozzá megküldött összesítő jegyzékek adatainak és az egyéni befizetéseknek az ellenőrzése céljából felülvizsgálhatja. 8. §. (1) A lakbérpótlék minden hónap 1. napján esedékes és a lakbérrel együtt a bérbeadó (házfelügyelő) kezéhez fizetendő. Azok a lakbérpótlék fizetésére kötelezett bérlők, akik a lakbért havi két részletben fizetik, a lakbérpótlékot is havi két egyenlő részletben fizethetik. Ebben az esetben a lakbérpótlék befizetésének határnapja a hónap 12., illetőleg 25. napja. (2) A lakbérpótlék késedelmes befizetése külön (késedelmi) pótlék megfizetésének a kötelezettségével nem jár ugyan, de a befizetést elmulasztó bérlők ellen — az esedékességet követő egy hónap elteltével — az adókra érvényes szabályok szerint behajtási eljárást kell indítani. (3) A bérbeadó az esedékes havi lakbérpótlék átutalásával kapcsolatos elszámolás alkalmával havonként és egyénenként közli a lakás fekvési szerint illetékes adóügyi csoporttal azoknak a bérlőknek a nevét, akik az esedékes havi lakbérpótlék befizetését elmulasztották. A közlésben a pontos lakcímet és a hátralékos lakbérpótlék összegét is feltünteti. (4) Ha ugyanaz a bérlő több hónapon át marad hátralékban, a bérbeadó a hátralékosok közlése során annyiszor ismétlődően közli a hátralékos nevét, ahánj hónapon át az a lakbérpótlék megfizetését elmulasztotta. (5) A tanácsi házkezelési szervek által kezelt és akár társadalmi tulajdonban akár személyi tulajdonban levő lakások bérlői esetében a bérbeadó (házkezelési szerv) az általa beszedett lakbérpótlékot havonta — tekintettől arra, hogy a lakbérpótlék második félhavi részlete a hónap '25. napjáig fizethető — a tárgyhónapet^követő hónap 20. napjáig utalja át az illetékes adóügyi csoport egyenesadó beszedési számlájára. (6) A tulajdonos által kezelt, személyi tulajdonban levő lakások bérlőitől beszedett lakbérpótlékot a tulajdonos a beszedéstől számított három napon belül tartozik az adóügyi csoportnál befizetni. (7) A jelen §. (3) bekezdése szerinti elszámolást úgy kell elkészíteni, hogy abból egyrészt a tárgyhóra esedékes — esetleges változásokkal helyesbített — lakbérpótlék, másrészt a bérbeadónál befolyt, vagy egyénenként hátralékban maradt lakbérpótlék összege egyaránt kitűnjék. (8) A bérbeadó elszámolása akkor helyes, ha az esedékességkor beszedett és az adóbeszedési számlára együttes