Tanácsok közlönye, 1960 (8. évfolyam, 1-86. szám)

1960 / 68. szám

646 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 68. szám. 27. §. Ha a dolgozó a visszafizetésre kötelező határozat ellen jogorvoslattal él, a kárt csak abban az eset­ben köteles megfizetni, ha a megtérítést kimondó határozat jogerőre emelkedett. A Vhr. 37. §-ához. 28. §. Az SZTK-nál keletkeze'tt kárnak részben vagy egészben a Kisipari Szövetkezetek Kölcsönös Biz­tosító Intézeténél történt megtérülése, vagy pedig az utóbb említett Intézetnél keletkezett kárnak résziben vagy egészben az SZTK-nál történt meg­térülése esetében a megtérítésre vonatkozó érte­sítés mellett a megtérített összegeket is át kell utalni. A R. 21. §-ához. 29. §. (1) Ellenőrzőlapot kell kiállítani és az SZTK ré­szére megküldeni az igényjogosultságot ériníő minden változás — ide nem értve az igényszűkfi­lést — és az igényjogosult dolgozónak vagy a gyer­mek anyjának, vagy leányanyjának vagy a gyer­mek apjának nevében bekövetkezett változás ese­tében, valamint akkor is, ha a folyósító szervben történik változás. Ugyancsak ki kell állítani ellen­őrzőlapot, ha a családi pótlék igazolvány másolat alapján történik a családi pótlék folyósítása, to­vábbá, ha nem az SZTK által ellenőrzött családi pótlék megállapító és folyósító szerv által ki­bocsátott igazolvány alapján történik a folyósítás. (2) Nem kell kiállítani ellenőrzőlapot, ha a dol­gozó munkaviszonyában történik ugyan változás, a családi pótlékot folyósító szerv azonban nem vál­tozik. (3) Ha a dolgozó több olyan gyermek után jogo­sult családi pótlékra, akiknek anyakönyvezett apja nem ugyanaz a személy, abban az esetben ezekről a gyermekekről az anyakönyvezett apák személyi adatai alapján külön-külön kell kiállítani ellenőrzőlapot. 30. §. (1) Az egy-egy naptári hónapban kiállított ellen­őrzőlapokat a családi pótlékot folyósító szerv a dolgozó születése évének, hónapjának és napjának számaiból alakított jelzőszám szerint emelkedő, ezen belül az apa (leányanya) neve szerinti abc. sorrendben, két csoportban köteles csoportosítani. Az egyik csoportba az anyakönyvezett apa jogán igénylők, a másik csoportba az egyéb személy jo­gán igénylők (kedvezményezettek) ellenőrzőlap­jait kell csoportosítani. (2) Az (1) bekezdésben említett, csoportosított ellenőrzőlapokat a családi pótlékot folyósító mun­káltatók az első családi pótlék utalásának hónapját követő hó 8. napjáig kötelesek — két példányban kiállított jegyzék és felbélyegzett válaszboríték kíséretében — az SZTK illetékes alközpontjának (kirendeltségének) megküldeni. (3) Az SZTK budapesti és pestmegyei alközpont­jának ellenőrzése alá tartozó családi pótlék meg­állapító és folyósító szervek az ellenőrzőlapokat két példányban kiállított jegyzék és válaszboríték kíséretében közvetlenül a Családi Pótlék Nyilván­tartó Központ (a továbbiakban: Nyilvántartó Köz­pont) Budapest, VIII., Mező Imre út 19. részére kötelesek megküldeni. (4) A kisipari szövetkezeti tagok ellenőrzőlapjait a Kisipari Szövetkezetek Kölcsönös Biztosító In­tézete alközpontjai az első utalás hónapját követő hónap 25. napjáig kötelesek a Nyilvántartó Köz­pont részére megküldeni. (5) A vasutas dolgozók ellenőrzőlapjait a Vasutas Szakszervezet által kiadott rendelkezések szerint kell a Nyilvántartó Központhoz megküldeni. (6) A családi pótlékot megállapító és folyósító szervek — ide nem értve a kisipari szövetkezete­ket — az SZTK szervekkel, illetőleg a Nyilvántartó Központtal azt is kötelesek közölni, hogy a vonat­kozó hónapban új igénymegállapítás, igénybővülés stb. nem történt, ezért ellenőrzőlap kiállítására szükség nem volt. (Nemleges jelentés.) Vegyes rendelkezések. 31. §. (1) Az SZTK közvetlen ellenőrzése alá tartozó családi pótlékot megállapító és folyósító szerv kö­teles a családi pótlék megállapításához és folyó­sításához szükséges adatokat az erre a célra rend­szeresített igénykartonon feljegyezni. (2) Az igénykartonon az ellenőrzőlap kiállításá­nak és elküldésének megtörténtét fel kell jegyezni. (3) Az SZTK illetékes alközpontja (kirendelt­sége) az igénykai tonok vezetése alól, különlege­I sen indokolt esetben, felmentést adhat.

Next

/
Thumbnails
Contents