Tanácsok közlönye, 1960 (8. évfolyam, 1-86. szám)

1960 / 54. szám

516 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 54. szám. (6) Ha az ágybérlő által használt helyi­séget a bérlő (tulajdonos), annak családtagja vagy a helyiségben egyéb címen lakó más személy is használja, az (1) bekezdés a), c) és e) pontjában említett díjnak, illetőleg költségnek az ágybérlőre eső hányadának kiszámításánál ezeket a személyeket is ágy­bérlőként kell figyelembe venni, IV. Vegyes rendelkezések. R. 11. §. (1) Az építésügyi miniszter •— a művelődésügyi miniszterrel egyetértésben — állapítja meg, hogy az 1949. évi 13. számú törvényerejű rendelet alap­ján védetté nyilvánított nemzeti érdekű múzeális értéktárgyak (magángyűjtemények) elhelyezésére szolgáló helyiségek milyen esetben mentesülnek a lakbérpótlék-fizetési kötelezettség alól. (2) Az építésügyi miniszter — az Országos Ár­hivatal elnökével egyetértésben — rendelettel ha­tározza meg az egyes beépített lakásberendezések használati díját. R. 12. §. E rendelet rendelkezéseit a Diplomáciai Testü­letet Ellátó Iroda által az 1.011/1958. (III. 18.) Korm. számú határozat alapján bérelt lakásokra, valamint — a lakbérpótlék tekintetében — a szol­gálati lakásokra nem kell alkalmazni. R. 13. §. (1) Aki e rendelet 7. és 8. §-ában meghatározott díjat meghaladó összeget követel, köt ki vagy fo­gad el — és cselekménye nem minősül a (2) bekez­dés alapján szabálysértésnek — az a 8.800/1946. (VII. 28.) M. E. számú rendelet 3. §-ra (B. H. ö. 268. p.) figyelemmel az 1. § (B. H. ö. 265. p.) a) alpontja alá eső ártúllépés bűntettét követi el, (2) Szabálysértést követ el és háromezer forintig terjedhető pénzbírsággal sújtható — az a bérlő, aki — abból a célból, hogy kedve­zőbb lakbérpótlék megállapításban részesüljön, vagy a lakbérpótlék-fizetési kötelezettség alól men­tesüljön — a 4. § (1) bekezdésében említett be­vallási kötelezettségét, illetőleg a 4. § (3) bekezdé­sében említett bejelentési kötelezettségét elmu­lasztja, vagy a bevallásban, illetőleg a bejelentés­ben valótlan adatokat közöl; — az a tulajdonos, aki a 4. § (1) bekezdésében meghatározott lakbérpótlék kiszámítási és közlési kötelezettségének nem, vagy nem a valóságnak megfelelően tesz eleget; — az a bérlő (tulajdonos), aki e rendelet 7. és 8., illetőleg 10. §-ában meghatározott díjat csekély mértékben meghaladó összeget követel, köt ki, vagy fogad el és a cselekményt első ízben követi el, (3) A szabálysértés miatt az eljárás a tanács végrehajtó bizottsága igazgatási osztályának hatás-* körébe tartozik. R. 14. §. (1) E rendelet a kihirdetése napját követő hó­nap 1. napján lép hatályba; végrehajtásáról —« amennyiben a rendelet ettől eltérően nem rendel-* kezik — az építésügyi miniszter és a pénzügymi­niszter az Országos Árhivatal elnökével egyetér­tésben gondoskodik. (2) Abból a célból, hogy a bérlők lakásuk meg­felelő kihasználásáról gondoskodhassanak, illetőleg a jogos lakásigényüket meghaladó lakásukat ki­sebb lakásra elcserélhessék, a lakbérpótlék-fizetési kötelezettség 1961. évi január hó l. napján v.eszi kezdetét. *" (3) A rendeletnek az albérleti és az ágybérleti jogviszonyokra vonatkozó rendelkezéseit a rende­let hatályba lépésekor fennálló jogviszonyokra is alkalmazni kell, azonban a rendeletben meghatá-

Next

/
Thumbnails
Contents