Tanácsok közlönye, 1960 (8. évfolyam, 1-86. szám)
1960 / 48. szám
430 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 48. szám. tanév kezdetén a felmentést ismét kérni kell. (6) A 'elmentés iránti kérelemmel kapcsolatban az (1)—(2) bekezdésben megjelölt ok fennforgását hatósági (körzeti) orvosi bizonyítvánnyal kell igazolni. Az igazgató határozatát a szülővel közlik. A határozat ellen a szülő 15 napon belül fellebbezéssel élhet a közvetlen felügyeletet gyakorló művelődésügyi (oktatási) szervhez. (7) Az a körülmény, hogy a szülő a gyermek felmentését kéri, a tanköteles beiratkozási és iskola látogatási kötelezettségét nem érinti. (4) Az a tanköteles, aki fertőző betegségben szenved, betegségének tartama alatt nem látogathatja az általános iskolát. Vhr. 10 §. (1) El kell tiltani az iskola látogatásától azt a fertőző vagy arra gyanús betegségben szenvedő tanulót, aki más személyt akár közvetlenül, akár közvetve fertőzhet. El kell tiltani továbbá az iskola látogatásától azt a tanulót is, aki másra átvihető egyéb betegségben szenved vagy aki maga nem beteg, de olyan kórokozókat hordoz, amelyekkel más személyeknél fertőző betegséget okozhat és az illetékes egészségügyi hatóság járványügyi ellenőrzés alá helyezte. Az iskola látogatásától való eltiltást, valamint az eltiltás megszüntetését a hatósági orvos (körzeti orvos) rendeli el. Az eltiltásról és annak megszüntetéséről a hatósági orvos értesíti az iskola igazgatóját. (2) Ha az eltiltás okául szolgáló betegség kóros állapot fennforgását vagy annak gyanúját az iskola épületén belül az iskolaorvos, az iskola-védőnő, a nevelő vagy az iskola igazgatója állapítja meg, az igazgató köteles a gyermeket az iskola látogatásától ideiglenesen eltiltani és ezt a területileg illetékes hatósági (körzeti) orvosnak tudomására hozni. Az iskola látogatásától való jogerős eltiltás és annak megszüntetése ebben az esetben is a hatósági (körzeti) orvos hatáskörébe tartozik. (3) Azt a gyermeket, aki olyan testi fogyatkozásban (betegségben) szenved, hogy abból eredően az iskolai oktató- és nevelőmunkát zavarja, az iskola igazgatója eltilthatja az iskola látogatásától. Az eltiltás meghatározott időre szól és egy tanév tartamánál több nem lehet. Ha azonban az eltiltás alapjául szolgáló ok a következő tanévben is fennáll, az igazgató az eltiltást újabb tanévre meghosszabbíthatja. (4) Az eltiltás a tankötelezettséget nem érinti. Az iskola látogatásától eltiltott tanköteles az eltiltás alapjául szolgáló ok megszűnése után tankötelezettségének további tartama alatt ismét köteles iskolába járni. (5) Az eltiltás ideje alatt az illetékes művelődésügyi (oktatási) szerv heti 6 órában köteles az eltiltott tanuló oktatásáról gondoskodni. Tvr. 4. §. (1) Azok a tankötelesek, akik testi vagy értelmi fogyatkozásuk miatt képtelenek az általános iskolában a többi tanulóval eredményesen együtt tanulni, tankötelezettségüknek gyógypedagógiai intézetben (intézményben) tesznek eleget. (2) Az (1) bekezdésben említett gyermekek tankötelezettségének időtartamát és nevelés-ok atását a művelődésügyi miniszter szabályozza. Vhr. 11. §. (1) Minden gyermeket, aki tanköteles korát elérte, be kell íratni az általános iskola első osztályába, tekintet nélkül arra, hogy testi vagy értelmi fogyatkozásban szenved-e. A tanköteles gyermeket még abban az esetben is be kell íratni, ha olyan fogyatkozása van, amely miatt nyilvánvalóan képtelen az általános iskolai tanulmányok folytatására, illetve az általános iskola látogatására. (2) A tanköteles korban lévő testi fogyatékos (vak, süketnéma vagy süket) gyermek gyógypedagógiai intézetbe való elhelyezése iránt az iskola igazgatója intézkedik. (3) Azt a tankötelest, akiről általános iskolai tanulmányai során megállapítást nyert, hogy értelmi fogyatékossága miatt képtelen a többi tanulóval eredményesen együtt tanulni, Áttelepítő Bizottság elé kell utalni. Amennyiben a Bizottság a tankötelesnek gyógypedagógiai oktatását és nevelését javasolja, őt a gyógypedagógiai intézménybe (intézet, iskola, gyógypedagógiai osztály) kell áttelepíteni. Mindaddig, amíg az áttelepítés nem történik meg, vagy az áttelepített gyermeket gyógypedagógiai intézményben elhelyezni nem lehet, a tankötelest az általános iskolába kell járatni, kivéve, ha jelenléte az iskola oktató-nevelő munkáját zavarja. Ebben az esetben őt az igazgató egy-egy tanév tartamára az iskolába járás alól felmenti. Az áttelepítés tárgyában hozott határozat ellen a szülő 15 napon belül fellebbezéssel élhet a közvetlen felügyeletet gyakorló művelődésügyi (oktatási) szervhez. (4) Az áttelepítésre javasolt gyermek orvosi vizsgálatáról, illetve szakorvosi vizsgálatra utalásáról az igazgató felhívása alapján az iskolaorvos gondoskodik. Gyógypedagógiai intézetbe való áttelepítés szükségességéről tehát sem hatósági, sem egyéb orvosi bizonyítványt a szülőnek külön beszerezni nem kell. Az iskolaorvos felhívására az illetékes szakorvos (gyermekszakorvos, gyermekidegorvos, elmeorvos) a neki