Tanácsok közlönye, 1960 (8. évfolyam, 1-86. szám)
1960 / 7. szám
7. szám. TANÁCSOK KÖZLÖNYE 55 Az 1. § (2) bekezdésében előírt feltételeket a következükkel kell kiegészíteni: Gyermekeknél a kereseti értékhatárt 200 forintról 500 forintra kell helyesbíteni. Azok a gyermekek, akik 18. életévüket a tanév végéig betöltik, azonban továbbtanulásukat még igazolni nem tudják, arcképes igazolványukat szeptember 30-ig jogosultok felhasználni. Az ilyen gyermekek továbbtanulásukat legkésőbb szeptember 30-ig kötelesek igazolni. Amennyiben pedig tanulmányaikat bármely ok miatt nem folytatják, tőlük az arcképes igazolványt be kell vonni. A nyári iskolai szünetben (július és augusztus hónapban) foglalkoztatott gyermekek a kedvezményre jogosultak maradnak, függetlenül esetleges foglalkozásuk következtében értékhatárt meghaladó keresetükre. Ha azonban a 18. életévet betöltött gyermek az iskolai tanév befejezése után (július 1-től) állandó kereső foglalkozást biztosító állást vállal, úgy a kedvezményre jogosultsága megszűnik. Az 1. §-hoz új 9. pontként kell felvenni: Az első tényleges katonai szolgálatra bevonult közszolgálali alkalmazott a közalkalmazottak részére rendszeresített utazási kedvezményre nem jogosult. Az ilyen személy a birtokában levő arcképes igazolványt, mely a tárgyévre érvényesíttetett, köteles munkáltatójának megőrzés végett beszolgáltatni. Az első tényleges katonai szolgálatra bevonult közszolgálati alkalmazott felesége a kedvezményre csak akkor jogosult, ha a dolgozó bevonulásának időpontjában is vele közös háztartásban együtt élt, önálló keresete nincs és ellátatlan gyermeke van. A kedvezményre jogosultság elbírálásánál e feltételeket igazolni kell. A közszolgálati alkalmazottak különböző katonai akadémiákra bevonult gyermekei utazási kedvezményre nem jogosultak. Az 1. §-hoz új 10. pontként kell felvenni: A nyugellátásra igényt szerzett közszolgálati alkalmazottak és igényjogosult családtagjai a tárgyévre érvényesített arcképes igazolvány használatára annak érvénytartamáig jogosultak. A tárgyévben nyugdíjazottak 18. életévet betöltött gyermekei a kedvezményre az 1. § (2) bekezdésében előírtak szerint lehetnek csak jogosultak, legtovább azonban a birtokukban levő arcképes igazolvány érvénytartamáig. A tárgyévben március hó 31-ig nyugdíjazottak arcképes Igazolványa a tárgyévre nem hosszabbítható meg. Ezek utazási kedvezményre jogosultsága a fenti határidővel megszűnik. Az évközben elhalt dolgozók özvegyének, illetőleg gyermekeinek (árváinak) kedvezményre jogosultsága azonos a nyugellátásra igényt szerzett közszolgálati alkalmazottak és igényjogosult családtagja jogosultságával. A 132.172/1957. 1/5. B. számú utasítás általános rendelkezés című fejezetét az alábbiakkal egészítem ki: Az igazolványok érvényesítésére megyénként ütemtervet kell készíteni, hogy a torlódás elkerülhető legyen. A kedvezményre jogosult közszolgálati szervek csakis a MÁV Hivatalos Lap 1958. évi 2. számában közzétett mintán (Pénzügyi Közlöny 1958. évi 2. száma) jogosultak igényelni az arcképes igazolvány érvényesítését, illetőleg annak kiállítását, azzal az eltéréssel, hogy az igénylőlapokat térítési szelvény nélkül kell elkészíteni. Az arcképes igazolványok igénylésekor a költségvetési (folyószámlás) szerv vezetője anyagi és büntetőjogi felelősség mellett igazolni tartozik azt is, hogy a kimutatásba felvett dolgozók közszolgáltatási bérezésben részesülnek. A nevek felsorolása után az igénylő szerv tartozik bejegyezni: a családfők számát, a feleség és gyermekek számát együttesen, a gyermekek részére díjtalanul igényelt igazolványok számát (3-nál több gyermek esetében) és a számokat összesíteni. Fentiek alapján szerkesztett kimutatást, az azon feltüntetett adatokat záradékkal ellátva az illetékes illetményszámfejtőhely és munkáltató szerv vezetője együttes aláírásukkal és bélyegzőkkel tartoznak igazolni. Azok, akik a kedvezményt 1959. évben nem igényelték, az új arcképes igazolványt 1960. évre különdíj felszámítása nélkül már az érvényesítési időszak megkezdése előtt is megkaphatják. Az igazolványok térítési, kiállítási, érvényesítési és késedelmi különdíja változatlan. Magyar Államvasutak Vegyes rendelkezések Jelentkezés a mezőgazdasági technikumakba. A mezőgazdasági szakember-utánpótlás biztosítása érdekeben szükséges, hogy a mezőgazdasági technikumok első osztályába az 1960/61. tanévben az eddiginél több termelőszövetkezeti tag, állami gazdasági, gépállomási dolgozó gyermeke jelentkezzék felvételre. A tapasztalatok szerint ezek a fiatalok maradnak meg legszívesebben a mezőgazdaságban a technikum elvégzése után. A mezőgazdasági üzemek, vállalatok, termelőszövetkezetek segítsék elő, hogy dolgozóik gyermekei minél nagyobb számban jelentkezzenek mezőgazdasági technikumba. Létesítsenek a rászoruló gyermekek részére társadalmi ösztöndíjat, tájékoztassák a szülőket a továbbtanulás jelentőségéről és szükségességéről. A technikumi oktatással, jelentkezéssel, felvétellel kapcsolatos részletes tudnivalókat a „Mezőgazdasági Technikumok" c. tájékoztató tartalmazza. A jelentkezés módja. Az általános iskola VIII. osztályos tanulóinak az iskolában kapott „Felvételi kérelem" című nyomtatványt kell kitölteniük és a szülő aláírásával ellátva kell átadniuk az általános iskola igazgatójának. Azok a fiatalok, akik az általános iskolát korábban elvégezték és a mezőgazdaságban dolgoznak, közvetlenül a technikum igazgatóságához küldjék el felvételi kérelmüket. A jelentkezés határideje: március 1. A felvétel feltételei. Jelentkezhetnek mindazok a fiatalok, akik az általános iskolában jó, de legalább közepes tanulmányi eredményt értek el. Felvételi korhatár 18. év. A korábban végzett, mezőgazdasági termelési gyakorlattal rendelkező fiatalok a felvételnél előnyben részesülnek. A technikumi oktatás. A mezőgazdasági technikumokban a tanulmányi idő négy év. Az iskola székhelyétől távol lakó szülők gyermekei diákotthonban nyernek elhelyezést, ahol kedvezményes térítési díj ellenében teljes ellátásban részesülnek. A technikumot végzett fiatalok oklevelet kapnak, amely brigádvezetői munkakör betöltésére és egyetemi továbbtanulásra jogosít.