Tanácsok közlönye, 1959 (7. évfolyam, 1-93. szám)

1959 / 65. szám

654 TANÁCSOK KÖZLÖNYE szam. A jogszabály részletesebb rendelkezései hiányában a gyakorlat fejlesztette ki a kilakoltatandó személyek részére biztosítandó helyiség minőségi követelményeit (lásd a hivatkozott 56. számú, valamint az előző 10. számú állásfoglalást). Olyan jogszabály nincs, amelynek értelmében a volt önálló bérlőt csak önálló bérleménybe, társbérlőt legalább társbérleti lakrészbe, albérlőt albérleti szobába, családtagot önálló, vagy társbérleti lakrészbe lehetne csak kihelyezni. A kihelyezés céljára biztosított lakás jogi jellege nem igazodik a kihelyezendő személy előző jogi helyzetéhez. Kétségtelen, hogy a lakásügyi hatóság csak önálló bérleményt, társbérleti lakrészt, vagy szükséglakást utalhat ki hivatalból, valakinek elhelyezése céljaira. Albérletet a lakásügyi hatóság nem létesíthet. Nincs azonban akadálya annak, hogy amennyiben a végrehajtást kérő egy más lakás bérlőjének befogadó nyilatkozatával igazolja, hogy e lakás bérlője a körülményeket ismerve a végrehajtást szenvedő részére egy albérleti szobát hajlandó átengedni, és ez a szoba egyébként emberi lakás céljára alkalmas, a lakásügyi hatóság akként döntsön a kilakoltatandó személy elhelyezése kérdésében, hogy őt oda helyezi be. Ezzel természetesen még nem jön létre albérleti jogviszony a kilakoltatott személy és a befogadó között. Ehhez az szükséges, hogy az albérleti szerződést megkössék. A lakásügyi hatóság azonban — a szerződés megkötésétől függetlenül — eleget tett annak a kötelezettségének, hogy a kilakoltatandó személy elhelyezéséről gondoskodott. Fentiekből következik, hogy az említett 56. számú állásfoglalás az albérleti szobába történt kilakoltatás tekintetében általános érvényű és nem vonatkozik csak arra az esetre, amikor a kilakoltatandó személy előzőleg albérlő volt. (A Legfőbb Ügyészséggel egyetértésben kialakított állásfoglalás.) 13. A Vhr. 95. §-a (2) bekezdésének alkalmazása szempontjából 1953. évi szeptember hó 23. napja utáni albérletbe adásnak kell tekinteni azt az esetet, amikor a bérlő és az albérlő közötti szerződés az említett időpont után jött létre, függetlenül attól, hogy a kérdéses szoba más részére már azt megelőzőleg is albérletbe volt adva, vagy sem. A R. 41. §-ának (2) bekezdése értelmében a lakás túlnyomó részét albérletbe adni — az 55. § (2) bekezdésében meghatározott esetet kivéve — semmisség terhével nem lehet. A Vhr. 95. §*ának (1) bekezdése értelmében a lakást akkor hasznosítják túlnyomó részben albérlet útján, ha az albérletbe adott lakószobák száma eléri a lakásban levő szobák számának kétharmadát. A Vhr. 95. §-ának (2) bekezdése értelmében nem alkalmazható ez a szabály, ha a lakás túlnyomó részét 1953, évi szeptember hó 23. napja előtt adták albérletbe. E rendelkezés oka az, hogy az 1953. évi szeptember hó 23. napján hatálybalépett 2.252/1953. (H. T. K. 1.) Kip. M, számú utasítás 112. pontja tiltotta meg első ízben a lakás egészének, vagy túlnyomó részének albérletbe adását4 Ebből következik, hogy az említett időpont előtt ilyen albérleti jogviszony létesítése semmiféle törvényes tilalomba nem ütközött, így az idézett rendelkezések visszamenő hatályú kimondása mások szerzett jogait sértené^ A törvényesen és érvényesen létrejött albérleti jogviszonyokat tehát a R. 41. §-a nem nyilvánítja utólag semmissé. Vita merült fel azonban abban a kérdésben, hogyan kell megítélni azt az esetet, amikor a bérlő a lakás túlnyomó részét albérlet útján hasznosította már 1953. évi szeptember hó 23. napja előtt is, de az egyik albérlő személyében ez időpont után változás állt be. A jogszabáy helyes értelmezése a következő: Ha a bérlő a lakás túlnyomó részét 1953. évi szeptember hó 23. napja előtt adta albérletbe és az albérlők személyében azóta nem következett be változás, akkor a R< 41. §-ának (2) bekezdése és ennek következtében a Vhr^ 96. §-a sem alkalmazható. Ha azonban az egyik albérlő 1953. évi szeptember hó 23. napja után elköltözött, meghalt stb., vagy az albérleti jogviszony más okból megszűnt, és a bérlő a kérdéses szobát újra albérletbe adta, akkor ez már 1953. évi szeptember hó 23. napja utáni albérlet, tehát arra a R. 41. §-ának (2) bekezdése is kiterjed. Az ilyen szoba ez okból a Vhr4 96. §-ában meghatározott feltételek fennállása esetén igénybevehető. Az albérlet ugyanis a bérlő és az albérlő között kötött szerződéssel jön létre, tehát minden ilyen szerződés új albérleti jogviszonyt hoz létre. Ebből a szempontból tehát közömbös, hogy a kérdéses szoba előzőleg albérlet útján volt-e már hasznosítva, vagy sem. (A Legfőbb Ügyészséggel egyetértésben kialakított állásfoglalás.) 14. Ha a túlnyomórészt albérlet útján hasznosított lakás valamelyik albérletbe adott szobája megüresedik, a bérlőt nem illeti meg a Vhr. 98. §-ában biztosított jog. A R. 42. §-a értelmében az albérletbe adott lakrészt az albérleti jogviszony fennállása alatt akkor sem lehet igénybe venni, ha az a bérlő jogos lakásigényét meghaladja, kivéve, ha az igénybeveendő szoba mind a bérlő, mind az albérlő jogos lakásigényét meghaladja (pl. ha a négyszobás lakás bérlője háromtagú családjával két szobában lakik, a másik két szobát pedig egy magános személynek adja albérletbe). A Vhr. 98. §-ából következik, hogy az albérletbe adott, de a jogos lakásigényt meghaladó lakószoba megüresedésa