Tanácsok közlönye, 1959 (7. évfolyam, 1-93. szám)

1959 / 9. szám

74 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 9. szám. Vegyes rendelkezések AZ ÉPÍTÉSÜGYI MINISZTÉRIUM LAKÁS- ÉS KOMMUNÁLISPOLITIKAI FŐOSZTÁLYÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSAI, A lakásbérleti jogszabályok alkalmazásával kapcsolatos kérdések.* 1. A szervet a 35/1956. (IX. 30.) M. T. számú rendelet (R.) 46. §-ának (4) bekezdése, valamint az 1.074/1957. (VIII. 29.) Korm. számú határozat 2. pontja értelmében megillető bérlőkijelölési jog gyakorlása esetén'a lakásügyi hatóság a bérlőül kijelölt személy igényjogosultságát vizsgálni köteles. A R. 46. §-ának (4) bekezdése kimondja, hogy a szolgálati lakáshoz juttatott dolgozó előző — társadalmi tulajdonban levő — lakására a juttató szervet egyszeri bérlőkijelölési jog illeti meg. Az 1.074/1957. (VIII. 29.) Korm. számú határozat** 2. pontja értelmében pedig az állami erőforrásokból a tanácsok beruházásában épülő összes új lakások 1958. január 1-től kezdődően már nem válnak szolgálati lakásokká, hanem azokat az érdekelt szerveknek csupán egyszeri bérlőkijelölési jog biztosításával kell juttatni. A R. 4. §-a értelmében lakást — a lakáscsere esetétől eltekintve — csak olyan személy részére lehet kiutalni, aki lakással, illetőleg megfelelő lakással nem rendelkezik. Ez alól az idézett § d) pontja csak az esetben tesz kivételt, ha a dolgozót szolgálati lakáshoz kívánják juttatni. A lakáscsere már említett esetétől eltekintve tehát ez az egyetlen olyan eset, amikor a lakásügyi hatóság olyan személy részére is hoz kiutaló határozatot, akinek megfelelő lakása van, csupán a szolgálati érdekek kívánják azt, hogy a dolgozó szolgálati lakásba költözzék. Minthogy sem a R. idézett 46. §-ának (4) bekezdésében, sem pedig az 1.074/1957. (VIII. 29.) Korm. számú határozat 1., illetőleg 2. pontjában meghatározott lakás szolgálati lakásnak nem tekinthető, következésképpen ilyen lakásra bérlőül csak olyan személyt lehet javaslatba hozni, aki igényjogosultnak tekinthető, tehát aki lakással nem rendelkezik, vagy rendelkezik ugyan, de az nem éri el a jogos lakásigényének mértékét, illetőleg lakása egészségügyi szempontból nem megfelelő, vagy életkörülményeinek jelentős megváltozása folytán másik lakásra jogosult (R. 4. §-a). A lakásügyi hatóság tehát a R. 8. §-ában, valamint a 15/1957. (III. 7.) Korm. számú rendelet (Vhr.) 16. §-ában foglalt rendelkezések kiterjesztő alkalmazásával köteles megvizsgálni azt, hogy a szerv a bérlő kijelölésénél a lakásügyi jogszabályoknak megfelelően járt-e el, különösen köteles azt megvizsgálni, hogy a bérlőül jelölt személy igényjogosult-e, valamint azt, hogy a kérdéses lakás a bérlőül jelölt dolgozó jogos lakásigényének mértékét (R. 12. §) nem haladja-e meg. Mindezeken felül köteles természetesen azt is vizsgálni, hogy a bérlőül jelölt személy részéről nem merült-e fel a R. 5. §-ában — közelebbről az 5. § (1) és (2) bekezdésében — meghatározott kizáró ok. Sem a R., illetőleg a Vhr., sem pedig az 1.074/1957. (VIII. 29.) Korm. számú határozat nem szabályozza azt a kérdést, hogy a szerv a szóbanlevő bérlőkijelölési jogát milyen határidőn belül jogosult gyakorolni, illetőleg, hogy mi történjék, ha a szerv bizonyos határidőn belül a lakás bérlőjéül senkit sem jelöl, vagy olyan személyt jelöl, aki nem tekinthető igényjogosultnak, illetőleg aki ki van zárva a kiutalásból. * A jelen fejezetben hivatkozott lakásrendeletet (R) és végrehajtási rendeletét (Vhr.) egybedolgozott szöveggel a Tanácsok Közlönye 1957. évi 15. száma közli. ** A határozat a Tanácsok Közlönye 1957. évi 59. számában jelent meg. Tekintettel arra, hogy a szerv jelölésének figyelembevétele a lakásügyi hatóság számára éppen úgy kötelező* mint a szolgálati lakás bérlőjének jelölése esetében, másfelől pedig tekintettel arra, hogy sem a R., illetőleg a Vhr., sem pedig az 1.074/1957. (VIII. 29.) Korm. számú határozat nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely a nem igényjogosult, illetőleg a kiutalásból kizárt személy esetleges jelölése esetén a lakásügyi hatóságot feljogosítaná arra, hogy a lakás bérlőjét ez esetben a saját hatáskörében maga jelölhesse ki, ezért a lakásügyi hatóság — álláspontunk szerint — akkor jár el helyesen és a jogalkotó eredeti célkitűzéseinek megfelelően, ha a szóbanlevő esetekben a R. 7. és 8., flietőleg a Vhr. 15. és 16. §-ainak rendelkezéseit kiterjesztően alkalmazza a szóbanlevő — bár nem szolgálati — lakásokra is. (Legfőbb Ügyészséggel egyetértésben kialakított állásfoglalás.) 2. A Vhr. 84. § (1) bek. b) pontjának alkalmazása nem kötelező, ha akár a megüresedett, akár a másik társbérleti lakrész kisebb munkálatok (pl. ajtónyitás) útján különbé járatúvá tehető. A Vhr. 84. §-a (1) bekezdésének b) pontja elősegíti az olyan társbérletek megszüntetését, amelyeknél az egyik, vagy másik társbérleti lakrész nem különbejáratú. Ezért rendelkezik akként, hogy amennyiben olyan társbérleti lakrész üresedik meg, amelynek nincs külön bejárata (pl. csak fürdőszobán át közelíthető meg), a megüresedett lakrészt — kérelmére — annak a társbérlőnek kell kiutalni, aki a szomszédos lakrészben lakik, feltéve, hogy ezt jogos lakásigényének mértéke lehetővé teszi. Ha a társbérlő jogos lakásigényének mértékét a megüresedett lakrész n^eghaladja, a társbérlő jegesurt -a megüresedett lakrészt és saját lakrészét 6 hónapon 'beftil olyan bérlővel elcserélni, aki e két lakrészre igényjogosult. A Tanácsok Közlönye 1957. évi 56-os számában megjelent 32. számú állásfoglalás a Vhr. 84. §-a (1) bekezdése b) pontjának alkalmazását értelemszerűen kiterjesztette azokra az esetekre is, amikor a különbejáratú társbérleti lakrész üresedik meg, azonban a másik lakrész nem különbejáratú. A R. 36. §-ának (1) bekezdése értelmében társbérleti jogviszony a különbejáratú, vagy különbejáratúvá tehető helyiségekre létesíthető. A R. 36. §-ának végrehajtására vonatkozó utasításokat a Vhr. 79—85. §-ai tartalmazzák. A Vhr. 79. § (2) bekezdése kimondja, hogy a lakásügyi hatóság a külön bej árat létesítéséhez szükséges munkák elvégzését az építésügyi hatóság véleményének beszerzése után a kiutalható határozatban rendeli el. Az ugyancsak a R. 36. §-ához fűződő Vhr. 84. §-a (1) bekezdésének b) pontja is tehát helyesen akként értelmezendő, hogy amennyiben a lakásban visszamaradt társbérlők egyikének jogos lakásigénye sem terjed ki a megüresedett társbérleti lakrészre, viszont akár a megüresedett, akár a másik társbérleti lakrész a R. 36. §-ának (1) bekezdése', illetve a Vhr. 79. §-a értelmében különbejáratúvá tehető, a lakásügyi hatóság nem köteles a lakásban visszamaradt társbérlőt a két lakrész 6 hónapon belül való elcserélésére feljogosítani, hanem jogában áll a megüresedett társbérleti* lakrészt a különbejáratúvá tétel és az ezzel kapcsolatos költségek viselésének kötelezettségével más, erre igényjogosult személy részére kiutalni. Megjegyzendő azonban, hogy „különbejáratúvá tétel" alatt itt csak azok a legegyszerűbb munkálatok (elsősorban ajtónyitás) értendők, amelyek az épület szerkezeti részeit nem érintik, kiváltással nem járnak és egyéb módon sem sértik az építésügyi szabályokat. Semmiesetre sem jogosult a lakásügyi hatóság az átalakítás fogalmát elérő építési munkálatokat (pl. mellékhelyiségek áthelyezését stb.) a Vhr. 84. § (1) bek. b) pontja alkalmazásának mellőzése érdekében elrendelni. Abban a kérdésben, hogy a különbejáratúvá tétel az említett kisebb munkálatok útján megoldható-e, a lakásügyi hatóság a határozat meghozatala előtt az építésügyi hatóság véleményét kérje ki. Ha azonban a társbérleti lakrész megüresedését követően a lakásban visszamaradt társbérlőt a Vrh. 84. §