Tanácsok közlönye, 1958 (6. évfolyam, 1-95. szám)

1958 / 51. szám

446 TANÁCSOK KÖZ! ' NYE 51. szám. A 35 < 1956. (IX. 30.) M. T. sz. rendelet, valamint a 15/1957. (III. 7.) Korm. sz. rendelet célul tűzte ki a társbérletek számának csökkentését. Erre figyelemmel a 15/1957. (III. 7.) Korm. sz. rendelet 84. §-a akként rendelkezik, hogy ha valamely társbérleti lakrész megüresedik és arra a többi társbérlő jogos lakásigénye kiterjed, a lakásügyi hatóság a bennmaradó társbérlőnek köteles kiutalni a lakást. Az emiitett szakasz b) pontja még abban az esetben is kötelezően írja elő a megüresedett társbérleti lakrésznek a bennmaradó társbérlő részére való kiutalását — elcserélési kötelezettséggel — ha jogos lakásigénye nem terjed ki a megüresedett lakrészre, azonban — értelemszerűen — valamelyik társbérleti lakrész nem volt különbejáratú. Az említett rendelkezések összhangban vannak a 35,1956. (IX. 30.) M. T. sz. rendelet 37. §-ával, amely szerint a jogos lakásigény mértékét meghaladó lakrész igénybevétele előtt módot kell adni a bérlőnek arra, hogy a lakását olyan bérlővel cserélje el, aki a lakásra igényjogosult, illetőleg a társbérlő személyét maga határozza meg. A két rendelkezés egybevetéséből következik, hogy a társbérleti lakásokra a 15/1957. (III. 7.) Korm. sz. rendelet 84. §-a vonatkozik, a még nem társbérletesitett lakásokra pedig a 35,'1956. (IX. 30.) M. T. sz. rendelet 37. §-a. Ezt a következtetést támasztja alá a Vhr. 86. §-ának a szövegezése, amely a 37. § alkalmazásának szabályozása során a „társbérlet létesítésére alkalmas" kifejezést használja, vagyis a hivatkozott § csak olyan esetekben kerül alkalmazásra, amikor a lakásban még nem volt társbérlet. Ha a fentiekkel ellentétes álláspontot foglalnánk el. a jogalkotó valóságos akaratával kerülnénk szembe. A Vhr. 84. §-ának olyan értelmezése tehát, hogy az csak abban az esetben kerül alkalmazásra, ha az egész társbérleti lakrész megüresedik, de akkor már nem, ha valamely társbérleti lakrészben igényt meghaladó lakrész keletkezik, arra lenne alkalmas, hogy a társbérletek számát növeljék, és zsúfoltabbá tegyék a lakásokat, ugyanakkor az igényjogosult társbérlő végleg elesne attól a lehetőségtől, hogy az ugyanabban a lakásban lakó másik társbérlő igényét meghaladó lakrészt az ő részére lehessen kiutalni, vagyis a Vhr. 84. §-ában kifejezett cél megvalósulását gátolnánk. Az előbbiekben kifejtett állásfoglalás azokban az esetekben is alkalmazandó, amikor a korábban egy lakást képezett olyan társbérleti lakrész üresedik meg, amely műszakilag nincs teljesen önálló lakássá alakítva (hanem pl. ajtó elfalazása útján történt a lakrész elkülönítése) és az egyes lakrészekhez, illetőleg valamelyik lakrészhez az összes szükséges mellékhelyiség — éppen a belső elkülönítés következtében — nem tartozik. Ha a fentiekkel ellentétes álláspontot foglalnánk el, a haladó társbérleti lakrészt a lakásban lakó olyan másik társbérlőnek utalja ki, akinek igénye erre a lakrészre is kiterjed, az ügyészségek — a fenti jogszabályrnagyarázatokra figyelemmel — a határozat ellen ne jelentsenek be óvást a R. 37. §-ában foglaltak mellőzése miatt. c) A Vhr. 71. §-ában szabályozott eljárást nem kell lefolytatni, ha a lakást elhagyó bérlő a lakásból kijelentkezett. A Vhr. 71. §-a értelmében a lakásügyi hatóság a bérlő őltal elhagyott lakás igénybevétele előtt köteles az ismert helyen tartózkodó bérlővel közölni, hogy 8 napon belül lakásának mentesítését kérheti. (R. 53. §.) A R. 53. §-ából azonban az következik, hogy mentesítést csak az kérhet (1. bek.), illetve mentesítés csak annak jár (2. bek.), aki az ott írt egyéb feltételek mellett a lakást a visszatérés szándékával hagyta el, akarata tehát arra irányul, hogy állandó lakása változatlanul az addigi lakása Jegyen. Ebből értelemszerűen következik, hogy a Vhr. 71. § is azt az esetet kívánta szabályozni, amikor a bérlő a lakásától mentesítés nélkül távol van, de elvileg megvan annak a lehetősége, hogy mentesítést kérhet vagy az jár neki. Ha utóbb kiderül, hogy a bérlő nem ker mentesítést vagy az nem jár neki, az igénybevételnek nincs akadálya. Egészen más a helyzet akkor, ha a berlo a lakás elhagyásakor, vagy azt követően onnan Végleg kijelentkezett. Ez a magatartása arra utal, hogy a lakást a visszatérés szándéka nélkül hagyta el, azt állandó lakásának többé nem kívánja tekinteni, tehát ilyen esetben a lakás mentesítésének sem lehet helye. Az ilyen lakást megüresedettnek kell tekinteni a Vhr. 56. §-a értelmében is, mely szerint a lakás megüresedem sének napja — az ellenkező bebizonyításáig — az a nap, amelyen a bérlő véglegesen kijelentkezett. Minthogy ilyenkor a bérlőt mentesítés meg nem illeti, és őt a lakásnak a visszatérés szándéka nélküli elhagyása folytán az igénybevétellel sérelem sem éri, a Vhr. 71. §-ában szabályozott eljárás lefolytatása szükségtelen. 11/1958. É. M. számú közlemény az építési engedélyekkel kapcsolatos illeték- és eljárási díj fizetési kötelezettségről. A magánszemélyek által történő építkezések engedélyezésével kapcsolatos ügyiratok illetékezése és az eljárási díjak megállapítása tekintetében az elsőfokú építésügyi hatóságok egymástól eltérő gyakorlatot folytatnak. Ezért — a helyes jogalkalmazás érdekében — tájékoztatásul közlöm, hogy az építkezések engedélyezésével kapcsolatos illetékek és eljárási díjak megállapításánál az alábbi rendelkezések figyelembevételével kell eljárni. Az illetékekre vonatkozó szabályokat a 6470—521950. (XII. 31.) P. M. számú rendelet foglalja össze. E rendelet módosításáról és kiegészítéséről a 21/1957. (VI. 2.) P. M. számú rendelet rendelkezik. A 6470—52/1950. (XII. 31.) P. M. számú rendelet 54. §-a 1(13) bekezdésének g) pontja szerint az építési engedélyek kiadása iránt benyújtott beadványok (kérelmek) illetékmentesek, tehát a kérelemnél beadványi illetéket leróni nem kell. E rendelet 55. §-ának (1) bekezdése értelmében azonban az építési engedély kiadványi illeték alá esik, melynek összege a rendelet 56. §-ának (1) bekezdése szerint egységesen 20.— Ft (általános tételű kiadványi illeték), tekintet nélkül az engedélyezett épület (építmény) terjedelmére vagy építési költségeire. Nem terjed ki az építési engedély iránt benyújtott beadványra vonatkozó illetékmentesség az e tárgyban előterjesztett fellebbviteli beadványra. Az elsőfokon eljárt építésügyi hatóság határozata (engedélye, intézkedése) ellen előterjesztett fellebbviteli beadvány illetéke a 21/ 1957. (VI. 2.) P. M. számú rendelet 7. §-a 1(2) bekezdésének a) pontja értelmében a fellebbviteli eljárás tárgya értékének minden megkezdett 10.000 Ft-ja után 20.— Ft. Az építési engedélyek kiadása iránt benyújtott kérelmekhez csatolt mellékletek, illetőleg a beadványok felzete után mellékleti, illetőleg felzeti illetéket leróni nem kell. Az alább felsorolt esetekben — az említett illetékeken kívül — külön eljárási díjat is kell fizetni: 1. a háború következtében megsérült lakások helyreállításánál, ha a helyreállító a helyreállítás költségének megállapítását kéri, a helyreállítási költségvetés végösszege 1%-ának [26.000'1947. (VIH .7.) É. K. M. számú rendelet 9. § (11) bek. g) pont.], 2. a háború következtében megsérült üzlethelyiségek és lakásnak nem minősülő egyéb helyiségek helyreállításánál a helyreállítási költségvetés végösszege lu/o-ának [28.000/1948. (VI. 24.) É. K. M. sz. rend. 9. § (13) bek.], 3. lakások műszaki megosztásánál a megosztási költségvetés végösszege 2%-ának megfelelő összegű eljárási díjat kell fizetni. Az eljárási díjat a 3611—48 1950. (XII. 31.) E. M. számú rendelet 1. §-a szerint a beadványon illetékbélyeggel kell leróni. Az előzőkben említett általános díj- és illetékügyi rendelkezésekkel szemben határidőhöz kötött <az 1958. évi december hó 31. napjáig érvényes) kivételes kedvezményt biztosít a családi lakóhá^építési akciók egységesítéséről szóló 1/1955. (III. 26.) VKGM számú rendelet 10. §-a és a magánerőből történő lakóházépítkezésekkel kapcsolatos