Tanácsok közlönye, 1958 (6. évfolyam, 1-95. szám)

1958 / 16. szám

16. szám. TANÁCSOK KÖZLÖNYE 143 (2) Azokat a hegyközségeket, amelyek a szak­csoportra, illetve szakszövetkezetre hatályos ren­delkezésekben meghatározott szabályok szerint működnek, megilletik a szakcsoport, illetőleg a szakszövetkezet részére megállapított kedvezmé­nyek. 12. §. (1) A hegyközségek állami felügyeletét a földművelésügyi miniszter, szervezeti és gazdál­kodási felügyeletét pedig a SZÖVOSZ látja el. (2) A hegyközség közérdekű határozatainak vég­rehajtását a tanácsi igazgatási szervek, valamint az állami és szövetkezeti vállalatok elősegíteni kötelesek. 13. §. A jelen törvényerejű rendelet alapján alakult hegyközségek a 3.300/1949. (IV. 9.) Korm. számú rendelettel megszüntetett hegyközségeknek nem jogutódai. 14. §. A jelen törvényerejű rendelet kihirdetése napján lép hatályba; végrehajtásáról a SZÖVOSZ elnökével együttesen a földművelésügyi minisz­ter gondoskodik. Dobi István s. k., a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke. Kristóf István s. k., a Népköztársaság Elnöki Tanácsának titkára. A Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1958. évi 8. számú törvényerejű rendelete a mezőgazdasági lakosság általános jövedelemadójáról szóló törvényerejű rendeletek módosításáról és kiegészítéséről. 1. §. Az 1957. évi 20. számú törvényerejű ren­delettel módosított és kiegészített 1955. évi 35. számú törvényerejű rendelet* (továbbiakban: tvr.) 10. §-a a következő (2) bekezdéssel egészül ki: ..(2) A mezőgazdasági lakosság általános jövede­lemadója fizetésére kötelezettet, ha gazdaságában az adóévet közvetlenül megelőző évben rendsze­resen idegen munkaerőt alkalmazott, rendszere­sen alkalmazott idegen munkaerőnként a földterü­let után 10%-kal magasabb adótétellel kell adóz­tatni. Ezt a rendelkezést nem lehet alkalmazni abban az esetben, ha az idegen munkaerő rend­szeres foglalkoztatása az adózó munkaképtelen­sége folytán vált szükségessé." 2. §. A tvr. 12. §-ának (2) bekezdése hatályát veszti. 3. §. (1) A jelen törvényerejű rendelet kihir­detése napján lép hatályba; rendelkezéseit 1958. évi január hó 1. napjától kezdve kell alkalmazni. (2) A jelen törvényerejű rendelet végrehajtásá­ról a pénzügyminiszter gondoskodik. Dobi István s. k., Kristóf István s. k., a Népköztársaság a Népköztársaság Elnöki Tanácsának Elnöki Tanácsának elnöke. titkára. " Az idézett törvényerejű rendeletek a Tanácsok Köz­lönye 1957. évi 18., illetve az 1&3<5. évi 1. számában jelen­lek meg. A Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1958. évi 9. számú törvényerejű rendelete a kisiparosok ipargyakorlásáról. Az épülő szocialista társadalmi rendben a szo-« cialisía ipar tevékenységét kiegészítőén a lakosság egyes szükségleteinek kielégítését részben a kis­ipar látja el. Ennek megfelelően kell egységes jogszabályban, rendezni a kisiparosok ipargyakorlását, egyidejű-* leg hatályon kívül kell helyezni számos elavult rendelkezést. Ezért a Népköztársaság Elnöki Tanácsa az alábbi törvényerejű rendeletet alkotja: Altalános rendelkezések. 1. §. (1) Kisiparos az, aki iparjogosítvány (ipar-* igazolvány vagy kisipari működési engedély), to-t vábbá háziipari értesítés és vándoripari engedély alapján saját nevében, rendszeresen és kereset-* szerűen ipari tevékenységet folytat. (2) A könnyűipari miniszter rendelettel állapítja meg, hogy a jelen törvényerejű rendelet szabá-* lyait mennyiben kell a háziiparosokra és a ván-« doriparosokra alkalmazni. 2. §. (1) Iparigazolvány alapján lehet gyakorolni a képesítéshez kötött iparokat, valamint a szabad (képesítéshez nem kötött) iparokat. (2) Kisipari működési engedély alapján lehet gyakorolni 3000 lélekszámon aluli községekben a lakosság közvetlen szükségleteinek kielégítését szolgáló egyes képesítéshez kötött iparokat. (3) A könnyűipari miniszter felhatalmazást kap arra, hogy az érdekelt miniszterekkel egyetértés-* ben és a Kisiparosok Országos Szervezetének (a továbbiakban: KIOSZ) meghallgatása után a) a képesítéshez kötött, valamint a kisipari működési engedély alapján gyakorolható iparok körét rendeleti úton állapítsa meg; b) egyes szabad iparokban az iparigazolvány kiadását szakmai gyakorlattól és vizsga letételétől tegye függővé. (4) A képesítéshez kötött iparok körén belül az építőipari kisiparokat az építésügyi miniszter a könnyűipari miniszterrel egyetértésben a KIOSZ meghallgatása után állapítja meg. 3. §. (1) Ipar jogosítványt csak büntetlen elő-* életű, erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkező nagy* korú személy kaphat. (2) A képesítéshez kötött iparokban az ipariga-* zolvány kiadásához mesterlevél szükséges. (3) Nem kell mesterlevelet bemutatnia annak, aki a kért ipar gyakorlására jogosító iparigazol-* vánnyal korábban már rendelkezett, továbbá —• képesítése körében — annak, akinek mérnökig építőmesteri oklevele, illetve felső ipariskolai vég­bizonyítványa van. (4) Kisipari működési engedély kiadásához an­nak igazolása szükséges, hogy a kérelmező leg-» alább két évi szakmai gyakorlatot folytatott.

Next

/
Thumbnails
Contents