Tanácsok közlönye, 1957 (5. évfolyam, 1-89. szám)

1957 / 6. szám

6. szám. TANÁCSOK KÖZLÖNYE 55 mélyek lakásainak zár alá vétele, valamint kiutalása terén. Ellentétes állásfoglalások vannak a tekintetben, hogy hatályban van-e a 35/1956. M. T. sz. rendelet, avagy végrehajtási utasítás hiányában még nem lépett hatályba. A törvényesség egységének biztosítása érdekeben az ügyészi szervek a sorozatos törvénysértések elkerülése végett mindazoknál a megyei, járási és községi tanácsoknál, ahol nem a 35/1936. M. T. sz. rendelet alapján járnak el, javasolják, hogy a lakáskiutalások foganatosítása és általában lakásügyi téren az eljárás csak e rendelet alapján történjék. A 35/1956. M. T. sz. rendelet éppen a 86. §-ra tekintettel 1956. november 1-vel hatályba lépett és a végrehajtási utasítás hiánya nem akadályozhatja a rendelet hatályát. Ezzel egyidőben a Legfőbb Ügyészség általános felügyeleti főosztályát utasítottam, hogy szorgalmazza a végrehajtási utasítás mielőbbi megjelenését. Helyes gyakorlatnak tekinthető az, hogy elsősorban azokat juttatják lakáshoz, akiknek lakása az események következtében teljesen, vagy bizonyos mértékben használhatatlanná vált. Ügyészi szempontból az sem kifogásolható, hogy ezek számára a lakásokat ,,ideiglenes jelleggel" utalják ki, mivel előző lakásuk helyreállítása után oda vissza fognak költözni. Felhívem a figyelmet arra, hogy a 8/1956. Korm. sz. rendelet 4. § (1) bek. értelmében az elhagyott lakások felett a lakásügyi hatóság a fennálló jogszabályok szerint rendelkezik. Ebből következik, hogy a disszidált személyek lakása a 35/1956. M. T. rendelet 34. §-a alá eső elhagyott lakásnak tekintendő, és a bérleti jogviszony megszűnik, ha azt másnak kiutalják. Amennyiben a lakást végleg másnak utalták ki, akkor arra a volt bérlő már nem tarthat igényt. Ha pedig csak ideiglenesen utalták ki, akkor a lakásügyi hatóság dönt abban a kérdésben, hogy a lakást a régi bérlőnek visszajuttatja-e (pl. ha a beutalt hajléktalanná vált személy visszaköltözik a helyreállított lakásába). b) Munkaügy. Ezen a területen — több helyről beérkezett jelzés alapján — az a legsürgősebb kérdés, hogy mi legyen azokkal a dolgozókkal, akiket a forradalmi bizottságok, illetve a munkástanácsok bocsátottak el. A kérdést a 6/1956. Korm. 6Z. határozat, valamint az 19Ö6. évi 25. sz. tvr. oldja meg. Az előbbi kimondja, hogy a forradalmi bizottságok nem jogosultak alkalmazottakat elbocsátani, vagy alkalmazni. Az utóbbi nem tartalmaz viszont rendelkezést arra, hogy a munkástanácsok elbocsálhatnak-e dolgozókat. Ezen felül a 10. § (1) bek. kimondja, hogy amenynyiben a munkástanács határozata törvénybe, tvr.-be, vagy kormányrendeletbe ütközik, annak végrehajtását az igazgató megtagadni és a határozatról a felettes szervnek jelentést tenni köteles. Ugyancsak a 10. § (5) bekezdése kimondja, hogy a vitás kérdéseket a felettes szervhez — szükség esetén a minisztériumhoz — kell felterjeszteni. A fentiek figyelembevételével az a helyes állásfoglalás, hogy amennyiben a vállalat vezetője, igazgatója nem járult hozzá a munkástanácsok által elbocsátott dolgozó elbocsátásához, úgy az törvénysértéssel történt. Ezeket az ügyeket — ügyészi óvás nélkül — azzal kell áttenni az illetékes vállalathoz, hogy amennyiben az igazgató nem ért egyet a felmondással, úgy az 1956. évi 25. sz. tvr. 10. § (1), illetve 10. § (5) bekezdéseinek rendelkezése szerint járjon el. Ha azonban az igazgató egyetért a munkástanács döntésével, akkor az utóbbit — mindaddig, míg a Munka Törvénykönyve módosítása meg nem történik — az igazgatói döntéssel azonos jellegűnek kell tekinteni. Az ilyen döntés ellen tehát — megfelelő esetben — panasznak van helye a EE-hez. Felmerült az a kérdés is, hogy lehet-e munkástanácsot választani az olyan vállalatoknál, melyek vegyes jellegűek, tehát termelői és kereskedelmi tevékenységet is kifejtenek. (Pl. Állat forgalmi Vállalat.) Álláspontom szerint ennek megítélésénél a vállalat jellege (profilja) a döntő. Kereskedelmi vállalatnál tehát akkor sem lehet munkástanácsot választani, ha annak keretén belül esetleg termelői munka is folyik. Sok esetben vitára ad okot, hogy a disszidálásbói visszatérő személyek munkaviszonyát fennállónak vagy megszűntnek kell-e tekinteni. Egyes helyeken ugyan* a disszidált személyeket önkényes kilépőnek tekintik és visszatérésük esetén nem veszik őket vissza. Ez az eljárás — figyelemmel arra, hogy a disszitíálás az önkényei tólépés fogalma alá vonható — nem törvénysértő. A visszatért személy visszavétele tehát nem kötelező, hanem ebben a kérdésben a vállalat igazgatója mérlegelési jogkörében dönt. Ügyészi intézkedésre ilyen esetekben tehát nincs alap. c) Tagosítások. Az eddigi tapasztalatok szerint a tagosítások végrehajtása során igen sok törvénysértést követtek el, részben a tanácsi szervek, részben egyes tsz-ek. E panaszok kivizsgálása meghaladja az ügyészi szervek munkaerejét. Szükségesnek látszik ezért, hogy azok a megyei ügyészségek, amelyeknek területén ilyen panaszok tömegesen fordulnak elő, javasolják a megyei tanácsnak, hogy az egész megye területén egységes irányelvek szerint és a helyi sajátosságokat figyelembe véve vizsgálja felül a panaszokat és orvosolja a törvénysértéseket. Ezzel egyidejűleg utasítottam a Legfőbb Ügyészség általános felügyeleti főosztályát, hogy folytasson tárgyalást a Földművelésügyi Minisztériummal a tekintetben, hogy az F. M. Földbirtokrendezési Főosztálya haladéktalanul tegyen intézkedést a törvényesség helyreállítása, a kárt szenvedettek sérelmeinek megszüntetése és kártalanítása végett. d) Iparengedélyek kiadása. Az ilyen értelmű panaszokat az ügyészségek tegyék át az illetékes tanácshoz, mivel a tanács diszkerecionális jogkörébe tartozik annak eldöntése, hogy' a lakosság szükségleteinek kielégítése végett milyen iparengedélyeket ad ki. Általános elvként fogadható el, hogy iparengedély kiadásának megtagadása miatt — egészen kivételes esetektől eltekintve — ügyészi beavatkozásnak helye nincs. e) Államosítási ügyek. Ezek közül azokat, melyek olyan államosításokat sérelmeznek, melyek az 1952. évi 4. tvr. rendelkezéseire figyelemmel törvénysértők, ki kell vizsgálni és a törvénysértés megállapítása esetén óvással kell élni. Tájékoztatásul közlöm, hogy a VKGM is egyetért azzal, hogy a törvénysértéseket orvosolni kell, függetlenül attól, hogy a panaszok kivizsgálásának határidejét annak idején 1956. január 15. napjában állapították meg. f) Nyugdijpanaszok. A 14/1956. Korm. sz. határozat rendezi az 1948 után törvényellenesen elvont nyugdíjak kérdését. Az ebbe a körbe tartozó — 1956. október 23. előtt érkezett — panaszokat a sajtóban megjelent legfőbb ügyészi felhívásra figyelemmel irattárba kell helyezni —, a később benyújtott panaszok esetében a panaszost arról kell értesíteni, hogy a 14/1956. Korm. határozat és ennek végrehajtása tárgyában megjelent 16/1956. P. M. rendelet értelmében a P. M. Nyugdíjügyi Főigazgatósághoz kell fordulnia. A rendelettel nem érintett nyugdíjpanaszokat érdemben kell megvizsgálni, megfelelő esetben pedig az eioiralásra hatáskörnél bíró ügyészséghez kell felterjeszteni. Dr. Szénisi Géza legfőbb ügyész.