Tanácsok közlönye, 1956 (4. évfolyam, 1-60. szám)
1956 / 24. szám
344 TANÁCSOK T'07T.0NYE 24. szám. A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának 1.C29/1956. (IV. 19.) számú határozata az állami erőből épülő lakások elosztásának rendjéről. Államunk mind nagyobb anyagi erőt fordít a dolgozók lakásigényeinek kielégítésére. Az idén állami erőből csaknem kétszer annyi lakás épül, mint tavaly. A Minisztertanács azért, hogy az állami erőből épülő lakásokat elsősorban a termelésben közvetlenül résztvevő munkások és műszakiak kapják, a nagyüzemi dolgozóknak több lakás jusson és megnövelje a lakások elosztásában a tanácsok végrehajtóbizoUsagainak jogait, a lakáselosztás eddigi rendszerét a következők szerint megváltoztatja: 1. Az állami erőforrásból épülő összes lakások kétharmadát a termelésben résztvevő munkásoknak cs a termelést közvetlenül irányító műszakiaknak kell juttatni. A fennmaradó lakásokat kell felosztani a többi igényjogosult között. A fenti arányok biztosítása érdekében a Szénbányászati Minisztérium, a Kohó- és Gépipari Minisztérium, a Vegyipari és Energiaügyi Minisztérium, az Építésügyi Minisztérium, a Közlekedésés Postaügyi Minisztérium, a Könnyűipari Minisztérium, az Élelmiszeripari Minisztérium, a Földmüvelésügyi Minisztérium és az Állami Gazdaságok Minisztériuma a rendelkezésükre bocsátott lakások legalább 85 százalékát üzemi munkásoknak és a termelést közvetlenül irányító műszakiaknak juttassa. A szénbányászati miniszter, a vegyipari és energiaügyi miniszter, a kohó- és gépipari miniszter, az építésügyi miniszter, a közlekedés- és postaügyi miniszter és a könnyűipari miniszter a részére bizitosított lakásoknak legalább a felét az irányítása alatt álló nagyüzemeknek bocsássa rendelkezésre. Ezeket a lakásokat a szakszervezeti bizottság meghallgatásával a nagyüzemek igazgatói a leginkább rászoruló és munkájuk alapján legérdemesebb dolgozóknak juttassák. A többi lakás felett a rendelkezési jog a minisztert illeti meg. A fővárosi (megyei jogú városi) kerületi és a városi tanácsok végrehajtóbizottságai a szolgálati lakások kiutalásakor ellenőrizzék, hogy a juttatások a lakásügyi jogszabályoknak megfeleljenek. A végrehajtóbizottság az esetleg tapasztalt visszásságokról az illetékes minisztert, vagy az állami eU lenőrzés miniszterét tájékoztassa. A szolgálati lakások kiutalásáról a végrehajfőbizottság időnként ta-* nácsülésen számoljon be. 2. A tanácsok végrehajtóbizottságai részére több állami erőből épülő lakás felett kell rendelkezési jo* got biztosítani. Már az idén az Építésügyi Minisz-i térium Lakásépítési Igazgatósága lebonyolításában Budapesten épülő lakások 40 százaléka szétosztása felett a fővárosi tanács végrehajtóbizottsága, illetve a kerületi tanácsok végrehajtóbizottságai rendelkeznek. A következő évektől kezdve a vidéki városokban épülő lakásokból is többet kell a tanácsok végrehajtóbizottságai rendelkezésére adni. A tanácsok végrehajtóbizoítságai a rendelkezésükre bocsátott lakások legalább kétharmadát üzemi munkásoknak és a termelést közvetlenül irányító műszakiaknak utalják ki. 3. Főbérleti (társbérleti) lakással rendelkező dol-» gozók új lakás kiutalásában csak úgy részesülhetnek, ha régi főbérleti (társbérleti) lakásukat a ta-* nács végrehajtóbizottsága — szolgálati lakás ese-* tén az erre illetékes állami szerv — rendelkezésére bocsátják. 4. Budapesten 1956-ban a hivatalok jobb és célszerűbb elhelyezésével 1500 lakást kell a lakosság részére felszabadítani. 5. Jelen határozat rendelkezéseit az 1956. évben elosztásra kerülő lakásoknál már alkalmazni kell. Hegedűs András s. k., a Minisztertanács elnöke. Miniszteri rendelet és utasítások A pénzügyminiszter 4/1956. (IV. 21.) P. M. számú rendelete az építőipari tevékenységet folytató magánipaiosok forgalmi adójáról. Az építésügyi miniszterrel és a könnyűipari mw niszterrel egyetértésben az alábbiakat rendelem: 1. §• (1) Az építőipari tevékenységet folytató magán* iparos iaz általa magánszemély vagy szövetkezet