Tanácsok közlönye, 1955 (3. évfolyam, 1-76. szám)
1955 / 75. szám
1042 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 75. szám. tási szükségletük fedezésére 5 családtagig egy, ezen felül pedig két hízottsertés levágására kaphatnak sertésvágási engedélyt. 5. Annak, akinek már lejárt sertésbeadási, vagy szerződéses hizlalásból származó átadási kötelezettsége áll fenn, vagy aki korábbi sertésvágása utáni zsírbeadási kötelezettségét nem teljesítette, sertésvágási engedélyt kiadni nem szabad. 6. A fenti rendelet szerint a sertésvágások után zsírbeadast kell teljesíteni. A zsírbeadás mértéke a háztartáshoz tartozók és a gazdasági év folyamán levágott sertések számához igazodik. Fontos, hogy a vágási engedélyt kérő háztartásához tartozó személyek számát a tényleges állapotnak megfelelően állapítsák meg és ezzel kapcsolatban az államot károsodás ne érje azáltal, hogy olyan személyeket is figyelembe vesznek a háztartáshoz tartozók számának megállapításánál, akiket odatartozóknak nem lehet tekinteni. 7. A tanácsok vb-ai ellenőrizzék a földművesszövetkezetek zsírgyűjtői tevékenységét is és az itt mutatkozó hiányosságok kiküszöbölésére adjanak helyileg segítséget. Fontos, hogy a földművesszövetkezetek a zsír átvételt zavartalanul bonyolítsák le, rendelkezzenek megfelelő edényzettel és gondoskodjanak a begyűjtött zsír azonnali elszállításáról. C. A magánvágási főidény alatt a tanácsok végrehajtóbizottságai is vegyenek részt a feketevágások felderítésében és megakadályozásában, támogassák és segítsék a feketevágások leküzdésében részvevő begyűjtési, bírósági, ügyészségi és rendőrségi szervek munkáját. A vágási engedélyek kiadása és a vágás utáni zsírbeadás teljesítése a lakosság igen széles körét érintő fontos közellátási kérdés. Ez szükségessé teszi, hogy tanácsaink végrehajtóbizottságai a sertésvágás és zsírbeadás szabályainak ismeretében biztosítsák a jogos igények érvényesítését és a kötelezettségek teljesítését. Minisztertanács Titkársága Tanácsi Végrehajtóbizottságok Osztálya. > ~~~~~~~ Az Aruraktározási Hivatal elnökéneik 51—L/1955. ARHI számú N k ö z 1 e m é n y e a raktárkataszterről, a raktár-igénylések, -bejelentések és határozatok tartalmáról. A Magyar Közlöny 1955. XII. 15-i számában mejelenl 69/1955. M. T. számú rendelet (továbbiakban: R.) szabályozza a raktárgazdálkodás azon részletkérdéseit, amelyek a raktárgazdálkodás új elveit megállapító 1.056/ 1955. (VI. 5.) számú minisztertanácsi határozat által részletesen szabályozva nincsenek. A R. 2. § (4) bekezdése, 6. § (1) bekezdése, 7. § (3) bekezdése és 9. § (2) bekezdése a raktáfkataszter, a kötelező raktárbejelentés, a ralitár-igénylések és a raktárgazdálkodási hatóságok határozatainak tartalmát nem szabályozza és az Áruraktározási Hivatal feladatává teszi, hogy az országos raktárgazdálkodás szempontjából nélkülözhetetlenül fontos mintákat készítse el és a Tanácsok Közlönyében tegye közzé. A fentiek alapján a raktárkataszter borítólapjának, kitöltési utasításának és három kataszterlapjának mintáját jelen közlemény 1/a.—e. számú mellékletei tartalmazzák. A raktározók felhasználható rakterületeire vonatkozó " bejelentés mintáját a 2. számú melléklet tartalmazza. A raktárigény-bejelentés kötelező tartalmát és formáját a 3. számú melléklet tartalmazza. A raktárgazdálkodási hatóságok által meghozatalra kerülő határozatok kötelező tartalmát és formáját a 4. számú melléklet tartalmazza. Andrási Győző s. k., az Aruraktározási Hivatal elnöke, 7ja. számú melléklet az ÁRHI közleményéhez. RAKTARKATASZTER (borítólap) Vállalat neve: Vállalat székhelyének címe: Vállalat egyszámlaszáma: Az 1.056/1955. (VI. 5.) számú minisztertatácsi határozat 3/a. pontja alapján minisztériumi vagy helyi raktározónak minősül-e: , Középfokú irányító szerv (Központ, ES, Tröszt stb.) Főfelügyeleti hatóság: a) Minisztérium b) Főosztály (Főigazgatóság, Igazgatóság) 1/b. számú melléklet az ÁRHI közleményéhez. Kitöltési utasítás a raktárkataszterhez. L A raktárkataszter a következő részekből áll: a) borítólap b) I. Saját raktárak. Ezen az űrlapon kell feltüntetnie a raktározónak raktáregyedenként a tulajdonában lévő ralitárakat, tekintet nélkül arra, hogy azokat ki használja. Ugyancsak ide kell bevezetni az időközben beállott változásokat. (Tehát a raktártér csökkenését vagy növekedését.) c) II. Bérelt raktárak. Ebbe a nyilvántartásba kell bevezetni (külön raktáregységenként) mindazokat a raktárakat, amelyeknek a raktározó szerv nem tulajdonosa (kezelője), de azokat jogszerűen használja. d) Más raktározók használatában lévő raktárak. Ebbe a nyilvántartásba kell folyamatosan bevezetni azokat az I. és II. táblában szereplő raktárakat (raktárrészeket), melyek más raktározó használatában vannak, vagy amelyeket más raktározó részére használatra a raktározó ideiglenesen átad. 2. A raktárkatasztert a következő esetekben kell megváltoztatni: í. Saját raktár. a) ha a raktározó raktározási célra valamely helyiséget jogszerűen tulajdonába (kezelésébe) vesz; b) ha a raktározó valamely raktárát más raktározó tulajdonába (kezelésébe) jogszerűen átadja; c) ha a raktározó raktárát az illetékes raktárgazdálkodási hatóság javaslata és az ÁRHI előzetes hozzájárulása alapján jogszerűen és véglegesen más célra engedi át; d) lebontás (elemi kár) esetében. ÍJ. Bérelt raktárak. a) ha a raktározó más szervtől raktározási célra helyiséget használatra átvesz; b) ha a raktározó jogszerű raktárhasználata megszűnik. III. Használatra más raktározó részére átengedett rak-* tárak. a) ha a raktározó valamely raktárát más raktározói részire jogszerűen átengedi, úgy köteles annak adatait a nyilvántartásba bevezetni; b) ha a raktározó más raktározó részére átadott raktárát jogszerűen újból saját használatába veszi, úgy az a) pont alapján eszközölt bejegyzést törölni kell.