Tanácsok közlönye, 1955 (3. évfolyam, 1-76. szám)
1955 / 73. szám
73. szám. TANÁCSOK KÖZLÖNYE 1023 készítő vásárokon egyáltalán nem árusíthat, a faluban telephellyel bírók pedig csak a telephelyük szerinti község vásárain jelenhetnek meg." A cikknek ezen része az érvényes rendelkezéseknek nem felel meg teljes egészében. A ruhakereskedői tevékenység szabályozása tárgyában kiadóit 127/1950. (IV. 29.) M. T. sz. rendelet 2. § (2) bekezdése szerint az a szabóiparcs, aki iparát kis- vagy nagyközség területén gyakorolja, saját készítményeit közvetlenül fogyasztók x-észére továbbra is forgalomba hozhatja, de csakis a jelen rendelet hatálybalépésének napján meglévő, bejelentett telephelyén. A telephely iparigazgatási fogalma azt a helyiséget (műhelyt, üzletet) jelenti, ahol az iparos iparát gyakorolja. A rendeletnek ez az intézkedése annyit jelent, hogy a kis- és nagyközségben működő szabó-, illetve •fehérneműkészítő kisiparosok raktárról is árusíthatnak, de csak a műhelyükben (üzletükben), azaz telephelyükön. A 127/1950. (IV. 29.) M. T. sz. rendelet végrehajtása tárgyában kiadott 15.300/1950. (V. 28.) Bk. M. sz. rendelet szövegezése nem szabatos. E szerint a rendelet nem vonatkozik arra a szabóiparosra, aki a 127/1950. (IV. 29.) M. T. sz. rendelet 2. § (2) bekezdése alapján nagy- és kisközség terűiéiért fogyasztók számára a raktárkészletéből is árusíthat. Ez a rendelet tehát — a minisztertanácsi rendelet szövegével ellen-tétben — nem szűkíti le a falusi kisiparos árusítását a telephelyre, hanem a község területére, amiből az is következnék, hogy a kisiparos a falu területén megtartott vásáron ís árusíthat. A közlemény fenti megállapítása éppen ezen a belkereskedelmi miniszteri rendeleten alapul. Tekintettel azonban arra, hegy miniszteri rendelet nem állhat ellentétben érvényes minisztertanácsi rendelkezéssel, a közlemény módosításra szorul. Eszerint: o faluban telephellyel bíró szabó- és fehérneműkészítő kisiparos raktárkészletéből csak a 127j 1950. (IV. 29.) M. T. sz. rendelet hatálybalépésének napján meglévő, bejelentett telephelyén — azaz üzletében (műhelyében) — árusíthat. A községben rendezett vásáron és a község piacán tehát nem. Ezt erősíti meg egyébként a 15.300/1950. (V. 28.) Bk. M. sz. rendelet végrehajtása tárgyában kiadott 15.430/ 19c0. (K. É. 141. oldal) Bk. M. sz. utasítás amely már helyes szövegezéssel, a minisztertanácsi rendelet alapján állva megállapítja, hogy a szabó- és fehérneműkészítő kisiparos i-aktárra készített készítményeit vásárokon és piacokon egyáltalán nem árusíthatja. (K. I.) 1956. évi január havi vásárjegyzék. Január 1., vasárnap. Heves (Heves) oák, Kaposvár (Somogy) oák, Kistelek (Csongrád) oák, Kunmadaras (Szolnok) oák, Lajosmizse (Bács) oák, Mesonrnagyaróvár (Győr) oák, Pécs (Baranya) oák, Pilis (Pest) oák, Putnok (Borsod) oák, Szekszárd (Tolna) oák, Tiszafüred (Szolnok) oák, Tiszasüly (Szolnok) oák. Január 2., hétfő. Bodajk (Fejér) oák, Boly (Baranya) oák, Füzesabony (Heves) oák, Nádudvar (Hajdú) oák, Ozora (Tolna) oák, Sárvár (Vas) hk, Solt (Bács) oák, Somogysámson (Somogy) oák, Szil (Győr) hák, Terény (Nógrád) oák, Tiszaluc (Borsod) oák. Január 3., kedd. Beled (Győr) oák, Jászfényszarú (Szolnok) oák, Tiszadada (Szabolcs) oák. Január 4., szerda. Csorna (Győr) oák, Jánosháza (Vas) oák, Polgár (Hajdú) oák, Veszprémvarsány (Veszprém) oák. Január 5., csüti'rtök. Encs (Borsod) oák, Gyula (Békés) oák, Onód (Borsod) oák, Sásd (Baranya) oák, Szany (Győr) oák. Január 6., péntek. Eger (Heves) há, Gyöngyös (Heves) hák. Január 7., szombat. Békéscsaba (Békés) há, Mezőberény (Békés) oák, Rum (Vas) oák, Szeged (Csongrád) há. Január 8., vasárnrp. Cegléd (Pest) oák, Eger (Heves) oák, Jászberény (Szolnok) oák, Kiskunfélegyháza (Bács) oák, Mezőberény (Békés) oák, Öcsöd (Szolnok) oák, Siklós (Barnya) oák, Zalaegerszeg (Zala) oák.