Zlinszky Imre: A magyar telekkönyvi jog (1902)

Bevezetés: A telekkönyvi és a jelzálogi intézmény keletkezése és fejlődése

2 A népesség szaporodásával a birtokváltozások is mind sűrűbben fordultak elő. E mellett a törvénykezést is szabályozták, és az írástudás terjedett; a minél fogva a törvényes tényeket, különösen az ingatlanok tulajdonának átruházását rendszerint írásba foglalták. Ez utóbbiakat kezdetben főleg a végett vették jegyzőkönyvbe, hogy ez a tulajdonjognak bizonyítékául szolgáljon. Később, mikor a birtokváltozások még inkább szaporodtak, ezek nyilvántartására rendszeres jegyzőkönyveket nyitottak, s ezekbe az ingatlan pontos leírását foglalták. Ezek a könyvek idővel oly hitelességre emelkedtek, hogy a birtokváltozásoknak ezekbe való beiktatását az «Auflassung» lényeges kellékének tekintették.1 A mikor a pénz terjedésével a csere szűkebb körre szorítkozott és az ipar és kereskedés, főleg nagyobb városok keletkezése által, fokozott mérvben fejlődött, a hitel szüksége lépett előtérbe. A törvénykezés kezdetlegessége és a nép csekély műveltsége miatt a pusztán személyi hitel a hitelezőnek biztosítékot nem nyújtott. Ezért a kor fogalmaihoz képest a biztosítás különböző módjait vették alkalmazásba. Ilyen mód volt az, hogy az adós fogadást tett hitére és becsületére (fidem facere), és ez által becsületét adta zálogba; a mint az ez időbeli kötvények záradékából kiderül: «bei Strafe des Schelmhaltens oder Schamgemálde». Más mód volt, hogy az adós személyét adta zálogba (loco vadii) és ha nem fizetett a kitett időre, elvesztette szabadságát és becsületét. — Ebből fejlődött a 12. században az úgynevezett «obstagium», a mely a tartozás nem teljesítése esetén az adósra azt a kötelezettséget rótta, hogy bizonyos helyen kíséretével jelenjen meg, és mindaddig onnan el ne távozhassák, a míg kötelezettségét nem teljesítette.2 Igen korán gyakorlatba jött azonban a zálogadás is, kezdetben kézi zálog alakjában ; és a mikor a biztosítás e módja is, főleg a városi telkek felszabadítása által megszilárdult birtokviszonyok között elégtelennek mutatkozott, az ingatlan vagyont zálogosították el akképen, hogy az ingatlant a hitelezőnek átadták a végből, hogy ez kamat fejében annak hasznát élvezze mindaddig, a míg a tartozást az adós nem törleszti. (Antichresis).3 Miután ez által az ingatlan a hitelezőnek tettleges birtoklásába került, ez az elzálogosítás is nyilvános átruházás által történt (Pfandgewáhre).4 Az ily módon történt átruházások, utóbb szintén rendes jegyzőkönyvek be foglaltatván, Németországnak — mielőtt a római jog oda behatott— rechts. Kegensburg, 1847. VII. Auflage.I. kötet, 415—420. lap. — Bluntschli: Deutsches Privatrecht. München, 1864. 141. s köv. 176. I. — Post: Das gemeine deutsche und bremische Handfesten-Immobiliarrecht 61. s köv. lap. 1 Mascber: Das deutsche Grundbuch- und Hypothekenwesen. Berlin 1869. 54. lap. 2 Ugyanott. 48. lap. 3 Mittermayer: Grundsátze des deutschen Privatrechts. 1. k. 687. 1 4 Ugyanott. 687. 1.