Zlinszky Imre: A magyar örökösödési jog és az európai jogfejlődés (1877)

I. Szakasz: Az örökösödési jog történeti fejlődésének vázlata, tekintettel a megoldandó kérdésre

— 8fi — bodiensis« szabályait tartjuk különösen említésre méltónak, mely szerint: a) az egyik szüle elhunyta után a hagyatéki javak haszonélvezete az életben maradt másik szülét illette; az öröklési s igy a tulajdonjog is azonban a gyermekekre szállt, de azok a haszonélvező szüle életében a birtokkal nem rendelkezhettek x). E szabály annyiban érdemel különös figyelmet, mert szerinte nem csak a nőnek, hanem a férfinak is volt özvegyi joga. b) Némely városok kivételével általában az a szabály foglalt helyt, hogy az ingatlan javak kizárólag a fiúkra szállanak, kik a leányok örökségi részét készpénzben tartoztak kifizetni 2). c) A leány után, a testvérek kizárásával, az anya örökölt 3). VI. Flandriában mint ama korban igen ritka intézkedés említendő az a legrégibb idők óta fennálló szabály, hogy a fiúk és leányok szüleik vagyonában egyenlően örökösödtek 4). VII. Nem kevésbé sajátlagos intézményekre akadunk a svajczi öröklési törvényekben is, melyek annál nagyobb figyelmet érdemelnek, mert számos ezek közül nem csak hogy a legújabb időig fenntartotta magát, hanem az ujabb kódexekbe is felvétetett. Ez intézmények közül különösen említésre méltók: a) az 1218. évi berni, az 1264. évi thuni, az 1264. évi erlachi, az 1271. évi aarbergi, az 1273. évi burgdorji és az 1288. évi büreni Handfestek az az intézménye, mely szerint ha a házastárs nélkül *) Cap. 1. »Mortuo uno conjugibus, manet bonorum usus fructus apud alterum, proprietate devoluta ad liberos, qui tamen nihil disponere possunt vivente usu fructuario, tamen si proprietorius supervivat usu-fructuario dispositio convalescit. Lásd Wasserxchleben i. m. 163 —164. 1. 2) Cap. 28. »Haereditas parentum pertinet ad filios, qui tenentur dotare filias«. 3) Cap. 3. Mater succedit filiae in bonis ad eam pleno jure spectantibus, exclusis reliquis fratribus et sororibus. L. Wasserschleben i. m. 164. lap. 4) így volt ez már egy 1068-iki keureben megállapitva ; a waestlandei keure pedig, mely 1241. évben kelt, következőleg intézkedik e részben : »omnes liberi, cujus libet hominis, sive masculi, sive foeminae de caetero aequaliter participent in bonis patris et matris tam mobilibus, quam inmobilibus videlicet allodio et baereditate.« Lásd Warnkönig Flandrische Rechtsgeschichte II. kötet. 178. okmány. Hasonló szabály van: »a keure der vier ámter« 1224. évi (L. Warnkönig i. h. 196. sz. okmány) a keure von Staffelaare 1264. évben kelt statútumokban (Warnkönig i. h. III. kötet 45. sz. okmány) megállapitva.