Zlinszky Imre: A magyar örökösödési jog és az európai jogfejlődés (1877)
I. Szakasz: Az örökösödési jog történeti fejlődésének vázlata, tekintettel a megoldandó kérdésre
- 55 — Mi e kérdés közelebb vitatását, tekintettel feltett kérdésünkre, annál is inkább mellőzendőnek tartjuk, mert teljesen osztjuk Vajkay azon nézetét, hogy e vita örökre eldöntetlen marad, mert hiányzik az eldöntésére szükséges alap. Minden néptörzsnél, minden államban, minden tartományban, minden városban más öröklési rendszer divott, s azért közös rendszer, melyet a német közönséges jog vallhatna magáénak, nem képződhetett. Sokkal érdekesebb^, s felvett tárgyunkra nézve tanulságosabb lesz tehát azoknak a sajátságoknak nevezetesbjeivel ismerkedni meg, melyek a német törzsek egyes államaiban az öröklési jog, illetve az öröklési rend tekintetében felmerülnek. a) Egyik igen nevezetes sajátsága a német jognak, hogy a képviseleti jogot nem ismerte, tehát a távolabbi ágon való leszármazó, p. o. az unoka nem örökölt nagyatyja után, habár atyja előbb elhunyt is, ha az örökhagyónak gyermekei (az unoka atyjának testvére) maradtak. *) Az egyenlő fokban közel rokonok mindig fejenkint és törzsenkint örököltek. 2) Csak a középkor vége felé hozatott be az unokák képviseleti joga elhunyt szüleik után 3). b) Legáltalánosabban elterjedt elve a német öröklési jogoknak, a férfiágnak a leányok feletti előjoga. Ez a törzsszerkezet természetes folyománya volt. A férfiak voltak hivatva a nők védelmére, ők voltak egyedül jogositva a népgyülekezetekben részt venni, s igy a birtokkal járó jogokat, valamint a hadviselésben való részvét által a birtokkal járó honfiúi kötelmeket teljesiteni, de nem foglalhatott helyt a nők öröklése azért sem, mert a birtokra igénnyel birt az egész család, és ha a nő is örökölt volna, az más családba menvén férjhez, a birtok idegen kézre jutott s ez által a családi va') Legg. Eoth 1. 153. ». . . . omnis parentela usque in septimum geniculum numeratur, et parens parenti per gradum et parentelam haeres succedat.« V. Ö. Zoepfl. Deutsche Rechtsgeschichte III. k. 219. 1. Bluntscli i. m. 689. 1. a) Sal. Herold 62. §. 6. ». . .. Sed ubi inter nepotes aut praenepotes post longum tempus, de allodae terrae contentio suscitatur, non per stirpes sed per capita divduntur. L. Zoepfl i. m. III. kötet 220. lap. 3) Lásd az erre vonatkozó idézeteket Beseler i. m. 636. lap b) jegyzet alatt, és Zoepfl i. művében, III. 220. lap. 36) jegyzet alatt.
