Zlinszky Imre: A magyar örökösödési jog és az európai jogfejlődés (1877)

I. Szakasz: Az örökösödési jog történeti fejlődésének vázlata, tekintettel a megoldandó kérdésre

egészre vonatkozó hányad részekből, s nem a vagyon bizonyos részeiből állhatnak. Mindegyik örökösnek van a hagyaték minden tárgyához bizonyos részjoga, melynél fogva vagyonközösség származik, mely csak akkor szűnik meg, ha a »judicium famíliáé eriscundae« által az örökség tényleg megoszlik. De ekkor is csak a vagyonközösség szűnik meg, a familia egysége létezni még nem szűnik meg ekkor sem, sőt az agnatusok örökségi jogában idők multával is kifejezést talál. Találóan mondja Vering: hasonlóan mint a feloszthatlan nap, szerteszét terjeszti sugarait, de azok csak is egy központból indulhatnak ki, úgy az örökségi jog is kiterjedhet több különböző személyekre, de mindig csak örökhagyónak egy és osz tatlan familiája az, melyből örökségi joguk származik.*1) A familia ez intézménye épen ugy öszhangban állott a rómaiak vallási fogalmaival, mint az ó-kor népeinek családi öröklési rendszere. A rómaiak hitték a lélek halhatatlanságát, de e hitük egészen más fogalomban jelentkezett, mint a keresztyén népeknél. A hüvelyétől elvált szellem, a rómaiak fogalma szerint, egy folyton működő hatalom volt, mely Lar-nak neveztetett. Jellemző, hogy aLarok a kik öltöző családdal nem vándoroltak el, hanem a házban — világi uralmok egykori tanyáján — maradtak. Róma őskorában a halott saját házában temettetett el. Ez a rómaiaknak az akarat halhatatlanságáról való felfogását jellemzi, mely az egyén halála után is, kapcsolatban egykori világi létével, az őt képviselő familiában nyer kifejezést.-) A familia ez egész szervezetének természetes következménye, hogy a törvényes öröklés képezte az örökösödés egyedüli módját, hiszen a családtagok örökösödése nem volt más, mint a tulajdon folytatása, mint kezelése annak, mi előbb már úgy is az övék volt, 3) Idegen csak úgy válhatott örökössé, ha még az örökhagyó életében adoptáltatott, s az úgynevezett »testamenta calatornni comitiorum« nem volt egyéb, mint leendő örökösnek az örökhagyó ') Vering i. m. 109. lap, kinek e kérdésre vonatkozólag meggyőző és szellemdús érvelései minden netán felmerülhető kétséget eloszlatnak. 2) V. Ö. Katona, a köteles részről, ki erre vonatkozólag L. 11 de lib. et. poss. 28. 2. és Gajus com. II. C. 157. szavait idézi. 3) Az e részbeni nézeteket s azok czáfolatát lásd Werínrj i. m. 133. s köv. lap. Iheriny i. m. I. k. 145. s köv. lap. V. Ö. Gans i. m. II. k. 40. s köv. lap.