Zlinszky Imre - Reiner János: A magyar magánjog mai érvényében különös tekintettel a gyakorlat igényeire (1902)
Első rész: Általános rész
63 utóbbi esetben ellenben, vagyis a holttányilvánítottra nézve, igazolni kellene minden esetben az életbenlétet.1 Arra nézve sem létezik jogrendszerünkben jogszabály, hogy mily szabály alkalmaztassák oly esetben, a midőn nem bizonyítható, hogy több személy közül melyik halt meg előbb.2 E részben nem lévén semmiféle törvényes vélelem felállítva, az tartozik egyik, vagy másik személynek előbb, vagy utóbb történt elhunytát bizonyítani, a ki ezen tények valamelyikére alapítja igényét.3 Ha tehát férj és neje ugyanazon veszély alkalmával haltak meg, ezen esetben nem lévén arra nézve semmiféle kisegítő vélelem, hogy melyik halt meg előbb, külön bizonyítás nélkül sem az nem vehető fel, hogy a nő élte túl férjét, s így az örökösödés férje után az ő javára megnyílt, sem viszont. Ha tehát a férj után szerzeményi vagyon marad, abban nem fognak a nő örökösei örökölni, hanem a férj felmenői és oldalrokonai, miután a nő örökösei csak akkor örökölhetnének, ha igazolhatnák azt, hogy a nő férjét túlélte, s így annak szerzeményi vagyonát örökölte, a melyre most nekik van igényük. 1 Az 1894: 16. t.-cz. 2. §. 3. — 54., 57., 61. §§. értelmében hivatalból indíttatik meg az örökösödési eljárás, ha az örökös, utóörökös s kötelesrészre jogosult ismeretlen helyen távol van; részére gondnok rendeltetik és életbenlétének külön igazolása nélkül részére az örökség átadatik és kezeltetik mindaddig, a míg halála nem igazoltatik, vagy az ily örökös holttá nem nyilváníttatik. — Ezért téves a C. 1883 ápr. 12. 6202. sz. — Márkus I. kiad. II. 210. 1. — alapul fekvő, bár más alakban kifejezett azon elv, hogy az örökösnek életbenléte nem vélelmeztetik, s hogy ezt szabály szerint bizonyítani kell (a concret esetben azért volt fölösleges a bizonyítás, mivel alperes elismerte az igényt s az örökhagyó is bizonyos ideig fentartani rendelte a vagyont az örökös részére ; a mit a C. még tévesebben úgy fejezett ki, hogy az örökhagyónak s alperesnek tetszésétől tette függővé, hogy az örökös életbenléte vélelmeztessék-e vagy sem ?) 2 Természetes, hogy itt már a tanuk általi bizonyítás nagy fontosságú, sőt sok esetben az egyedüli bizonyítási mód, mert régibb anyakönyveinkben a halálozás órája ritkán foglaltatik, de több egyén egy alkalommal történt elhunyta esetén alig foglaltathatik is. Az új anyakönyvi trv., 1894 : 33. t.-cz. 71. §. 2. szerint a halálozás bejegyzésének az órát is kell tartalmaznia. 1895 jun. 29. 60.000. sz. belügymin. utasítás 33. §-a szerint a nap szakát, az órát, a negyedet, sőt a hol a perczek is fontossággal birnak, ezek is bejegyzendők. 3 Az idegen jogrendszerek többféle kisegítő vélelmet állítanak fel e részben ; így a római jog szerint ha az ascendens és descendens egyidejűleg halálveszélyben volt s elhalt, az vélelmezendő, hogy nagykorú descendens az ascendens után, a kiskorú pedig az előtt halt meg. L. Vécsey. A római jog institutiói. V. kiad. Bpest 1898. 166. 1.; Szentmiklósi (Kajuch). A római jog institutiói. II. kiad. Bpest 1900. 95. 1. A franczia Code Civil 720—722. art. erre nézve bonyolult rendszert állít fel, mely abból indul ki, hogy az erősebb túlélte a gyengébbet. A német ptkv. 20. §. szerint azokra nézve, a kik közös veszélyben haltak el, azon vélelmet állítja fel, hogy egyidejűleg haltak meg. Megegyez ezzel a magy. ptkv. tervezete.
