Bessenyei Ferencz: Vukovics Sebő emlékiratai Magyarországon való bujdosása és száműzetésének idejéből (1894)

I. rész: 1847/48. országgyűlés - VI. A martiusi napok eseményei

54 törvényhozási osztály tekintet nélkül nem mellőzhette az udvar véleményét, s lépéseit úgy óhajtotta intézni, hogy azok Bécsben igazoltaknak láttassanak. Képzelhetni, hogy a Nádornak kettős helyzete, mint az uralkodóház tagjának s mint a nemzet bizo­dalma által választott főországtisztnek kényesebb volt mint bárkié. Ő azért Bécsbe utazott, s midőn a felírás a főrendek­hez átvitetett, az országgyűlés helyén nem volt. Az országbíró kijelenté az elnöki székből, hogy a fontos okiratot a nádor saját elnöksége alatt felvétettni kívánja, az ő visszajöveteléig tehát a tárgyallás halasztassék el. Ezt kijelentvén az ország­bíró, kinek tanácsai Bécsben mind akkorig nagy nyomatékkal birtak, maga is Bécsbe ment el. Az országgyűlési, s illetőleg a főrendi elnökletnek illyképen üresen hagyatása miatt az alsóházban zúgás támadt, — különösen az Országbíró ellen, kinek a Nádor távollétében az országgyűlésről elmenetele nem csak a fenforgott körülmények miatt nem helyeselhetőnek, hanem törvénybe ütközőnek is találtatott. Szentkirályi köz­kereset alá vételét indítványozta, — Kossuth azon fenyegetést mondta ki, hogy ha a főrendi tábla késleltetni akarja a nem­zet sürgető kivánatainak a királyi szék elébe feljutását, az alsóház ne engedje magát feltartóztathatni, hanem saját keb­léből kinevezendő küldöttség által a felírást küldje fel. Mind a mellett a ház megelégedett azzal, hogy a főrendi táblát üzenet által felszóllitotta a komoly tárgynak, mellytől az ország sorsa függ, sietős felvételére. De a főrendek elnökei még több napokat mulasztottak el, míg a képviselők szorgalmazásának megfeleltek, noha saját körökben Batthiány Lajos a szóban lévő felirat tárgyallásának elhalasztását azon különben végzésé nem lett indítvány tételével rosszallotta. mi szerint a ház maga szabja meg teendőinek sorozatát. 2. A felirat felsőházi tárgyallásáig az alsó házban előfordult főbb dolgok. Vissza kell mennünk néhányra azon tárgyok közül, mel­lyeknek választmányi dolgozásra utasításukat már feljebb ter­jesztettük elő. Némely választmányi dolgozatok részint felvétele, részint tárgyallási folytatása ez időben esvén.

Next

/
Thumbnails
Contents