Bessenyei Ferencz: Vukovics Sebő emlékiratai Magyarországon való bujdosása és száműzetésének idejéből (1894)

II. rész: A szerb lázadás Alsó-Magyarországban 1848-ban - Negyedik fejezet: Temesvár és Arad várak elszakadásától kezdve Bács- és Bánságnak a magyar had általi elhagyásáig

130 kodás nélkül oda hagyásából fejlődött. Elnöke a volt bánsági királyi biztoshoz febr. 12-én intézett levelében a tárgyat következőleg érintette meg: »Elkerülhetlen volt ezen öszvepontositás, mert a fő ellenség legyőzésével a mellék támadások támaszpontja is esik el. A kormány fél esztendei folytonos táborozás s annyi nemes vér áldozat, annyi tömérdek költség után arról volt kéntelen meggyőződni, hogy a rácz lázadás ügye nem a rabló ráczokkal szemközt, hanem egészen másutt fog eldöntetni. Azért rendelte föl a sereget. A kormány tudta hogy ennek következtében pillanatnyilag dulásnak, rablásnak, pusztitásnak tétetik ki Bács vármegye sat. — azért vérző szívvel bár, de el kellett magát e lépésre határoznia, mert az egyesek iránti humanitásnak a Nemzet existentiáját nem dobhatá áldozatul. Mégis Szegeden és Szabadkán elegendő erőt hagyott, s bizott a magyar nép önvédelmi készségében. Nem is csalódott, de szigorúbb rendezés szüksége nyilatkozott. Azért előbb Hunkárt teljes hatalmú biztosul, most Gr. Battyány Kázmért katonai és polgári fővezérként küldi Bács megyébe.« Alig fogna alaptalanul történni e levélre azon megjegyzés, hogy az öszvepontositást szükségtelenül indokolja, mert annak parancsoló okait minden hazafi világosan látta, — és hogy az előre láthatott szerencsétlenségek elhárítását mintegy lehetetlen dolognak tekinti a kivonulás mellett. — pedig e kérdés volt az, melyben mások lehetőséget láttak s melynek megoldását megkisérteni a kormány népszeretetének természetes feladata lett volna. 39. §. Az 1848. évi April hóban a kikindai lázadás által kezdődött szerb felkelés elnyomására intézett háborúnak nem hadi okokból, hanem országos érdekből, 1849. évi Január hóban a hadsereg kivonulása által vége lőn. A későbbi Bács-Bánsági hadjáratok Perczel, Bem és Vetter alatt nem folytatására, hanem egy az ellenség kezébe került tartomány vissza hóditására valának vezetve. így a két külön táborozás czélban nem lévén ugyanaz, természetében is különbözött. Az elsőéviben lehetséges volt szilárd védő helyzet által is elejét venni a lázadás terjedésének, — a második éviben mulhatlanúl támadó hadi müveletek voltak szükségesek.