Bessenyei Ferencz: Vukovics Sebő emlékiratai Magyarországon való bujdosása és száműzetésének idejéből (1894)

II. rész: A szerb lázadás Alsó-Magyarországban 1848-ban - Negyedik fejezet: Temesvár és Arad várak elszakadásától kezdve Bács- és Bánságnak a magyar had általi elhagyásáig

421 ügyelemre sem méltatta, — Sztratinűrovicsot árulásról vádolta — elfogatási parancsot bocsátott ki ellene, s a papság, a tisztviselők s a császári elemekre támaszkodva, a főodbor, a sereg s az ifjúság által pártolt vetélytársának ellenében, öntekintélyének súlyát megőrizte. 35. §. A bánságban a hazafi közönség a sereg eltávozásának szárnyalni kezdő hirére rémülésbe esett. A szándék a seregben is szörnyű megütközést okozott. Annyi véráldozat után a haza legszebb részét oda hagyni, s a népesség .azon részét, mely sorsát a haza ügyével kötötte öszve, az ellenség bosszú állásának tenni ki, — e gondolat minden hazaünak elviselhetlenül kinos volt. lg kormány nem cselekedhetett máskép, a haza létele forgott kérdésben, s az a magyar hadak központosítását igényelte, a fő érdeknek alá kellett tehát rendelni mindent, habár az által az egyes részek elvéreznének is. Mind a mellett a bánsági királyi biztos, a magyar nép személyes s vagyon bátorsága felőli gondoskodást a sereg kivonulásával öszveegyeztethetőnek Ítélte, s véleménye az volt, hogy a hadvezér mintegy kivonulási feltételül a temesvári várkormánytól a magyar és magyar érzelmű helységeknek ótalmat szerezzen, és ha ez nem volna eszközölhető, akkor azon községek oda utasíttassanak, hogy a temesvári várkormánynak hódolatot tegyenek s tőle ótalmat a szerbek bosszúvágya ellen kérjenek, — épen ugy mint világ szerte a fegyverben nem álló föld népe országa bármily idegen foglaló előtt mindig meghódolni szokott. 0 csak ez uton látta a virágzó magyar helységeket borzasztó romlástól megmenthetőknek. De ez eszme végtelen népszerűtlen volt, szemben azon közkedvezést nyert, és hazafiasnak kiáltott gondolattal, mi szerint ha a magyar sereg hagyja el a bánságot, akkor a magyar nép is költözzék ki a haddal együtt. Vak elfogultság! mint ha a sereg és a nép állapotja ugyan egy volna, mintha ily közösségben a veszély egyenlő volna a katona, kinek rendeltetése személyét a hazáért feláldozni, és a családapa közt, ki övéinek jelen és jövendő lételének gondjait vállán hordja, Hijában, e gondolat mind a seregbe, mind a közönségbe befészkelte magát, és sok ezernyi nép vándorlása a legridegebb telek egyikében. Január "no közepében, midőn a hadsereget is vajmi nehéz hosszú útra