Bessenyei Ferencz: Vukovics Sebő emlékiratai Magyarországon való bujdosása és száműzetésének idejéből (1894)

II. rész: A szerb lázadás Alsó-Magyarországban 1848-ban - Negyedik fejezet: Temesvár és Arad várak elszakadásától kezdve Bács- és Bánságnak a magyar had általi elhagyásáig

368 lásáról gondolni. Ha a verseczi és becskereki táborok Temesvár fölé indulnak, a szerb seregek nyomban követték volna, s az ostromló sereg a vár és egy szabadon mozgó ellenség közzé szorítva, a vidéktől s élelmi kutforrásaitól elvágva lett volna. Azon felül, ha amaz ok nem létezett volna is. miután a magyar kormány, teljesen alapos nézetből a temesvári előtt az aradi vár ostromlását határozta el, az ostrom ágyuk kevi's száma nem engedte volna két vár megtámadását egyszerre. Egyelőre tehát Temesvár ellenében oly müveletekre kellett szorítkozni, mellyek által a vársereg kirándulásai mennél szűkebb körre korlátoltatnának. E czélt a magyar ügyvezetők eleinte az által tervezték elérni, hogy nagyszámú néptömegek — Landsturm — állíttassanak fel a Temesvárra vezető országutakon, s a vár akép környékeztessék. A kisérlet kezdete megtétetett, Csongrád, Csanád megyékből s a Jászkunságból erős néptömegek rendeltettek s Nagyszentmiklóson gyülekeztek, sőt egy osztály a Kikindáról Temesvár fölé vezető ut elfoglalására a kikindai kerületbe indíttatott. Azonban ez eszköz használatának súlyos nehézségei és czélszerü volta feletti kétkedések hamar tolták magukat elő. Először: tapasztalva lőn. hogy bár a Bánságban azon évben nagy mennyiségű gabona feküdt mind köz, mind magános tárokban, mind a mellett nagy tömegek kitartását csak néhány hétig is folytatni nem lehetett volna a nélkül, hogy a hadsereg élelmi szereiben fogyatkozás ne történjék. Másodszor: a bárdolatlan tömegek rendben tartása napról-napra nehezebbnek bizonyult, természetes lévén, hogy a nép mennél inkább szokik el a szelid házi élet csendétől, s edződni kezd a vándor háború élet keménységében, annál fékezetlenebb lesz, ha csak fegyelem nem gátolja, mit ez esetben feltenni is képtelenség lett volna. Azonfelül a hadvezénylet régi ellenszenve mindennemű népsereg ellen ez alkalommal ismét megújult. Haszonvehetlennek nyilatkoztatta ki, s menekülni kivánt tőlle, előadván hogy ily népsokadalmok katonai csapatok vezérlő előlmenetele nélkül nem csak megtámadásra nem alkalmasak, hanem mihelyt bármi kis számú rendezett katonaság üt reájok, azonnal felbomlanak, s zavarteljes futásokban veszélyt s borzalmat terjesztenek. Fel kellett tehát hagyni a megkezdett népgyüjtéssel, s azon javas-