Bessenyei Ferencz: Vukovics Sebő emlékiratai Magyarországon való bujdosása és száműzetésének idejéből (1894)

II. rész: A szerb lázadás Alsó-Magyarországban 1848-ban - Első fejezet: A szerb lázadás

165 csüggő nép helyeslő kiáltásukkal szakitá félbe a szónokokat, s a kiváltságok említésénél kiáltá: »rajta leszünk, hogy azok ezentúl megtartassanak.« Elvették világi főnökünket — (Despotát) — mondá Gruics szerzetes, s csak az Egyházit, azt is méltóságában megkisebbítve, hagyták meg, mert tudták, hogy az egyházi rend nem képes a nemzet erejét fentartani, s védelmére kardot rántani. »ISfem leszünk többé idegen bűn áldozatai, — kiáltott ismét a sokaság — gyakorolni fogjuk jogainkat.« S ez elhatározásukat Gruics beszédének elvégzése után tüstént azzal igazolták, hogy a közkívánat hangos kitörései között, elnöklő Erseküköt Patriarchának választották el, azzal tettleg elenyésztvén állítólagos jogsérelmeik ez elsejét. Az elnök, miután őt választási szokásokhoz képest székében többször felemelték, a nép bizodalmát megköszönte, a patriarchaságot elfogadta, s ez esettől fogva e czim alatt nem csak egyházi, hanem világi intézkedéseiben is szerepelt, aláírásaiban a vezeték név mellőzésével: Jósef Szerb patriarchának nevezvén magát. Mi előtt tovább haladnánk történetünkben, nem mellőzhetünk el némi észrevételeket e patriarcha választás iránt, nem magyar szempontból, mert e kérdés a magyar hatalom és a szerbek közötti villongás tárgyai között nem foglalt helyet, tökélletesen közönyös dolog lévén a magyar álladalom előtt, mi czimmel kívánja ruházni föl a g. n. e. vallásfelekezet a maga főpapját, föltévén, hogy azt a törvény által meghatározott forma szerinti gyülekezetben teszi. Hanem magának ezen választásnak sajátszerű természetére vonatkoznak észrevételeink._Először: lehetlennek tartjuk, hogy akár a g. n. e. akár más keresztény vallás tanaival megegyeztethető legyen, hogy az egyházi hyerarchia fő polczára választás minden egyházi szertartások nélkül, merőben világi, és csoportos gyülekezet felkiáltásai által történjék. Igaz, hogy a jelenlevők, sőt mint láttuk, a fő szóvivők között egyházi személyek is valának, de ezek nem illy minőségben, hanem mint népküldöttek és agitátorok vettek e gyülekezetben részt. Atalában azon hijányt tapasztaljuk a patriarchai méltóság felelevenítésére történt agitatióban, mi szerint számtalan hivatkozások mellett arra, hogy valaha patriarchájuk volt, s e papi méltóság Csernovics patriarchának halála után tettleg megszűnt, semmi em-