Bessenyei Ferencz: Vukovics Sebő emlékiratai Magyarországon való bujdosása és száműzetésének idejéből (1894)

II. rész: A szerb lázadás Alsó-Magyarországban 1848-ban - Bevezetés

123 és főhazánkfiai, a szerbek nyelvének s nemzetiségének eltörlését, s a magyarosítás erőszakos gyakorlását határozták el. Bármennyire óhajtunk illy komoly tárgynál a részrehajlástól óvakodni: mind a mellett a szerbek nemzetiségi panaszait alaptalanoknak merjük állítani. Az 1848-iki törvények között biztosítva voltak azon szabadságok, mellyek bírása mellett akármelly nemzetiség korlátlanul fejlődhetett. A sajtó, az egyesülés, a tanítás, az úgynevezett nemzeti congressusbani tanácskozás szabadságai olly zálogok voltak, mellyeknél erősebbeket kivánni, az országegység megrontásának szándéka nélkül, lehetetlen volt. S valóban ama törvények, s a háború folyamatában ajánlott engedmények a szerbek régi vágyait tülszárnyolák és olly szabad mozgalmat nyujtának a szerb nemzetiségnek, hogy semmi sem gátolá egyházgyűlési, iskolai és irodalmi téren, sőt községi és megyei politicai életben, független irányban fejlődnie. Az 1848-iki korszak tehát sérelem okozó e tekintetben nem lehetett, s a szerbek a kedvező törvény daczára, sőt annak ötletéből lázadván fel, a magyar kormány által pedig később annyiszor ajánlott engedményeket állhatatosan visszataszítván, azzal világosan bebizonyították, hogy nemzetiség féltése és sérelme a felkelés való oka nem lehetett, hanem az izgatásnak csak ürügye volt. 4. §. De az 1848-ik év előtti időkben is, midőn Horvátországgal támadtak és folytak szerencsétlen nyelvviszályaink, a szerbekre ezen villongás súlya semmi részben sem hárült. A hazai nyelvnek országos hivatalivá felemelése által, a deák és német, — mint egy vagy más hivataloskodásban az előtt használt nyelvek — szenvedhettek megrövidítést, de nem a szerb nyelv, melly hivatal körében Magyarországon sehol nem használtatott. Egy rendelet volt az 1844-ik országgyűlés törvényei között, mellyet az állítólagos sérelem kétségtelen adata gyanánt sokszor hallánk felhozatni, t. i. a lelkészek által vitt anyakönyvek magyarnyelvem szerkesztésének meghagyása. De higgadtan vizsgáltatva e rendelet, tisztán a törvénykezelés javítását s nem nyelv viszonyt mutat fel. Mert lehet-e tagadni, hogy olly iratoknak, mikre polgári és bünbeli ügyekben olly sokszor történik hivatkozás, országosan értett nyelven fogalmazása, a közönség érdekében vagyon ? Különben a lelkészek-