Vertán Endre: Az országgyűlés időközi feloszlatására vonatkozó felségjogról : Közjogi tanulmány (1903)

Jogi érvek

ségjog korlátjait kellene felismerni az 1867. X. t.-cz. rendelkezéseiben, ez Dr. Tetétleni sze­rint minden vonalon határozatlan, semmitmondó, jogi vonatkozásaiban értéktelen, sőt valóságos absurdnm az egész rendelkezés, a mit pedig a törvényhozás nem akart, mert absurdumot nem akarhatott. De mivel a törvényhozás még is csak akart valamit, mert ha nem akart volna ak­kor nem hozott volna törvényt, Dr. Tetétleni rá veti tekintetét a királyi kötelesség teljesítésé­től szóló intézkedésre. Itt azután határozottá válik az 1867. X. t.-cz.-nek minden rendelkezése. Pedig a jogászi igazság érzés nekem leg­alább azt diktálja, hogy ha egy rendelkezés határozatlan tartalmára való tekintettel a fel­ségjog gyakorolhatásának, sem feltétele, sem időmeghatározása nem lehet, akkor a királyi kötelesség teljesítési idejét sem határozhatja meg, mert a jogbizonytalanság egyik esetben ép oly veszedelmes mint a másikban. De mert egyiket Dr. Tetétleni szerint is meghatározza, ebből az következik, hogy a másik meghatározására is alkalmas kell legyen. Mert masja a feltétel akár a jogra, akár a kötelezettségre vonatkozzék, egy és ugyan­azon tartalommal bir, s ezt az egy tartalmat kétfélekép csak az értelmezheti, a ki más

Next

/
Thumbnails
Contents