Vertán Endre: Az országgyűlés időközi feloszlatására vonatkozó felségjogról : Közjogi tanulmány (1903)

Jogi érvek

— 37 előbb be kellett következnie, az összehívás kö­telessége tehát csak a feloszlatás után éled fel; midőn tehát a feloszlatás, meg nem tör­téntté többé nem tehető, s igy a később be­állott kötelezettség, az előbbi már befejezett intézkedés feltételéül fel nem állítható, és pe­dig annál inkább nem, mivel maga az össze­hívási kötelezettség sem feltételes, hanem feltétlen. Igaza van Dr. Tetétleninek abban, hogy az összehívási kötelesség csak a feloszlatás után éled fel, midőn tehát a feloszlatás meg nem történtté többé nem tehető. De csakis ebben és eddig van igaza. Mert a kötelezettség valójában csak „fel­éled", a feloszlatás tényével, de nem akkor születik, a minthogy talán önkénytelenül is eltalálta a helyes kifejezést Tetétleni, midőn a feléledésről beszél, mert tényleg csak az éledhet fel, a mi bár nyugvó állapotban, de megelőzően létezik. A kötelezettség ugyanis, noha gyakorlá­sának lehetősége a feloszlatás befejeztekor, tehát az eredmény létrejötte után áll elő, visszahat magára a feloszlatás fényére; azaz a feloszlatás elrendelése csakis azon kötele­zettség elvállalásával történhetik meg, hogy az új crszággyülés törvényes időben össze fog hivatni.

Next

/
Thumbnails
Contents