Vass József: Erdély országgyűlései a vajdák alatt : időköz: 1002-1540 (1869)

Második rész. Az erdélyi törvényhozás létegzete

- 84 — Földvárra tartoztak szállítani, ezt teljesíteni vonakodván, a földváriakat arra akarták birni, hogy Höltevényben vegyék át a járandóságokat, — az eredeti szerződvény értelmében rójják le évi tartozásaikat1). —• Ezen országgyűlésen még más lenforgott tárgyakban is hozattak végzések, mint a hadi nép szabados zsarolása s élelmeztetése, valamint egyéb hadi szolgálmányok tárgyában, egyszersmind az erdélyi só­árulást illetőleg tétettek intézkedések2). 1436. — Az erdélyi részek ezen évi országgyűléséről t. Benkő József, a megjelelt évszámon kivtil, egy szó­val sem emlékezik3). 1437. — Az erdélyi országos három nemzetnek eleinte nem volt közös kapcsolata vagy főnöke az országban, hanem mindenik közvetlenül a királytól függött, és sem a széke­lyek, sem a szászok nem voltak a vajdának alávetve, s ha ez néha közöttök meg is jelent, az nem hivatala erejénél fogva történt, hanem a királynak külön parancsa következ­tében, és valahányszor a vajda őt nem illető teljhatalmat vagy itélő-hatóságot bitorolni megkisérlett, hatályosan el­lene mondatott és a királynál panasz tétetett. Csak Zsig­mond király uralkodásának vége felé, 1437-ben, kötötte a három nemzet az unió nevezet alatt ismeretes legelső szövetséget kölcsönös védelemre az ekkor felzendült paraszt­ság s a törökök részéről fenyegető veszély ellen4). Az ezen országgyűlésre vonatkozó oklevélnek5) szavai ezek: „Nos Lorandus Lépes de Városkezy Vice-Vájvoda Transilvanus, per praesentes omnibus, tam praesentibus quam futuris rc­!) Az okmány eredetié „Dátum in Földvár, sexto die 13. Jo" annis ante portám latinam, A. D. 1427." találtatik a brassai levél­tárban. V- ö. Árpádia. III. évf. 32—34. 11. 3) Vajda László : Erdélyi polgári magános törvények históri­ája. Kolozsvárit. 1830. 8r. 179-182. 11. 3) Diaetae, sive reetius Comitia Transsilvanica. pag. 4. *) A ki ezekről bővebben akar értesülni, olvassa meg gr. Teleki József Hunyadiak kora I. köt. 77—80. 11. oklevelekkel tá­mogatott előadást. 5) Eredetié a szász nemzet nagyszebeni levéltárában, 79, sz. a.

Next

/
Thumbnails
Contents