Vass József: Erdély országgyűlései a vajdák alatt : időköz: 1002-1540 (1869)

Előszó

ELÓSZÓ. „Magyarország nem ismeri Erdélyt." „Megszokván nyugotnak venni utunkat, valamikor honunkból kiindulunk, felejtjük, hogy kelet felé egy rokon nép lakik, melyet ismernünk sok tekintetben illenék." Félszázaddal ezelőtt kimondott szavai Kazinczy Ferencznek, s a méltán sújtoló vád maiglan terheli a nagy testvérhont. Kamatúi is csekély, a kiérdemlettt hála fejében, azon figyelem, melyet vérrokonaink túl az erdőn tanúsítnak azon roppant szolgálatokért, melyeket Erdély a végenyészettel többször fenyegetett alkotmányos szabadság s nemzeti önállás féltett érdekeinek hozott két terhes századon keresztül. Erdély nem egyszer lön megmentője a nemzeti létnek. De 'egyszersmind „Erdélynek szabad dicsekedni, hogy literatúránk gyümölcsei annak felvirradásában ott termének és nem nálunk/' — jegyzi meg ugyancsak Kazinczy. Második Rákóczi Ferencz szerencsecsillagának letűntével mintha végkép megszűnt volna a kettészakadt nemzet közt a testvériség kapcsa; a mi azonban a koreseményekből végzetszerüleg fejlődött ki. Ugyanis a spanyol öröködési háború, a passaro 1*