Vass József: Demokrácia (1917)
III. Államhatalom és politikai szabadság
14 egyik az egyedi, másik a közösségi célok irányában. S ha ez utóbbit vesszük figyelembe, azt kel! mondanunk, hogy a politikai szabadság a politikai, vagyis közösségi önmeghatá rozás lehetőségét jelenti, más szólal : az államéletben való közreműködés jogosítványát. Természetjoginak mondjuk a politikai szabadság alapját, de — ismét hangsúlyozzuk, — ezen alapot nem az egyén emberi mivoltából, hanem közös emberi — zoon politikon — mivoltából eredeztetjük, következőleg a politikai szabadság mindaddig a jövőre bizott természetes posztulátum marad, amig az egyén, vagy tömeg föl nem fejlődik a közös cél értésének, a közremunkálásra való képességnek szintájára. Természetjogon alapszik a politikai szabadság s mégsem lehet hiányát természetellenes állapotnak nevezni. Nemcsak e posztulátum természetjogi ugyanis, hanem a közjó is, és a tényleges kormáryzó hatalom létezése is; már pedig ezek mindegyike átfogóbb, alapvetőbb és sohasem szünetelhető szükséges ség, a politikai szabadság ellenben kikerülhetetlen fejlődési feltételekhez kötődik; ha ezek megvannak, valósággá válik az, ami eladdig posztulátum volt; ha nincsenek, föl sem vető dik az öntudatlanul érdekeltekben a politikai szabadság kérdése, s csak a bölcselő, vagy historikus szeme látja nieg a jövő fejlődés jelen alapjai között a posztulátumot, mint szunnyadó lehetőséget. Azt a fejlődést, amely az állami önmeghatározó képességet egy vagy több személyről, egy vagy több vezető osztályról az államszervezet minél több, vagy minden polgárára kiterjeszteni törekszik, demokratikus fejlődésnek nevezzük. A demokrácia igazi története tehát nem a jogkiterjesztések vagy politikai forradalmak története, hanem ama lassú és mégis elemi erejű fejlődésé, amely a nemzetek belső életét századról századra fölfelé, a tudatos önmeghatározás felé egységesiti s a tömegek lelkiségét mindig nagyobb átlagban alkamasitja a közös nagy célok értésére és értékelésére. A demokratikus belső fejlődés története az igazi néptörténelem. Sablonos történeti könyveink tele vannak csata-