Vahot Gyula: Gróf Batthyány Lajos, az első magyar miniszterelnök élet- és jellemrajza (1873)

— 33 — nak majd a nyakukra; nem lesz szabad többé anyanyelvökön beszélniök, hanem kényszerítve lesznek mindnyájan csakis azon a kutya magyar nyelven ugatni. Természetesen, hogy e nagy veszélynek idejekorán elejét vegyék, ők kezdték meg magyar népünkön a leggyalázatosabb rablást, gyilkolást és szabadságaink elvenniakarását, csakhogy aztán ők maguk keriték magukat a hálóba, nagy visszaverést szenvedtek és iszonyú kudarczot vallottak, s késő' volt a megbánás. Jelasics fölebb előadott szándokát illetőleg, ott rejlik a bibi a hol kijelöltük. És hiába vádolják történetíróink Batthyányt és a m. ministeriumot azzal, hogy erélyesebb föllépés, szigorúbb rendszabályok alkalmazása által elejét lehetett volna venni a szerb és horvát fölkelésnek, vagy hogy szelídebb, engedékenyebb bánásmóddal, nemzetségi igényeik teljes kielégítésével meg lehetett volna őket nyerni; hiába vádolják különösen Kossuthot azzal, hogy ő kicsinylőleg nyilatkozott a horvát nemzetről, s erőszakosan akarta a magyarságot rájuk tukmálni, s hogy a nemzetiségek kérdésének tényleges törvény általi megoldásával nem siettek. A horvátok és szerbek egy távolabbi, messzeható panszlavisztikus, orosz propaganda és izgatás következtében, melynek tűzhelye Prága, s czélja nem a demokratiai egyenlőség, hanem a fajuralom, a déli szláv birodalom, a cseh-illyr császárság megállapítása volt Ausztria s különösen Magyarország romjain, — két, egymással ellenkező irányban működtek, s az udvari reactio és hivatalbeli, katonai pártja, a maga absolutisztikus czéljainak kivitelére vak és 3