Török János: Török János emlékirata s azon nemzeti petitiok, melyek az octoberi diplomát megelőzték (1864)
Függelék
- 62 — II. Mindazon tárgyai a törvényhozásnak, melyek az országaink és tartományaink mindnyájával közös jogok, kötelességek és érdekekre vonatkoznak, nevezetesen a törvényalkotás, az érc-, pénz- és hiteltigy, vám és kereskedelmi ügyek ; továbbá a jegybank ügye elvei fölött; a törvényhozás, posta, távírda és vasut-tigyek alapelveit illetőleg, nem különben a katonáskodási kötelezettségnek módját, mivoltát és rendjét illető törvényes intézkedések, ezentúl a birodalmi tanácsban és ennek közbejöttével fognak tárgyaltatni, és ennek közzéhatásával alkotmányosan elvégeztetni, — valamint ujabb adók és illetékek tételeinek fölebbemelése, nevezetesen a só árának nagyobbítása, valamint ujabb államkölcsönök fölvétele, 1860, július 16-ik napján kelt elhatározásunk értelmében, nemkülönben a meglevő államadósságok átváltoztatása, és az állami ingatlan vagyon eladása átváltoztatása vagy terhelése, csupán a birodalmi tanács beleegyezé,sével rendeltethetik el, végre pedig az állami kiadások költségvetésének vizsgálata és megállapítása a következő évre, valamint az állami számvizsgálati kimutatás, és évi pénzügyi kezelés végeredményének vizsgálata, a birodalmi tanács közremunkálása mellett történendő. III. A törvényhozás minden egyéb tárgyai, melyek az előbbeni pontokban nem foglalvák, az illető országgyűléseken és azok által, és pedig a magyar koronához tartozandó országokban és tartományokban az előbbi alkotmányok értelmében, többi országaink és tartományainkban pedig a tartományi rendtartások szerint és értelmében alkotmányszerüleg intézendők el. Miután azonban a magyar koronához tartozó országok kivéte lével, a törvényhozásnak olyan tárgyaira nézve is, melyek az összes birodalmi tanács kizárólagos hatásköréhez nem tartoznak, többi tartományaink számára hosszú idők során közös tárgyalás és elintézés létezett, fentartjuk Magunknak, hogy az ilyetén tárgyakat is a birodalmi tanáca alkotmányszerü közremunkálása mellett ezen tartományok birodalmi tanácsosainak közbenjöttével intéztessük. Közös tárgyalásnak akkor is van helye, mikor az a birodalmi tanács hatásköréhez nem tartozó tárgyak iránt az illető országgyűlések által kívántatnék és javaslatba hozattatnék. IV. Ezen császári diploma azonnal országaink és tartományaink országos levéltáraiban leteendő, annak idejében az országos törvények közé eredeti szövegében és az illető ország nyelvén bejegyzendő lészen. Utódaink ezen diplomát trónra léptükkor azonnal hasonló módon cs. aláírásukkal ellátván, országaik és tartományaiknak kiadandják, a hol az az ország törvényei közé igtatandó.