Teleki László: Az orosz interventió Magyarországon : Diplomátiai okmányokkal bővítve (1861)

— 20 — azon percztöl fogva, melyben a forradalmi elv egyszer a népnél vérré vált, mindezen eszközök, mindezen egyezkedési formák csak altatók, melyek bár képesek a beteget rövid időre elszenderiteni, de soha sem gátolják a kórságot folyásában? Innen van hogy a forradalom, miután a restauraliót, Francziaország tekintélyének ezen utolsó, általa gyűlölt romjait szétzúzta, hatalmát, melyet 1830-ban ö alapított és fogadott el, hogy Francziaországot Európával kibékítse, sem tudta jobban eltűrni, mint a másikat; lerontotta ugyanazon a napon, melyen ez a hatalom a helyett, hogy szolgálalába állna, fölötte uralkodni törekedett. Legyen szabad ez alkalommal egy észrevételt tennem. Honnan van, hogy Európa minden souverainje s az aligmult idö államfiai között csak egyetlenben egy találkozott^ ki mingyárt kezdetben fölismerte az 1830-diki nagy csalódást és reá figyelmeztetett is, ki azóta egyedül Európában, talán egyedül egész környezetében nem akarta magát általa tévútra vezettetni? Ez onnan van, mert szerencsére Oroszország trónján oly egyeduralkodó ült, kiben az orosz gondolat vérré vált, és mert a világ jelen állásánál, csak ez az orosz gondolat fekszik eléggé a forradalom hatáskörén kivül, hogy józan ítéletet mondhasson a fölött, a mi ottan történik. A mit a czár 1830. előrelátott, a forradalom nem sokáig késett, hogy pontról pontra megtestesítse. Minden engedményt, az alapelvek megannyi áldozatát, melyeket a monárchikus Európa a júliusi alkotmánynak adott, hogy a status quo-nak legalább a színét megtartsa, mind hatalmába kerítette a forradalom, hogy előnyére fölhasználja, és hogy végül azt a rombolást véghez vigye, melyhez régóta előkészült. Bizonyosan Németország az az ország, melyben leginkább csalatkoztak az emberek. Azt hitték, hogy a rend országa, mert csöndes volt, és teljességgel nem akarták látni azt a rémítő anarchiát, mely ottan dühöngött, s az értelmiséget letiprotta. Ez a hatvan évig tartó romboló bölcselkedés meg-