Szemere Bertalan: Szépirodalmi dolgozatok és szónoklatok : A forradalom előtt és után (1870)
Szépirodalmi dolgozatok. Mária emlékezete
— 76 viseletében nyilatkozók, mert ö itt kedvesen félénk volt, hanem belső elhatározottságában, mi akaratainknak kőszála ; ezért, róla gondolkodván, ne Zrinyi Ilonára s Egmond kedvesére emlékezzetek, kikkel szenvedély ragadtata zászlót, se nem az orleansi szűzre, kit ábrándos magasztaltsága vezete csatákba: hősisége Máriának aszszpnyibb, kisszerűbb, minden esetre szerényebb volt, állt az azon szelid és mégis rendíthetlen léleknyugalomból, melylyel tűrte a szenvedést, melylyel hallgatott fájdalmairól s melylyel kiállotta életének számos veszedelemteljes napjait. Parányiságok nem mindig találták készen, de mindig nagy esetek ; töredelme oroszlánhoz volt hasonló, melyet apró zörrenések körülte megrezzentenek, de nagy veszedelmek elébe mindig nagy bátorsággal száll s bátorsága mellében, az ellenség nagyságával növekedik. Azonban halántékainak legdrágább koszorúja, lelkének legszebb dísze volt az, mi nélkül nincs valódi asszonyiság, a szemérem; ennek sugáraiból szőttnek látszék az ő egész lénye, ki minden merészebb tekintésre összerezzent, mint némely virág minden illetésre, még a szellő leglágyabb fuvalmaira is összehúzódik. Midőn maga volt is, ugy érezé ő magát, mint ki templomban van egyedül, — szent helyen tiszta gondolatokkal. Képzeleteitekben azon rózsabimbók gyanánt tűnjék fel, melyek lombjaik homályába rejtezvén, még onnét is pirulva tekintenek ki. De vajon győzném-e szóval élőtökbe rajzolni mindazon vonásokat, mikből egész alakát híven összeállíthatnátok? Egy szó jellemzi Öt, ez: nemes, még külsejében is e szónak szép értelme volt kifejezve. így látom őt feltűnni én, ki minden szellemi s testi fontosb tulajdonnak személyesítő képét hordom lelkemben, ugy. hogy