Szemere Bertalan: Szépirodalmi dolgozatok és szónoklatok : A forradalom előtt és után (1870)

Szépirodalmi dolgozatok. Mária emlékezete

— 69 — hói semmi gondot s bánatot nem enged a jövőbe áthatni. De nála e kor ártatlanságát ritka báj és kellem sugárzá körül, s kik öt ez időben nem ismerék, alakát ne az életben, hanem a képzeletben, vagy a művészek gyönyörű képei közt keressék, vagy azon költőknél, kik a pásztori ideálvihígot éneklik meg. Avagy azon jó anyák álmaiban, hol. mig a szerelem melegen hullámzik szivük körül, a legszebb gyermekarczok szoktak megjelenni. Szóval, anyja Máriában álomképeinek legkedvesbikét látta megvalósodva, és ha olykor félni kezdett, hogy ő is eltünhetik, mint az álom eltűnni szokott: miutegy saját megnyugtatására féltékeny örömmel ragadá keblére, mondogatván magának ismételve: „Oh nem, ez való és nem álomkép, ez nem fog elmúlni!" Bár mit mondjon a világ, az anyai szeretet nem vak, de hű. Mert ha íryomorék s ferde magzatát az anya teljes lelkéből látszik is kedvelni, e vonzalmának nem inkább részvét-e forrása, mint szerelem, nem inkább szánat-e mint gyönyör, s ápoló gondja körülte nem oly fénypaizs és külső boriték-e, melylyel az ártatlant a gúnyolok nyilaitól akarja megóvni, s az anyai büszkeség közepette a szerencsétlen nem oly ellenmondólag jelen-e meg, mint a lepke rút teste a csillogó szárnyakon, mint az esti sötét bogár a fényben, mely azt körülömli? Az ilyen anyának lelkében bizonyosan örökké ott lebeg azon tündéralak, melyet nagy fájdalmaiért reménylett, szíve körül ott borong a homályos bánat, melyet szült a keserű csalódás, mit lehet mások elől elrejteni, de elfelejteni soha nem lehet. De Máriában, boldog anyja az óhajtott alakot kapta meg; mint midőn a költőnek megjön a ragyogó gondolat, melyet épen kívánt. Még titokban sem maradt kívánni valója. Mindent bírt a jelenben.