Szemere Bertalan: Szépirodalmi dolgozatok és szónoklatok : A forradalom előtt és után (1870)

Szépirodalmi dolgozatok. László emlékezete

— 59 — Január 25-én. Ismét az életbe léptem, ismét forgásba jöttem én is, mint a pénz, mely a forró tüzkemenczéből kikerülvén, hidegen jelen meg. Testemnek nincs baja, búm is szelídül, legalább jelének tartom, hogy ma fölébredésemkor nem volt ő első gondolatom, mint eddigien az volt mindig. Minden hűsége mellett is különös az emlékezés. A síron növő moh, mintha a halottat is elfödné. Remény, szenvedély, tervek, az élet viszontagságai a lelket elfoglalván, a szegény halottnak mindinkább kevesb idő jut s évek múlva sírjával együtt neve is eltün, az a mezővel, ez a semmivel lesz egyenlővé. Senki nem kérdi, ki sírja ez V Ki győzné kérdeni; hiszen alig van hely a földön, mely sír nem volt. S végre a sírdomb szép lapálylyá sülyed, a pásiton a pásztor vígan fütyörészve járdái nyája után, s méla énekével nem háborgatja, kik lába alatt csendesen nyugosznak. „S egykor temető volt volna e szép mező V kérdi öreg apjától, már kisértő árnyékok s lidérczek sem jelentik, hogy egykor az volt." S ha isten éveket ád érnem, mint most, mindig oly melegen érző kebellel emlékezendeni-e reá V Oh ! nekem fölötte utálatos az emberek meghidegülése. Ig ciZ, BJ fájdalomnak enyhülése édesen kínos kép, de ép a fájdalom ez elmúlása az, mi mulandóságunkra szomorúan emlékeztet. Midőn szerettem és boldogtalanúl, midőn halottért keservesen szenvedek, óhajtok ugyan kínaimtól megszabadúlni, de egyszersmind megborzaszt az, hogy a szerelem s bánat emlékezete belőlem kipárolog, mint illata mintha az sohasem létezett volna. Midőn a virágból az