Szemere Bertalan: Szépirodalmi dolgozatok és szónoklatok : A forradalom előtt és után (1870)

Szépirodalmi dolgozatok. László emlékezete

— 55 — a holt ember látásától borzadunk? Talán onnét, mivel benne, mint a bazilisk a tükörben, mindmagunkra ismerünk. Erőtlen, lomha, fáradt vagyok, lelkem működése rendetlen, mint a bomlott óramű, mely most megakad, majd megfutamodik. Ma korán ébren voltam, már három órakor. Agyamban fekve maradtam, szobám sötét volt, szemeim az ablakon függtek. Az átellenben lévő ház megvilágított falán, ablakom széles középfái fekete kereszkint látszottak függeni. Mintha a kereszt ágyam felett emelkednék. Igen, szenvedő léleknek keresztté válik minden, mi, mint a szenvedésnek e megszentelt jele, a fájdalmat felkölti, — ha ugyan a pokol- parancsának ellenére egy pillanatra elszunyadt volna. Szegény lélek, mely gyönyört lel ily idétlen és vad képzeletekben, s melynek fényét az első szelecske elfútta. Igazságotok van, nem is ilyenről mondja a szentírás, hogy isten teremte a maga hasonlatosságára. Január 21-kén. »Orök létre átköltözött« szokták mondani. Különös az ember az ő hitével. Ott ül a fekete posztóval behúzott koporsó mellett, mi magában zárja, a miért élni kivánt, és midőn ajka az öröklétet erőmutatva emlegeti, szemeiből a könny az elveszettért buzog. Ilyen az éj. A sötét és vad borulatok közt egyetlen egy kis tiszta téren egy csillag néz ki, mintha tiszta volna az ég, azonban köröskörül szakadatlan omlik a zápor és nyögve zúg a szél. A sír, ha két lábnyi is, feneketlen mélység, szűk