Szemere Bertalan: Szépirodalmi dolgozatok és szónoklatok : A forradalom előtt és után (1870)
Szépirodalmi dolgozatok. László emlékezete
- 51 — kémben, önmagam érzem, mi nehéz vagyok. Szomorú dolog, midőn az ember saját súlya alatt megfárad ! A szomszéd szobában szakadatlanul egy zeneszeren játszanak. Ah mi iszonyúan szövődött ama nyers, ropogó trombitahang kínaim éjeién beteg álmaimba ! Türjem-e e lázító hangokat, vagy csendet kérjek ? Nem, nem; hadd reszkettessék e pánczélos hangok a ház falait, hadd ömöljék mennél több teher és kellemetlenség e nyomorult életre. Én valaha elhitettem magammal, hogy erős lélekkel birok. íme azon csapásnak, mely egyet, ki szívemhez közel álla, levert, puszta szele is földre sujt és kétségbe ejt. Igaz, ez az első halál, mely szívemet is érinté. Különös az ember! Minden szakadásra ordítozik és mégis untalan szövetkezni óhajt ! De lehet-e másképen? Nem ez adja az élet báj örömeit is ? Bánat és öröm egy forrásnak két ága. Mely napon testvérem meghalt, mult év november 26-án, az napon Frankfart körül utazván, igen roszul lettem. így találom ezt följegyezve naplómban. Történetes volt-e e szenvedés, halálának napján, vagya symphathia titokteljes folyamának művelete ? Több volna ennek alapja, mint a puszta véletlen '? A lelkek szövetségét az orgánumok munkátlanságukkor sem vágja ketté a hely távolsága? Mi az, mi nekem egy rokon kebel örömét és fájdalmát megjelenti öröm és fájdalom által, mely szíremben magától és megfoghatlanul támad? Lelkem, mely öt érzékein ád magáról és vesz másról hírt, mi hatodik úton kapja e titkos jelentést, mely szélkint előre hirdeti a förgeteget, mely bekövetkezik ? A test egy vár, mely kilátására a rabléleknek csak öt ablakot nyita magán, s miképen van az, hogy ezek bezáratnak 4*