Szemere Bertalan: Szépirodalmi dolgozatok és szónoklatok : A forradalom előtt és után (1870)

Szépirodalmi dolgozatok. Anyám emlékezete

— 2 — honosult polgároknak kötelessége a hazájokká vált országért vívni, szenvedni, sőt meghalni, e kötelesség az első foglalók i vadékaira kétszeresen áll. Mit a jámbor Dugonics, a magyar regényirodalom apja, Árpádról ir, tudniillik, hogy ez Világosvártt, Hubának leányát vette volna nőül, az lehet költői találmány ; ele Béla névtelen jegyzőjének legrégibb évkönyve szerint bizonyos, mikép Hubának fia már Zemere nevet viselt. Es e történetíró a fiút igy jellemzi: „Hubának eszes fia Zemere." Illetlen volna arról szólnom, vájjon e jellemzés a nemzetség későbbi történetében folyvást mutatkozik-e? de annyi igaz, hogy eszélyességgel nem diszelgett. Azon kivül, hogy Huba, mint hadvezér, Szvatopluk Nagy-Morva birodalmának főelrontója volt s a Nyitrát uraló oly termékeny, mint regényes tartományokkal öregbité Magyarországot, és azon tárnokon kivül, ki nemzetségünkből Nagy Lajos korában üle az ország zászlósai közt: századok folytában alig látunk belőle itt ott egyet a főranguak között tündökölni. Ugy látszik, hogy mindenkor és mindenhol azon nagy nemzeti szabad elveknek valának bajnokai, melyek megbuktak, vagy mivel máikésőn, vagy mivel még korán jötterek. Isteni végzettől kimért sorsuk az lőn a nemzet családai közt, a mi lőn a magyar nemzeté a világ népeié közt: küzdeni folyvást, de siker nélkül; veszélyben s áldozatokban osztozni, de hirben s jutalomban nem ; szolgálni villámháritóul a közügy megmentésében; lángolni s önmagát emészteni másoknak világolva; elvérezni a feledett martyrok s nem ragyogni a szerencsésb hősök közt. Hitelesen nem tuduám bebizonyítani, de teljesen hiszem és ugy van, miképen e szerencsétlen nemzetség Kupa véres lázadásában az ős vallás mellett buzgó részt