Szemere Bertalan: Szépirodalmi dolgozatok és szónoklatok : A forradalom előtt és után (1870)

Szépirodalmi dolgozatok. Irénke emlékezete

— 127 — A meudoni temetőbe vitettük ki. Ott egész nyáron hozzá köze] leszünk, s ö közel lesz mi hozzánk. Mely vidékben kevés szép napjait s éveit leélte, ott fog nyúgcdni is. En a párisi roppant temetőktől borzadok. Az mint egy nagy oczeán, a ki belemerül, beune fölismerhetlenül elveszett. Midőn a gyászoló ember a halottak ama tág birodalmába belép, megretten, egy idegen gyülekezetben érzi magát. De a kis sírkertekben a halott inkább mienk marad, itt a holtak kevesen vannak, s nem háborgat sem a sokaság, sem a drága emlékek fénye, sem a hideg bámnlók serege, itt a szeretettnek sírhalmán szívünk magát csendesen kisírhatja. Holt és élő itt mintegy otthon s magánosan találkozik, nyelvük a hallgatás, a holttal társalkodik az élő búja, s beszél vele könyei által. E temetőbe mi sokszor el fogunk jönni Mint a nemzeteknek s felekezeteknek megvan bánathelyök, a magyarnak Mohács, a csehnek Fejérhegy, a keresztyénségnek a Calvaria, a mohamedánnak Mekka ; ily bánathelye kicsinyben minden családnak van. A család halottainak néma sírjai azon szent helyek. Mi gyermekünk sírjához fogunk bucsukép járogatni. Hazátlanok levén, e nagy világon csak e négyszegölnyi tér az, mely a mienk mindenképen, de főleg mienk azon boldogság által, melyet bele temettünk el. Május 23. Havak mulának el Irénke halála óta, s mi újra Bellevneben lakunk, hol vele oly boldogok valánk, s mely szép hely most nélküle oly szomorú. Mihelyt meíjövénk, siettem ama boldog kertet messziről meglátni, melyben vele töltéru az elmúlt nyarat. Este volt. Epedve