Szemere Bertalan: Naplóm - 2. kötet (1869)

— oZ — Később Komáromban az erősség igazgatója volt, de Kossuth nőtestvérei ármányt szővén ellene, mivel nekik nem bókola, letétetett. Azt költék róla, őrjöng. Kossuth csaknem hitte, hogy el akarta a várat árulni. Evek óta Erdélyben s Havasalföldön bujdokolt és izgatott. El is fogták, de megmenekedett. Kossuth Kutahiában lévén, hozzá mene, s igazságtalanságait megbocsátván, rendelkezése alá adá magát. De egyik föltétele volt: békülne ki velem és Batthyányval. Nem tevén, sőt bolondokat csinálván, most Londonba jőve, hogy szavát személyesen vissza kérje tőle. írja, miképen csak most olvasta brochuremet (gr. Batthyány, Görgei, Kossuth életrajzait), szemei felnyíltak, s ime köszönetét mondja. Bár évek előtt irtam volna, mondja. Tudatja, miképen Gál, Kossuth ügynöke, hamis üdviratot csináltatott a tiszai nép nevében Kossuthhoz, s a párisi pártok ellen (azaz ellenem), — igy űzik a komédiát, mig magok is elhiszik. Hullnak az emberek szemeiről a hályogok, de ő a charlatím még mindig szerepel. Alig becsüli valaki, de sok kiméli, vagy gyávaságból, vagy tudatlanságból, amaz bűn, ez csapás. E napokban a Palais royal udvarán én is, mint mások, a kerten legeltetem szemeimet. A hosszas alakú ágy széle köröskörül tulipánokkal volt beültetve. Néztem ezt, aztán amazt, mind szép, de mind hasonló egymáshoz, a tizediknél már elfárad, beleun a szem, mindig azon egy virág ismételvén magát. Es ha valamenynyit egyszerre tekintem át, a mi külön szép volt, együtt megszün az lenni, a sok tarka szin zavaros és kiáltó. Szemeim a gyepre, a pázsitra fordultak. Mi kellemes e folytonos zöld, ez összehangzás, ez összeölelkezése ugyanazon alapszínben a szinárnyéklatoknak.