Szemere Bertalan: Naplóm - 2. kötet (1869)
— 305 — a nemzet jogait képviselte. Nálunk a király csak akkor ló'n felség, ha megkoronáztatott, mely alkalommal egyszersmind az e szertartással összekötött alkotmányos feltételeket is elfogadta. Sőt történt, király nem létében, hogy a felség jogai és kötelességei a korona nevében mások által gyakoroltattak. Viszont a diaeta hivatása tetemesen különbözött más országok törvényhozásaitól. Határai némileg tágabbak, némileg szűkebbek voltak. Hatalma, a király irányában, nagyobb volt, a mennyiben bizonyos esetekben vele a végrehajtói s birói hatalmakban is osztozott. Más oldalról a megyék s helyhatóságok autonómiái0 irányában, hatalma korlátolva volt, mint a melyek helybeli érdekű dolgok kezelésében nevezetes szabadságokkal birtak. Csupán a diaetában találkoztak valamennyi hatóságok és fajok, egyedül itt, az unió e végpontjában, — mely tisztán politikai természetű vala, — működött s nyilatkozott valóban az összes állodalmi élet mint ilyen. Alkotmányunk másik, nem kevésbé fontos elve a személyes jogok nagy tiszteletben tartása. Nálunk a státus eszméje, véve azt ó-görög vagy uj franczia értelemben, ismeretlen. A státus nálunk nem nyelte el az egyént, inkább állithatni, hogy az egyéni jog magasabban állt a státus jogánál. Példákat idézhetnék fel arra, a személyi szabadság, mind politikai, mind magánjogi tekintetben mi féltékeny gonddal biztosittaték a közhatalom elnyomása ellen, a személy egy szent oltár volt, melyet tilos illetni, hajléka egy erős vár, melybe a biró is, kezében ítélettel, csak bizonyos formák közt léphet. Inkább szívesen tűrtünk némely veszélyt, mi érhetett, semhogy a törvény nagyon is korlátozzon cselekvéseinkben. Századok óta elvesztők népi szerepünket az európai nemzetek között, de honn a magyar polgár mindig Szem ore. II. 20