Szemere Bertalan: Naplóm - 2. kötet (1869)

— 134 — Azt mondtam volna, hogy rosz magyarnak, pártembernek tartom, ki magát s nem a közügyet nézi, s ajtót mutattam volna neki. Mit tettél te? feleljen lelkismereted. E magasb hazafiúi szempontból ítélem meg eljárásodat. Azt nem is akarom említeni, mert ez másodrendű tekintet, hogy mi viszony volt közöttünk hajdan, hogy 1843—45-ben belső barátok valánk, hogy 1848-ban magas hivatalba körömbe hívtalak, hogy midőn a pesti országgyűlésen a hadjáratot megtámadád, Kossuth mint szomszédom a miniszteri padon hozzám dühösen mondá: szörnyűség, hogy egy miniszteri hivatalnok a kormányt meri megtámadni, reménylem, sőt követelem, Perczeit elcsapod. Nem tettem, mert én nem így fogám fel a hazafiúi s képviselői kötelességet, s mindig türelmes voltam a vélemények iránt. Tehát ám kerülj, ám titkolózzál, — előttem ott, hol a haza ügye forog kérdésben, ám másokkal együtt járj e politikai immoralitás utján, — legyen bár hazám szabad vagy sem, a mi hely engem ott megillet, azt elfoglalni minden időben tőlem függ, senki mástól nem. Nemcsak számot tudok adni tetteimről, de vannak emberek, kiktől számot fogok merni kérni a haza szine előtt. íme ez válaszom meglepő leveledre, higgadtan irom, de mint látod, multam jogos önérzetében. Sz." Haliám, hogy Teleki L. igen aggódék, hogy Kossuth e föltételének alávesse-e magát. De elfogadta. Elmondám itt régebben, hogy én mindig kitünőleg bántam vele, sokat elnéztem neki, politikai okokból, de ő ép ellenkezőleg járt el irányomban, szavakkal nem, de tettleg igen. Elvégre bele fáradtam, s ő sokáig nem