Szemere Bertalan: Naplóm - 2. kötet (1869)

— 121 — legömbölyödik. Fájdalmas a munka mig fogamzik, mig alakul, mig az egésznek tervét elmémben kifőzöm, mert én minden munkánál hármat tudok előre, elejét, közepét vagy az átmenetelt, és végét. Minden jó munkának szabatosnak, haladónak kell lenni, mint egy epigrammnak, vagy mint egy drámának. Az olvasó, ha nem érti is e belső formát, de érzi ösztönileg, bár kevés tudna magának róla számot adni. December. Görögországi utazásomat folytattam, s jól haladtam benne, VII. fejezetet bevégeztem, de itt megakadtam, a tokaji borüzlet sok gondot ád. Ki kereskedelmi dolgokhoz nem szokott, azt ilyesmi igen nyugtalanítja. Először nem jön rendesen a bor, aztán aggaszt az eladás, sokan ugyan mindent ígérnek, de az ígéret szép szó. Dina ismét viselős, tavaszkor májusban fog lebetegedni. Fejbaja tökéletesen elenyészett, de lépbaja nem, ebben néha szenved, azonban nem annyit, hogy néha jó órái ne lennének. A ház öröme Gizellánk, ki egészséges mint a makk, cseveg, szaladoz, mulattat, — szép is, kedves is, szegény Irénkénket elfeledteti. Az élő háttérbe szorítja a holtat, az uj rózsák pompája elfeledteti azokat, melyek egy hó előtt gyönyörködtettek, s most nincs meg poruk sem, a szél elragadta. Mimi gyakran ir, hol szépen, hol roszul, hol okosan, hol szelesen, vele nem vagyunk megelégedve, pedig esze s szelleme nagy, sőt fényes reményekre mél-